Napi eszpresszó 2014-06-30 (10:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Rafal Majka, Arnaud Demare és Nacer Bouhanni, Peter Kennaugh, Ion Izaggire, a 19 éves sihederek illetőleg a Belkin Tour kisfilmje. 

Majka habár hezitált mégis ott lesz a Touron. Roman Kreuziger Biológiai Útlevelének abnormális értékei révén megnyílt az út Rafal Majka előtt, hogy az előzetes tervekkel ellentétben mégis ott lehessen az idei Francia Körversenyen. Szombaton Majka még nyíltan kritizálta a Tinkoff-Saxo csapatvezetését, egy amolyan, ha ló nincs, akkor jó a szamár is stílust követve. Persze este már kissé megnyugodtak a kedélyei, hisz akkor már azt írta, hogy nagyon örül a lehetőségnek és minden erejével azon lesz, hogy Alberto Contadort segítse. „Úgy gondolom erről az adódó szituációról, hogy a Tour de France-on való szereplés egy kihagyhatatlan lehetőség. Le kellett vonnom a következtetéseket és rájönni, hogy a Tour egy hatalmas kihívás a számomra,” – nyilatkozta Majka.

Demare és Bouhanni újabb összecsapása. Egy kétéves huzavona talán most a végéhez közeledik. A FDJ.fr két kiemelkedő sprintere Nacer Bouhanni és Arnaud Demare ezúttal a francia bajnokságon csapott össze. Fantasztikus befutót produkáltak, habár kicsit ellentmondásos volt a dolog onnan nézve, hogy a csapat Demarenak dolgozott, míg Bouhanni egyes-egyedül próbált érvényesülni. Így is csak centik döntöttek, ám végül Demare győzött. „Nagyon boldog vagyok a győzelmem nyomán. Egy éven keresztül viselhetem majd a trikót és nem csak 1-2 napig. Az volt a legfontosabb, hogy a csapaton belül maradjon a trikó, Mickael Delage fantasztikusan dolgozott, míg Marc Madiot igazi karmesterként irányított minket az autóból,” – mondta Demare.

Remek csatát hozott a brit bajnokság is. Habár a Sky uralta a brit nemzeti bajnokságot mégis remek kis csatát hozott a viadal. Az utolsó kilométereken már csak Ben Swift és Peter Kennaugh kettőse tekert elől. Ekkora eldőlt, hogy közülük kerülhet ki az új brit bajnok. Habár Swift a jobb sprinter Kennaugh ügyesen fárasztotta és az utolsó métereken sikerült is legyőznie ezzel megszerezve a nemzeti trikót. „Szürreális volt a győzelmem. Nem gondoltam, hogy esélyem lehet Ben ellenében. Megpróbáltam és szerencsére sikerült. Rengeteget edzettünk együtt, így ismerem a képességeit. Az elmúlt időszakban remek eredményeket értem el, így érthető módon nagyon boldog vagyok,” – nyilatkozta Kennaugh.

Valverde és Izaggire lerendezték Spanyolországot. Két nap alatt kétszer foglalta el a dobogó legfelső fokát Alejandro Valverde és Ion Izaggire a Movistar két kiválósága. Előbb az időfutamon győzött kisebb meglepetésre Valverde csapattársa előtt, majd a tegnapi mezőnyversenyen is elorozták a dobogó legfelső két fokát. „Nem volt egyszerű, hisz végig kontrollálnunk kellett a versenyt, így a rajttól a célig mozgásban voltunk. Erviti támadott először, ám Őt utolérték, ezt követően indultam én. Alejandro tudott velem jönni és így fordultunk a hajrára. A csapat ezt is megcsinálta. Remek idényt futok, így érthető módon nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel,” – mondta az újdonsült bajnok Izaggire.

Nem csak idehaza oktattak az ifjoncok. Nem csak Magyarországon, hanem Írországban és Kazahsztánban is egy 19 éves siheder nyerte a nemzeti bajnokságot. Sőt Írországban Ryan Mullen (An Post-Chainreaction) a mezőnyverseny mellett az időfutam bajnoki címet is megnyerte, megszakítván ezzel Matthew Brammeier (Synergy Baku) dominanciáját. Kazahsztánban pedig Ilya Davidenok (Astana Continental) 2009 óta első olyan kerekesként győzedelmeskedett, aki nem az Astana World Tour sorából került ki.

A Belkin Tour de France videója. Egy mókás kisfilmmel jelentkezett a Belkin a Tour előtt. Íme.     

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjtemény

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes