Napi eszpresszó 2014. szeptember 26. (10:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői a spanyol és az olasz válogatott, a 2017-es világbajnokság helyszíne, Pat McQuaid, Thomas De Gendt, a BMC új igazolásai valamint a legfrissebb transzfer hírek.  

Valverde vagy Purito?

Mint ahogyan arra emlékezhetünk a tavalyi Firenze-i Világbajnokságon a spanyolok kettőse Alejandro Valverde és Joaquim Rodriguez nemes egyszerűéggel összehozta a portugál Rui Costa számára a győzelmet. A kapitányi szerepkörről ezúttal is megoszlanak a vélemények.

„Együtt fogunk harcolni azért, hogy megnyerjük a világbajnokságot. Javier úgy döntött, hogy én leszek a kapitány, habár, ha nem érzem magam majd esetlegesen jó erőben, akkor továbbadhatom ezt a szerepkört,” – mondta Valverde.

„A pálya nagyon fekszik Aljeandronak, habár nehéz lett volna olyan úrvonalat találni ahol Ő ne lenne esélyes. Az előző év történései már a múlté kell, hogy legyenek, így kettőzött erővel kell küzdenünk azért, hogy Spanyolországban maradhasson a szivárványszínű trikó,” – tette hozzá Joaquim Rodriguez.

Agresszív versenyzést várhatunk az olaszoktól

Az olasz nemzeti válogatott a tegnapi napon véglegesítette kilencfős sorát, amelybe Vincenzo Nibali (Astana) mellett végül Fabio Aru (Astana), Giovanni Visconti (Movistar), Daniele Bennati (Tinkoff-Saxo), Damiano Caruso (Cannondale), Giampaolo Caruso (Katusha), Sonny Colbrelli (Bardiani), Alessandro De Marchi (Cannondale) és Manuel Quinziato (BMC) került be.

„Agresszívan fogunk versenyezni. A pálya nehéz, de nem a lehetetlen kategória. Ha megtalálod a ritmust, akkor nem okozhat komoly problémát. Kilenc remek képességű kerekessel vágunk neki a küzdelemnek. Keményen fogunk harcolni,” – nyilatkozta Nibali. 

A norvégiai Bergen rendezheti a 2017-es világbajnokságot

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség a tegnapi napon döntött a 2017-es világbajnokság helyszínéről. A három kandidáló a norvégiai Bergen, a kolumbiai Bogota és az ausztrál Melbourne közül végül előbbi azaz a skandináv állam került ki győztesen. Az amerikai Richmond illetőleg Katar után, így 2017-ben újra Európában kerül megrendezésre a vb. Norvégia 1993-ban már otthont adott az eseménynek, amelyen akkor Lance Armstrong diadalmaskodott.

McQuaid felháborodott a Pekingi Kör megszűntetése kapcsán

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség előző elnöke Pat McQuaid felháborodását fejezte ki a Pekingi Körverseny a World Tour naptárból való kivételét illetően. Sőt szó szerint hozzá nem értőnek nevezte Brian Cookson elnököt.

„Ma már hozzá nem értők egész hada ül a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségben. Peking városa szerette volna meghosszabbítani az együttműködést. Már augusztusban szerettek volna tárgyalóasztalhoz ülni az UCI-al azonban az nem volt hajlandó akkor foglalkozni ezzel az üggyel,” – fakadt ki McQuaid, aki annak idején sokat tett azért, hogy életre hívják ezt a versenyt.  

Thomas De Gendt a Lotto csapatánál folytatja

Miután egyetlen esztendőt követően nem kapott szerződéshosszabbítást az Omega Pharma-Quick Step csapatától a 2013-as Giro d’Italia nagy felfedezettje a belga Thomas De Gendt két évre aláírt a jövőre már Lotto-Soudal néven futó gárdához.

„Nagyon örülök a váltásnak és a kínálkozó lehetőségeknek. A csapatvezetőkkel való megbeszélések megerősítettek abban, hogy bíznak bennem és lehetőségek egész sorát látják az elkövetkezendő két év tekintetében. Az én célom is az, hogy attraktív versenyzést mutathassak be,” – mondta elégedetten De Gendt.

Bevásárolt a BMC

Az újdonsült U23-as időfutam világbajnok Campbell Flakemore, a tehetséges amerikai Joey Rosskopf illetőleg a talján Manuel Senni hármasával erősítette meg keretét a BMC csapata.

„Nagyon kemény munka folyik a saját utánpótláscsapatunkban, azonban a legjobbakat akarjuk nálunk látni, ezért igazoltuk le a három kiválóságot, akik tökéletesen beleillenek az elképzeléseinkbe. Campbell kiváló időfutammenő, míg Joey és Manuel remekül bírják az emelkedőket,” – nyilatkozta Jim Ochowicz csapatvezető.

A 22 esztendős Flakemore az Avanti kontinentális csapatától, a szintén 22 éves Senni a dilettanti Colpack gárdájától, míg a 25 éves Rosskopf a Hincapie Development sorától érkezik.

További átigazolási hírek

Az egykori Párizs-Roubaix győztes Johan Vansummeren a Garmin-Sharp csapatától a francia AG2R La Mondial gárdájához szerződött, miközben a brit tehetség Scott Thwaites további két évvel hosszabbított a jövőre már Bora-Argon18 néven futó német Pro-Kontinentális csapattal. A legfrissebb pletykák szerint a kolumbiai Winner Anacona megegyezett a Movistarral, így vélhetően otthagyja a Lampre-Merida sorát, habár hivatalos megerősítés ez ügyben még nincs.    

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes