Napi eszpresszó 2014. szeptember 20. (10:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Alberto Contador, Bradley Wiggins, az Orica-GreenEDGE, Ben Swift, Evgeni Petrov, Serge Pauwels, a Bora-Argon18 illetőleg a Kampioenschap van Vlaanderen egynaposának eredménye.

Contador jövőre célba veszi a Giro d’Italiat

A hatodik nagy körversenyének megnyerését követően a Tinkoff-Saxo kerékpárosa Alberto Contador bejelentette, hogy 2015-ben ismételten célba veszi az Olasz Körversenyt, amelyen 2011 óta nem szerepelt.

„Várjuk még a verseny prezentációját, de azt elmondhatom, hogy nagy valószínűséggel ott leszek a 2015-ös Giro d’Italian. Nagyon szeretem ezt a versenyt, imádom az olasz kultúrát, az embereket és az egész feelinget,” – nyilatkozta Contador.

Wiggins úgy véli, hogy közel kerülhet Martinhoz 

Bradley Wiggins a Sky kerekese úgy gondolja, hogy a Brit Körversenyen mutatott formájára alapozva esélye lehet arra, hogy az egyenkénti időfutamban megszorongassa a világbajnokság favoritját a német Tony Martint.

„A londoni kronó bebizonyította számomra, hogy még mindig képes vagyok nagy intenzitással tekerni. Az egyenkénti egy hullámvasutazás, ahol vagy tartod a tempód, vagy visszaveszel vagy éppen, hogy beleadsz még egy parányit. Több mint egy órán keresztül ez nagy koncentrációt igényel. A Ponferrada-i pálya nagyon fekszik nekem, Tony a világ legjobb időfutammenője, de úgy vélem, hogy lehet arra esélyem, hogy megszorongassam,” – mondta Wiggins. 

Az Orica készen áll arra, hogy legyőzze az OPQS csapatát a VB-n

Az ausztrál Orica-GreenEDGE csapatának legfőbb célja, hogy legyőzze a címvédő Omega Pharma-Quick Step gárdáját a vasárnapi Ponferrada-i Világbajnokság csapatidőfutam számában.

„Mi nem rendelkezünk olya szupersztárokkal mint Tony Martin vagy éppen Bradley Wiggins, de olyan egységes csapatot alkotunk, amely egyenként remek egyenkénti specialistákkal bír. Ez lesz a mi elsődleges erősségünk. Az Omega Pharma-Quick Step csapata a szám elsődleges favoritja, hisz Tony Martin a világ legjobb specialistája, de ez egy olyan kihívás, amely felpaprikázza a csapatunkat,” – nyilatkozta Matt White sportigazgató.

Az Orica-GreenEDGE sora: Brett Lancaster, Damien Howson, Jens Mouris, Luke Durbridge, Michael Hepburn, Svein Tuft

Ben Swift marad a Sky, míg Evgeni Petrov a Tinkoff-Saxo csapatában

A kiváló brit sprinter Ben Swift egy új két éves szerződéshosszabbítást írt alá a Sky csapatával, így 2016-ig biztos, hogy a brit istálló kötelékében marad.

„Azóta versenyzek ebben a csapatban, hogy megalakult. Nagyon jó a kapcsolatom a vezetőséggel és a csapattársaimmal is, így örülök, hogy újabb két évig ezt a klubot szolgálhatom,” – mondta Swift.

Közben a Tinkoff-Saxo meghosszabbította az orosz Evgeni Petrov kontraktusát, akivel kapcsolatban sokan már a visszavonulást pletykálgatták, így az orosz csapat kerete teljes, ami azt jelenti, hogy Karsten Kroon, Marko Kump, Nicolas Roche és Rory Sutherland kvartettje kénytelen új munkaadó után nézni.   

Serge Pauwels az MTN-Qhubeka csapatában folytatja

Az MTN-Qhubeka csapatának következő nagy igazolása a belga klasszikus menő Serge Pauwels lett, aki öt év után távozik az Omega Pharma-Quick Step gárdájától. Pauwels pályafutása során már mindhárom nagy körversenyen szerepelt, tapasztalatával sokat segíthet a fiatal kerekeseknek, ráadásul tovább segíti a csapat globális törekvéseit.

„Az MTN-Qhubeka hatalmas lehetőségeket kínál, hisz olyan fiatal tehetségeik vannak mint Louis Meintjens és Merhawi Kudus. Nagyon örülök, hogy ennél a gárdánál folytathatom a pályafutásom, a karrierem szempontjából ez egy nagyon fontos állomás lehet,” – nyilatkozta Pauwels.

Három fiatal tehetséggel szerződött a Bora-Argon 18

Phil Bauhaus és Emanuel Buchmann személyében két német illetőleg Patrick Konrad révén egy osztrák fiatallal kötött szerződést a Bora-Argon 18 csapata. Bauhaus az egyik legtehetségesebb német sprinter, aki négy győzelmet is számlált idén a Stölting csapatának színeiben, a Rad-Net-Rose-tól érkező Buchmann remek felvezető lehet, míg Konrad a csapat gyakornokaként győzte meg a vezetőséget.    

Arnaud Demare nyerte Kampioenschap van Vlaanderen egynaposát

Immáron 99. alkalommal került megrendezésre a belga Koolskamp környékén a Kampioenschap van Vlaanderen egynaposa, melynek keretében 192 kilométer várt a mezőnyre. A sík penzum végén természetesen mezőnyhajrá döntött, amit Arnaud Demare (FDJ.fr) nyert meg Luka Mezgec (Giant-Shimano) és Jonas Vangenechten (Lotto-Belisol) kettőse előtt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes