Napi eszpresszó 2014. szeptember 14. (12:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Alberto Contador, Chris Froome, Alejandro Valverde, Luis Leon Sanchez, Diego Ulissi, a Movistar valamint a Brit Körverseny és a Kínai Kör legfrissebb eredményei. 

Sokan úgy vélték, hogy a legjobb éveimet már magam mögött hagytam

Alberto Contador nem hagyott kérdéseket maga mögött. Tegnapi teljesítményével végérvényesen eldöntötte a Vuelta Espana végkimenetelének sorsát.

„Nagyon motivált voltam, hogy legyőzhessem ezeket a bringásokat. Nem volt egyszerű, nagyon nehéz volt ez a szakasz. Több alkalommal is kiestem a ritmusból, így mindig újra kellett hangolnom a történteket. Az egész idényt úgy versenyeztem végig, hogy mindig küzdöttem a dobogós helyekért. A Tour de France volt az elsődleges célom, de most azt mondom, hogy az egész idény fontos szerepet játszott. Sokan úgy vélték, hogy a legjobb éveimet már magam mögött hagytam, de ez volt életem legjobb Vueltaja,” – mondta boldogan a Tinkoff-Saxo kerekese Contador.

Contador volt a legerősebb

Chris Froome mindent megtett annak érdekében, hogy tartani tudja a lépést Alberto Contadorral, azonban a Sky kerekese a hajrában leszakadt, ami után szimpatikusan elismerte, hogy Contador volt ezen a versenyen a legerősebb.

„Mindent megpróbáltunk annak érdekében, hogy csökkentsük a különbséget Albertoval szemben. A srácok ma is fantasztikus munkát végeztek. Próbáltuk Contadort nyomás alatt tartani az utolsó emelkedő elején. Minden tőlem telhetőt megtettem, de nem sikerült leszakítanom Őt. Úgy érkeztem erre a versenyre, hogy igazából nem tudtam, hogy mire is számíthatok. Először úgy véltem, hogyha az első tízben zárok, az már egy nagyszerű eredmény lesz. Elégedett vagyok és örülök a második helyemnek, ez erőt ad a jövőre nézve,” – nyilatkozta a Sky versenyzője Froome.

A dobogó egy pillanatra sem volt veszélyben

Habár Joaquim Rodriguez egy kis idő erejéig veszélyeztette Alejandro Valverde dobogós helyezését, a Movistar kiválósága higgadt maradt és saját tempóban felért legnagyobb riválisára megőrizvén így a pozícióját.

„Egy pillanatra sem éreztem úgy, hogy veszélyben lenne a dobogós helyem. Jó erőben éreztem magam és ura voltam a helyzetnek az emelkedő egésze folyamán. Amikor Purito támadott, arra figyeltem, hogy egy bizonyos távolságnál ne kerülhessen messzebbre. Froome akciójánál hamar rájöttem, hogy jobb erőben van mint én, így visszaálltam a saját tempómra. Sikerült végül Puritot is utolérnem, így lényegében amit szerettem volna, azt véghez is vittem,” – mondta Valverde.

Nem gondoltam volna, hogy megnyerhetem a hegyi összetettet

Az utolsó időfutamtól függetlenül (ha csak valamilyen bukás nem történik) Luis Leon Sanchez a Caja Rural kerékpárosa nyerte a Vuelta Espana hegyi összetettjét. Pedig Luis Leon terveiben csupán egy szakaszgyőzelem szerepelt a viadal előtt.

„Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy nagy körverseny hegyi összetettjének győztese lehetek. Nem is történhetett volna ez jobbkor mint a Vueltan. Nagyon örülök az eredményemnek és a csapatom a Caja Rural számára is fontos ez a relikvia. Előzetesen csupán egy szakaszgyőzelemért érkeztem, de nagyon örülök a sikernek,” – nyilatkozta a jövőre már az Astana csapatához igazoló kerekes.    

Ulissi újra rajthoz állhat a Trittico Lombardo során

Mivel a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség hivatalosan nem tiltotta el a Lampre-Merida kerekesét Diego Ulissit, ezért a csapat ügyvédei mind az UCI mind pedig az MPCC dokumentumait felülvizsgálva úgy határoztak, hogy Ulissi rajthoz állhat szeptember 16-án kezdődő Trittico Lombardo egynaposain. Mint ismeretes a versenyző a Giro d’Italia 11. szakaszát követően szalbutamollal bukott meg, amit betegségének enyhítésére használt.

A Movistar 2017-ig kötné magához Quintanat és Valverdet

A spanyol média információi szerint a Movistar csapata Nairo Quintana és Alejandro Valverde kettősének vezetésével képzeli el a gárda jövőjét. A legfrissebb információk alapján Eusebio Unzue 2017-ig szeretné magához kötni a kerekeseit.

„Ugyanebben a felállásban képzeljük el a csapat jövőjét is,” – mondta Unzue a Biciciclismo kérdésére.   

Mint ismeretes az UCI új reformtörekvései kapcsán a Movistar csapata is csökkenti keretének létszámát, így jövőre már csak 25 fővel szerepelnek majd.

Julian Vermote győzött a Brit Kör hetedik szakaszán

Camberley és Brighton között egy 225 kilométeres etap várta a Brit Körverseny résztvevőit a végén két első kategóriás emelkedővel. Az etapgyőzelmet végül Julien Vermote (Omega Pharma-Quick Step) szerezte meg Ignatas Konovalovas (MTN-Qhubeka) és Dylan Van Baarle (Garmin-Sharp) előtt. Összetettben a változatosság kedvéért ezúttal a fiatal holland Van Baarle vette át a vezetést.

Boris Shpilevsky nyerte a II. Kínai Körversenyt

Tianjin Wuqing körül egy 109 kilométeres körpályás etappal zárul a II. Kínai Körverseny melynek végén mezőnyhajrá döntött, amit Boris Shpilevsky (RTS-Santic) nyert meg Andriy Kulyk (Kolss) és Mihkel Raim (Amore & Vita) előtt. Összetettben győzelmének köszönhetően szintén Shpilevsky diadalmaskodott. A második Milan Kadlec (Dukla Praha), míg a harmadik Kamil Gradek (BDC-Marcpol) lett.

A pontversenyt Boris Shpilevsky (RTS-Santic), a hegyi összetettet Vitaliy Buts (Kolls), míg a csapatversenyt a lengyel BDC-Marcpol nyerte.  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes