Napi eszpresszó 2014. október 15. (11:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Philippe Gilbert, Mark Cavendish, az Androni Giocattoli, Amets Txurruka, Stefan Schumacher, a legfrissebb átigazolások illetőleg a Nationale Sluitingprijs-Putte-Kapellen eredményei.    

Ez egy hatalmas győzelem számomra

Philippe Gilbert pályafutása első World Tour versenyét nyerte miután az utolsó napon is megőrizte vezetését a Pekingi Körversenyen. A belga kiválóság, aki először nem is akart részt venni a viadalon, most érthető módon nagyon boldog.

„Ez egy hatalmas győzelem, nem csak nekem, hanem az egész csapatnak. Végig nagyon jól dolgoztunk, aminek végül meglett az eredménye is. Ez egy nagyon különleges győzelem egy olyan helyen mint amilyen Kína. A 4. szakasz volt a döntő, hisz egy ilyen emelkedőn általában csak szenvedek, ezúttal viszont tartani tudtam a lépést a legjobbakkal is,” – mondta elégedetten a BMC kerekese.

Cavendish is ott lesz a Genti Hatnaposon

A 2015-ös évadra való minél jobb felkészülés okán Mark Cavendish is ott lesz a november 18-a illetőleg 23-a között megrendezendő Genti Hatnapos pályaversenyen méghozzá Iljo Keisse csapattársaként. Ezzel az Omega Pharma-Quick Step duója egyértelműen a Madison versenyszám legnagyobb esélyesévé vált, habár ott lesz a viadalon a világbajnoki címvédő spanyol David Muntaner-Albert Torres kettős is.  

Kuotara vált az Androni Giocattoli

Mint arról korábban már beszámoltunk az olasz Pro-Kontinentális Androni Giocattoli csapatával négy év után már nem hosszabbítja meg a szerződését a Bianchi mint kerékpárszállító. Gianni Savio azonban nem sokat tétlenkedett, hisz a tegnapi napon egészen a 2016-os évad végéig megállapodott a szintén talján Kuota-val.

„Mindig arra törekszünk, hogy a legjobb kerékpárok kerülhessenek a versenyzőink alá. Nem volt túlságosan nehéz megállapodni a céggel, akik bíznak benne, hogy a kerékpárosaink szerves részét képezhetik a különböző technikai újításoknak,” – nyilatkozta Gianni Savio csapatvezető.  

Txurruka marad a Caja Rural csapatánál

Amets Txurruka további egy évvel meghosszabbította szerződését a Caja Rural-Seguros RGA gárdájával. A kiváló hegyimenő 2013-ban szerződött a pamplónai Pro-Kontinentális istállóhoz miután az Euskaltel-Euskadi már nem tartott rá igényt. Txurru az idei esztendőben a Tour du Gévaudan szakaszversenyét nyerte.

Stefan Schumacher a CCC csapatánál folytatja

Miután a Christina Watches kontinentális csapata megszűnt a német Stefan Schumacher a lengyel Pro-Kontinentális CCC Sprandi Polkowice gárdájához szerződött, amelynek színeiben a 2016-os esztendőben akár a World Tour vonalba is visszakerülhet. Mint ismeretes Schumacher 2008-ban CERA-val bukott, majd a dán csapat színeiben tért vissza komolyabb szinten a mezőnybe.

„Nagyon nagy köszönettel tartozom Claus Hembonak és Michael Rasmussennek, hogy megadták számomra a bizonyítás lehetőségét. Most azonban újra kaptam egy esélyt, hogy komolyabb szinten bizonyíthassak, amelyet egyszerűen nem szabad elszalasztanom,” – mondta az egy éves szerződést kötő Schumacher.

További átigazolások

Ha igazak a legfrissebb pletykák, akkor Steve Morabito a BMC csapatából a FDJ.fr gárdájához szerződött, habár hivatalos megerősítés még nincs ez ügyben.

Két komoly névvel erősít a Nippo-Vini Fantini, akik egyaránt a Neri Sottoli csapatától szerezték meg Daniele Colli valamint Mattia Pozzo kettősét.

A kolumbiai Jarlinson Panatanot több World Tour csapattal is hírbe hozták, ám végül meglepetésre a Pro-Kontinentális IAM Cycling csapatának ajánlatát fogadta el.

Debusschere nyerte az utolsó nagy európai versenyt

Jens Debusschere (Lotto-Belisol) győzelmével zárult a 81. Nationale Sluitingprijs-Putte-Kapellen 1.1-es besorolású egynaposa, amely lényegében a Nemzetek Kronóját nem számítva a 2014-es Europe Tour sorozat záró versenye volt. A Kapellen körüli 179 kilométer végén Debusschere mögött Tom Van Asbroeck (Topsport Vlaanderen) illetőleg Jonas Van Genechten (Lotto-Belisol) szerezte meg a dobogó másik két helyét

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes