Napi eszpresszó 2014-07-10 (10:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Chris Froome, Lars Boom, Alberto Contador, Vincenzo Nibali, Thibaut Pinot illetőleg Andy Schleck.

Froome megszenvedte a Tour feladását.

A tegnapi napon a Tour de France egyik legnehezebb szakaszára került sor, amikor a mezőny Ypresből, Arenbergbe tekert az esőzések következtében kilenc helyett hét kockaköves szakaszt teljesítve. 69 kilométerre a céltól a címvédő Christopher Froome (Sky) immáron második alkalommal bukott, ráadásul a negyedik szakaszon is esett, amelynek kapcsán már rendesen fájt a jobb csuklója. Froome természetesen csalódott volt az esetet követően.

„Nagyon összetörtem miután fel kellett adnom a versenyt. A második bukás után azonban tudtam, hogy ez az egyetlen helyes döntés. A lehető leghamarabb hazarepülök, majd egy tüzetes vizsgálat következik, ahol megnézik, hogy mi is történt a csuklómmal. Az első röntgen nem mutatott egyértelmű törést, szerettem volna továbbversenyezni, de nagy fájdalmaim voltak. Nem tudom még, hogy mikor fogok újra versenyezni, de arra fogok koncentrálni, hogy minél hamarabb újra 100%-os állapotba kerülhessek,” – nyilatkozta Froome.

Amikor láttam, hogy milyen időnk lesz, már mosolyogtam

Évek óta tisztában vagyunk a holland Lars Boom képességeivel, sokan úgy is tekintenek rá mint egy potenciális tavaszi menőre, ám végre valahára tegnap összejött számára a várva várt siker, hisz a Belkin kerekese nyerte az idei Tour de France mini Párizs-Roubaix-jét.

„Megnyerni egy Tour de France szakaszt egyenlő egy álom beteljesülésével. Különleges feltételeket teremtett az időjárás illetőleg a Párizs-Roubaix kockakövei. Évek óta bizakodom egy esős Roubaix-ban, ami most a Tour alatt valósult meg. Sep Vanmarcke nagyon nyerni akart és ezt tudtuk is. Nagy megtiszteltetés, hogy kilenc év elteltével Pieter Weening győzelmét követően én lehetek az első holland szakaszgyőztes. Nem találom a szavakat,” – mondta Boom.   

Contador nem vállalt túl sok kockázatot

Alberto Contador, Chris Froome mellett a tegnapi nap másik nagy vesztese. A Tinkoff-Saxo kerékpárosa két és fél percet kapott a sárga trikós Vincenzo Nibalitól. Contador elmondása szerint egyszerűen nem akart túl sok kockázatot vállalni.

„Nagyon nehéz volt ez a nap, én pedig nem akartam túl sok kockázatot vállalni. Sokat vesztettem Nibalival szemben, azonban a táv második fele viszonylag jól sikerült. A legfontosabb az volt, hogy ne keveredjek bukásba,” – nyilatkozta Contador, aki a pavés részeken egyszerűen leszakadt a meginduló Nibali, Fuglsang, Westra hármasról.

Csak megpróbáltam az úton maradni

Egyértelműen a sárga trikós Vincenzo Nibali volt a tegnapi nap legnagyobb nyertese. Az Astana kerékpárosa két csapattársa Jakob Fuglsang illetőleg Lieuwe Westra hathatós támogatásával szerepelt kiválóan, s végül több mint két és fél percet vert legnagyobb riválisára Alberto Contadorra.

„Nagyon elégedett vagyok a tegnapi nappal. Feszült volt ez az etap és nagyon kemény volt az útvonal. Nem nagyon gondolkodtam a sárga trikóban inkább arra fókuszáltam, hogy a legjobbamat nyújtsam. Megnéztük előzetesen a kockaköves részeket, azonban az időjárás egy teljesen más körülményt teremtett. Nagyon csúszott az út, a csapattársaim Jakob Fuglsang és Lieuwe Westre fantasztikusan dolgoztak,” – mondta Nibali.

Pinot mindenkit meglepett a kockaköveken

A franciák fiatal üdvöskéje Thibaut Pinot sokak meglepetésére viszonylag jól bírta a pavés részeket minek következtében Alejandro Valverde csoportjában mindössze 2 perc 28 hátrányt összeszedve érkezett célba.          

„Amikor közeledtünk az első szektorhoz voltak kisebb gondjaim, azonban Arthur Vichot, Matthieu Ladagnous és William Bonnet végig mellettem voltak. Koncentráltama  pavékon és próbáltam nyugodt maradni. Tudtam, hogy Nobali elől van, azonban Valverde és Contador az én csoportomban tekert. Összességében elégedett vagyok. Telente rengeteget hegyikerékpározok, aminek most ténylegesen is hasznát vettem. Túlvagyunk a Tour legnehezebb részén, aminek kifejezetten örülök,” – nyilatkozta a FDJ.fr kerekese Pinot.  

Andy Schleck sérült térdét műteni kell

Az egykori Tour de France győztes Andy Schleck térdét meg kell műteni, miután a harmadik szakaszt követően egy bukás után feladta a Francia Körversenyt. Az esést követően még nem lehetett semmi rosszra gondolni, azonban a tüzetes orvosi vizsgálatok megállapították, hogy két kisebb csont is eltört a térdkalácsában, ráadásul a meniszkusz és a szalagok is sérültek. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a Trek Factory Racing kerekesére mennyi kihagyás vár.      

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes