Napi eszpresszó 2015. április 29. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Davide Rebellin, Geraint Thomas, Ted King, Rohan Dennis valamint Tom Meeusen.

Davide Rebellin nyerte a Török Körverseny első hegyi befutós etapját

Mint arról már beszámoltunk Davide Rebellin nyerte a Török Körverseny tegnapi egyik legnehezebb szakaszát, amellyel értelemszerűen az összetettben is átvette a vezetést.

„Természetesen, mint minden versenyen ezúttal a győzelem volt számomra a legfőbb motiváció. Ismertem ezt az emelkedőt, hisz múlt évben hatalmasat hibáztam itt, amikor Rein Taaramae nyerte az etapot. Ezúttal próbáltam nem a végére hagyni a dolgokat, így amint tehettem megindultam a hajrában. Úgy vágtam neki az idei Török Körversenynek, hogy mindenféleképpen szeretnék dobogóra állni. Ehhez tartom is magam,” – nyilatkozta elégedetten a CCC Sprandi Polkowice kerekese.

Thomas: Nagyon akartuk ezt a győzelmet

A Sky csapata kevesebb, mint egy másodperc előnnyel nyerte meg a Romandiai Körverseny tegnapi csapatidőfutamát az Orica-GreenEDGE sora ellenében. Összetettben a célvonalon elsőként áthaladó Geraint Thomas húzhatta magára az első helyezettnek járó megkülönböztetett trikót.

„A köztes ellenőrzőpontoknál csak a második helyen haladtunk, ennek fényében nagyon örülünk, hogy végül sikerült győznünk. Az év elején már szóba került, hogy csapatszinten megpróbálunk nagyobb hangsúlyt fektetni az ilyen kronókra. Azt hiszem, hogy ez a győzelem is ékesen bizonyítja, hogy sikerült előrébb lépnünk. A diadalt követően természetesen morálisan is remek a hangulat nálunk,” – mondta Thomas.

Ted King a 2015-ös idény végén visszavonul

Hét profi idényt követően Ted King a Cannondale-Garmin kerekese bejelentette, hogy a 2015-ös idény végén visszavonul.

„Mindig imádni fogom ezt a sportágat, amelyben sikerült elérnem azt, hogy nemzetközi versenyeken szerepelhessek. Annak is nagyon örülök, hogy az utolsó idényemet egy amerikai bejegyzésű csapata a Cannondale-Garmin színeiben tölthetem. Nagyon jó a hangulat a csapaton belül, igazi családként működünk együtt. Azonban eljött az idő, hogy a civil életemre fókuszáljak,” – nyilatkozta King, aki pályafutása során szerepelt a Tour de France, a Giro d’Italia és a Párizs-Roubaix viadalain is. A jövőben az általa alapított UnTapped sporttáplálékokat gyártó cégnél kíván dolgozni.

Rohan Dennis bízik benne, hogy nem döntik meg még egy darabig a csúcsát

Rohan Dennis az egyórás világcsúcs rekordere finoman szólva is lehülyézte azokat, akik azt gondolják, hogy Bradley Wiggins simán teker majd 54 vagy 55 kilométert. A BMC kerékpárosa jelenleg 52,491 kilométerrel tartja a csúcsot. Két legfőbb kihívója jelen pillanatban Alex Dowsett valamint Bradley Wiggins.

„Az emberek hülyeségeket beszélnek akkor, amikor azt hiszik, hogy simán lehet 54 vagy 55 kilométert tekerni. Ennek ellenére szinte 99 %-ig biztos vagyok abban, hogy Bradley Wiggins megdönti a csúcsom. Sokkal tapasztaltabb és sokkal jobb időfutammenő nálam. Persze bízom benne, hogy a rekord az enyém maradhat és se Dowsett, se Wiggins nem fog tudni túljutni az eredményemen. Dowsett is remek egyenkénti menő, aki a legtöbbször maga mögé utasít. Ennek ellenére reménykedem,” – mondta kissé érdekesen nyilatkozva Dennis.

Tom Meeusent felmentették a vádak alól

A belga Cyclo-Cross sztár Tom Meeusen ügyében felmentés született, miután a Telenet-Fidea kerekesét is elővették a Dr. Chris Mertens nevével fémjelzett ózonterápiás ügyben. A 26 esztendős belga bringásra két éves eltiltást valamint 28.500 Eurós bírság megfizetését kérték, azonban a bizonyítékok nem voltak döntő erejűek, így a Meeusen felmentést kapott. Greg Van Avermaet meghallgatására ugyanebben az ügyben május 7-én kerül sor.     

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes