Napi eszpresszó 2014-07-07 (10:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Vincenzo Nibali, Peter Sagan, Greg Van Avermaet, Marcel Kittel, Sacha Modolo, Peter Kennaugh, Louis Vervaeke illetőleg Fernando Alonso.

Nibali nagy elégtétele. Vincenzi Nibalit sok támadás érte a szezon első felében, ennek ellenére rövid időn belül megnyerte a az olasz nemzeti bajnokságot, majd pedig tegnap a Tour de France második szakaszán is diadalmaskodott. „Nagyon örülök a győzelmemnek, ez egy nagyon különleges siker számomra. Most már elmondhatom magamról, hogy mindhárom nagy körverseny trikóját viselhettem. Azt hiszem rajtam kívül ezt csak Alberto Contador mondhatja el a mezőnyből. Nem foglalkoztam az elmúlt időszakban a médiával én végig hittem magamban. Jó formában érkeztem a Tourra, győzni akarok. Próbálom nem elveszteni a fejem csak azért mert rajtam van a trikó,” – nyilatkozta Nibali.

Sagan talán elszúrta? Sok fellángolás kapott szárnya a Tour de France második szakaszának befutóját követően miszerint a Cannondale versenyzője Peter Sagan egy hatalmas lehetőséget puskázott el. „Tudtam, hogy fekszik nekem ez a befutó és, hogy esélyem lehet a győzelemre. Kemény volt ez a nap, legfőképpen a befutó állította komoly erőpróba elé az embert. Negyedik lettem, ami nem egy rossz eredmény, habár többször is próbáltam megindulni. Örülök, hogy Nibali nyert, aki nagyon jó barátom. Most a legfontosabb, hogy gyűjtsem a pontokat,” – mondta a zöld trikós Sagan.

Van Avermaet erre a szakaszra hangolt. Az már előzetesen is egyértelmű volt, hogy a BMC klasszikus specialistája Greg Van Avermaet számára tökéletesen feküdt a Tour második Sheffield-i befutója. Van Avermaet nem is titkolta, hogy előzetesen nagyon készült erre az etapra, de az sem, hogy kicsit csalódott, amiért csak a második helyen zárt. „Ez volt az a nap, ami teljes mértékben feküdt nekem. Nyerni szerettem volna, habár így utólag talán nem is rossz az a második hely. Erősnek éreztem magam az utolsó emelkedőn. Jó lett volna felvenni a sárga trikót, de remélem, hogy lesz még esélyünk erre,” – nyilatkozta Van Avermaet.

Kittel ezúttal is csak egy napig. A tavalyi Tourhoz hasonlóan ezúttal is csak egyetlen napig tudta viselni a sárga trikót a Giant-Shimano sprintere Marcel Kittel. Az emelkedőkkel tarkított második szakaszon Tom Dumoulin az első csoporttal tudott maradni, Kittel ellenben hamar megadta magát. „A csapat kiállt mellettem és büszkén védtük a sárga trikót. Nagyszerű érzés, hogy ennyire együtt vagyunk. A harmadik szakasz már újra a mi napunk lehet, így nagyon készülünk,” –mondta Kittel.

Sacha Modolo a második, aki feladta. Mark Cavendisht (Omega Pharma-Quick Step) követően Sacha Modolo (Lampre-Merida) volt a második, aki feladta a Tour küzdelmeit. A nagy reményekkel érkező olasz sprintert egy vírusos megbetegedés döntötte le a lábáról. Modolo azonnal visszautazik Olaszországba, ahol tüzetes kivizsgálásnak vetik alá. „Nagyon csalódott vagyok, nem tudtam visszafizetni az a bizalmat, amit a csapattársaimtól, a szponzorainktól és a szurkolóktól kaptam,” – kesergett Modolo, aki még ilyen állapotban is megpróbálta végigtekerni a második napot.   

Kennaugh nem sokáig habozott. Peter Kennaugh a Sky kerekese nem sokáig habozott, hogy a brit nemzeti trikolórban megszerezze első győzelmét. Az Osztrák Körversenyen nyitányán rögtön egy nagyon komoly hegyi etap várta a kerekeseket, három nehéz emelkedővel és természetesen hegyi befutóval megspékelve. „Nagyon jó formában vagyok és a csapat is rengeteget dolgozott értem. Josh Edmondson konkrétan egy egészen hegyen vitt. Nagyon csalódott voltam, hogy kimaradtam a Tour keretből, ám örülök, hogy most bizonyíthattam,” –nyilatkozta Kennaugh.

Louis Vervaeke a Lotto nagycsapatához szerződött. A Lotto-Belisol utánpótláscsapatában szenzációs idényt futó mindössze húsz esztendős Louis Vervaeke az Osztrák Körverseny rajtjával egyidőben a felnőtt csapathoz szerződött. A fiatal tehetség idén megnyerte a Savoie-i Körversenyt, de több viadalon is nyert etapokat. „Az, hogy a nagycsapathoz kerültem, nem egy egyszerű dolog. Ez egy hatalmas lépés, egy hatalmas váltás. Próbálok majd azért harcolni, hogy bizonyíthassak. Egy álmom teljesült, hisz egy fiatal kerekesnek mi más is lehetne a célja, minthogy egy World Tour gárdához szerződjön. Úgy gondolom, hogy készen állok arra, hogy a következő szintre léphessek,” – mondta Vervaeke. 

Alonso csak megvesz egy csapatot? A legfrissebb spanyol sajtóértesülések szerint a Formula 1-es sztár Fernando Alonso csak hajlik afelé, hogy egy új csapat alapítása helyett megvásároljon egy már létezőt. Az információk alapján ez vagy a Giant-Shimano vagy a Belkin gárdája lehet. Az ibériai AS információi alapján Alonso már mindkét klubbal tárgyalásban áll. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes