Napi eszpresszó 2015. április 18. (10:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Pello Bilbao, Bradley Wiggins, Elisa Longo Borghini, az NFTO csapata valamint a Katusha előzetes Giro kerete.

Pello Bilbao nyerte a Vuelta Castilla y Leon első szakaszát

A tegnapi napon vette kezdetét a háromnapos Vuelta Castilla y Leon szakaszversenye. Az első etap során Ávilá és Alba de Tormes között 147 kilométer várta a kerekeseket nehéz dimbes-dombos terepen. Ennek ellenére egy viszonylag nagy létszámú csoport hajrázhatott a győzelemért, ahonnan Pello Bilbao (Caja Rural) került ki győztesen megelőzve Enrique Sanz (Movistar) és Carlos Barbero (Caja Rural) kettősét.

„Az igazságot megvallva és nem vagyok egy túl jó sprinter, habár a terep sem volt teljesen sík. Nagyon korán megindítottam a hajrát, így a végére egyre inkább lassultam. A végén egyszerre többen érkeztünk célba, így a zsűrinek legalább 6-7 alkalommal meg kellett néznie a célfotókat. Keményen készültem erre az idényre, de nem jöttek az eredmények, így morálisan nem voltam a toppon. Örülök, hogy végre sikerült győznöm,” – mondta a célba érkezést követően Bilbao.

Mindössze 7 perc alatt elkelt az összes jegy Bradley Wiggins egyórás csúcskísérletére

Mint arról korábban mi is beszámoltunk június 7-én kerül sor Bradley Wiggins egyórás csúcskísérletére a londoni Lee Valley Parkban. Az eseményre 6000 belépő volt, amelyeket a Sky csapatának weboldala kezdett el online árusítani. Mindössze 7 percre volt szüksége ahhoz a rajongóknak, hogy az összes belépőt elkapkodják. A nagy érdeklődés miatt számos szurkoló belépő nélkül maradt, akik emiatt a különböző közösségi oldalakon fejezték ki nemtetszésüket.

Longo Borghini felháborodását fejezte ki a televíziós közvetítések miatt

A női Flandriai Körverseny győztese, aki a hölgyek jövő heti Fleche Wallone Világkupa futamának is egyik nagy esélye nem tetszésének adott hangot azt követően, hogy a belga Sporza televíziós csatornáját leszámítva, lényegében egyetlen más TV-s megjelenést sem kapott a nagy presztízsű viadal. A Wiggle-Honda csapatának kerekese győzelmével 1218 Eurót keresett pontosan ugyanannyit, mint a férfi verseny 20. helyezettje a portugál Nelson Oliveira (Lampre-Merida).

„A női kerékpársport nagyon komoly ütemben fejlődik. Egyértelműen kijelenthető, hogy az elmúlt évek során egy nagyot léptünk előre. Ennek ellenére nagyon kevés televíziós megjelenést kapunk, ami a szponzorokat csak minimális szinten vonzza be a sportágba,” – nyilatkozta kissé felháborodva Longo Borghini.

Jövőre már Pro-Kontinentális csapatként folytatná az NFTO

A brit kontinentális vonal egyik meghatározó csapata az NFTO gárdája a napokban egy három éves megállapodást kötött az Aberdeen Asset Management befektetési céggel, így minden valószínűég szerint a 2016-os idényben már a Pro-Kontinentális vonalban folytatja. A skót vállalat igencsak tehetős, így vélhetően pénzügyi problémái nem lesznek a május 1-je és 3-a között a Yorkshire-i Körversenyen is szereplő klubnak. Az évek alatt az NFTO lépésről-lépésre a regionális vonalból küzdötte fel magát a nemzetközi szinthez. Legnevesebb kerékpárosaik jelen pillanatban az ausztrál Steele Von Hoff valamint a brit Jonathan McEvoy.

Alakul a Katusha Giro kerete

Habár az Ardennek-i klasszikusok még előttünk tornyosulnak, ennek ellenére lassan kezdenek kiszivárogni a hírek a 2015-ös Giro d’Italia kereteit illetően. A május 9-én kezdődő Olasz Körversenyre gőzerővel készül az idén remek formát mutató Katusha csapata is. Viacheslav Ekimov egy televíziós interjúban megerősítette, hogy a Luca Paolini, Gianpaolo Caruso, Sergei Chernetckii, Yury Trofimov, Anton Vorobyev és Ilnur Zakarin alkotta hatos szinte biztos, hogy ott lesz az év első háromhetesének rajtjánál. A legnagyobb sztárok úgy mint Joaquim Rodriguez és Alexander Kristoff a júliusi Tour de France-ra összpontosítják az erejüket.  

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes