Napi eszpresszó 2015. április 17. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Nacer Bouhanni, Simon Gerrans, Nairo Quintana, a Garmin, a Be Pink csapata valamint Simone Consonni.

Nacer Bouhanni megvédte címét a GP Denain egynaposán

A tegnapi napon került megrendezésre a GP de Denain Porte du Hainaut egynaposa, melynek keretében 198 kilométer várta a kerekeseket. A nap szökésére viszonylag sokáig kellett várni, hisz Sebastien Turgot (Ag2r La Mondiale), Alexandre Geniez (FDJ) és Ludwig De Winter (Wallonie-Bruxelles) triójának csak mintegy 70 kilométer megtételét követően sikerült elszakadnia. Legnagyobb előnyük úgy 3 perc körül mozgott, ám a mezőny élén szinte egész nap kontrollálta a történéseket a Cofidis csapata. Legtovább Alexandre Geniez (FDJ) bírta elől őt csak az utolsó kilométereken érték utol. A mezőnyhajrát végül Nacer Bouhanni (Cofidis) nyerte megvédve így a címét Boris Vallée (Lotto-Soudal) és Rudy Barbier (Roubaix-Lille Metropole) előtt.

„A csapat mondhatni tökéletes munkát végzett, remek felvezetést kaptam, így nekem már csak be kellett fejeznem a napot. Ez morálisan egy nagyszerű siker volt, amelyre nagy szükségünk volt,” – mondta Bouhanni.

Simon Gerrans a Giro d’Italiara fekteti a hangsúlyt

Sorozatos balszerencséjét követően az Orica-GreenEDGE kerekese Simon Gerrans úgy döntött, hogy rajthoz áll a május elején kezdődő Giro d’Italian. Gerrans legutóbb 2009-ben volt ott az Olasz Körversenyen akkor még a Cervelo csapatának színeiben.

„Nagyon örülünk annak, hogy Simon vállalta a Giro d’Italian való részvétel feltételeit. Egy nagyon mély és erős sorunk lesz így az Olasz Körversenyre. Bízunk benne, hogy minél hamarabb újra csúcsformája közelében lehet, így erős ütőlapokkal érkezhetünk Olaszországba,” – nyilatkozta Matt White sportigazgató. 

Quintana is ott lesz az Ardennek-i klasszikusokon

Alejandro Valverde mellett Nairo Quintana is ott lesz az Ardennek-i klasszikusokon, erősítették meg a Movistar csapatának részéről. Utóbbi csak a jövő heti Fleche Wallone illetőleg Liege-Bastogne-Liege kettősén szerepel, míg Valverde már az eheti Amstel Gold Race során is ott lesz a mezőnyben. Quintana 2013-ban szerepelt utoljára az Ardennekben, amikor a Liege-Bastogne-Liege során végül az 50. helyen zárt. Tavaly a Giro d’Italia felkészülése okán kimaradtak ezek a versenyek a programjából.

A Garmin nem sokat tétlenkedik

Miután a különböző helymeghatározó eszközök piacán már hatalmas a konkurenciai harc, így a Garmin cég más innovatív termékekkel próbálja megerősíteni a piacon elfoglalt pozícióját. A minap piacra dobták a Vector 2 Power métert illetőleg a Virb X és a XE sportkamerákat. Az eszközök tesztelését vélhetően a Cannondale-Garmin csapatánál is viszontláthatjuk.

A kerékpártolvajok újra visszatértek

Sajnálatos módon a Cult Energy szervizkamionjának kifosztását követően sem csitulnak a kedélyek miután a minap a BePink női csapatának raktárát törték fel ahonnan az olasz csapat kerékpárjait, tartalékkerekeit illetőleg különböző kiegészítőit tulajdonították el. Számos Kemo kerékpár illetőleg Ambrosio kerékszett lett így a tolvajok jutaléka.

Simone Conssoni nyerte a Picardie viadalt

Szerdán került megrendezésre a La Cote Picarde egynaposa, amely egyik legfontosabb U23-as verseny azok közül ahol színtisztán csak válogatottak állnak rajthoz. Crotoy és Mers les Bains között 180,7 kilométer várta a kerekeseket. Végül mezőnyhajrá döntött, amit Simone Consonni (Olaszország) nyert meg Owain Doull (Nagy-Britannia) és Daniel Hoelgaard (Norvégia) ellenében.    

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes