Napi eszpresszó 2015. augusztus 19. (10:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Brent Bookwalter, Giampaolo Caruso, Chris Froome, újabb sorok a Vueltára, Sonny Colbrelli valamint Kenny Dehaes.

Brent Bookwalter nyerte a USA Pro Cycling Challange egyik legnehezebb szakaszát

Továbbra is meddő a BMC csapatának főlénye a USA Pro Cycling Challange viadalán, miután mondhatni, hogy leamortizálták a mezőnyt a viadal második Steamboat Springs és Arapahoe Basin közötti szakaszán. A penzum 185 és fél kilométer volt, a végén egy kellemetlenül emelkedő hegyi befutóval. A nap szökését 12 fő alkotta, azonban túlságosan messzire nem sikerült jutniuk, habár a végén Nathan Brown (Cannondale-Garmin) mindent megtett a győzelemért. Rohan Dennis (BMC) azonban olyan tempóban húzta fel a főmezőnyt, hogy az utolsó kilométeres kapunál Brown előnye is elfogyott. A szakaszt végül Brent Bookwalter (BMC) nyerte csapattársa Rohan Dennis (BMC) illetőleg Hugh Carthy (Caja Rural) ellenében. Összetettben szintén Bookwalter vette át a sárga trikót.

Giampaolo Caruso fennakadt a doppingteszten

Sajnálatos hír érkezett a Katusha háza tájáról, miután az új technikai lehetőségek révén újratesztelték Giampaolo Caruso egy még 2012. március 27-i mintáját, amelyben EPO nyomaira bukkantak. Az orosz csapat természetesen azonnal felfüggesztette a Vuelta Espanára készülő versenyzőjét. Luca Paolinit követően sajnos ez már a második pozitív doppingeset a csapatnál, amely az MPCC szervezetének is tagja, így a B-próba beigazolódása kapcsán, rájuk is vonatkozik a nyolc napos felfüggesztés cikkelye.

Chris Froome nyilvánosságra hozza, laboratóriumi teljesítménydiagnosztikájának adatait

A Vuelta Espanára készülő Chris Froome a napokban Londonban vesz részt a GSK Human Lab teljesítménydiagnosztikai vizsgálatán, amelynek eredményeit a későbbiekben igyekszik nyilvánosságra hozni. Az idei Tour de France győztesét számos támadás érte azután, hogy megnyerte az év legnagyobb három hetes körversenyét, ám a Sky 30 esztendős kerékpárosa szeretné eloszlatni a kételyeket.

„Szeretnék a tiszta kerékpársport szóvivőjévé válni. Boldog vagyok, hogy vannak ilyen lehetőségek, amellyel megmutathatom, hogy sportszerűen versenyzek és, hogy teljes mértékben megbízhatnak bennem az emberek. A teljesítménydiagnosztikai vizsgálat megmutatja, hogy mit csinálok esetlegesen rosszul, min kell még a közeljövőben javítanom” – mondta Froome az első nap teszteit követően.   

Újabb sorok a szombaton rajtoló Vueltára

A legfrissebb sorok a Spanyol Körversenyre: Lampre-Merida, Movistar, Orica-GreenEDGE és Trek Factory Racing.

Lampre-Merida: Przemyslaw Niemiec (lengyel), Maximiliano Richeze (argentin), Valerio Conti (olasz), Tsgabu Grmay (etióp), Mattia Cattaneo (olasz), Kristijan Durasek (horvát), Ilia Koshevoy (fehérorosz), Nelson Oliveira (portugál) és Ruben Plaza (spanyol).

Movistar: Alejandro Valverde (spanyol), Nairo Quintana (spanyol), Andrey Amador (costa ricai), Fran Ventoso (spanyol), Rory Sutherland (ausztrál), Imanol Erviti (spanyol), Javier Moreno (spanyol), Jose Joaquin Rojas (spanyol) és Giovanni Visconti (olasz).

Orica-GreenEDGE: Simon Gerrans (ausztrál), Darryl Impey (dél-afrikai), Caleb Ewan (ausztrál), Esteban Chaves (kolumbiai), Mitch Docker (ausztrál), Matt Hayman (ausztrál), Damien Howson (ausztrál), Jens Keukeleire (belga) és Cameron Meyer (ausztrál).

Trek Factory Racing: Riccardo Zoidl (osztrák), Fabian Cancellara (svájci), Frank Schleck (luxemburgi), Jasper Stuyven (belga), Danny Van Poppel (holland), Markel Irizar (spanyol), Yaroslav Popovich (ukrán), Boy Van Poppel (holland) és Haimar Zubeldia (spanyol).

Sonny Colbrelli diadalmaskodott a Tour de Limousin első etapján

Augusztus 18. és 22. között kerül megrendezésre Franciaországban a négy szakaszos Tour de Limousin viadala, amely Limoges és Saint Yrieix la Perche között egy 176 kilométeres etappal rajtolt. A szakasz karakterisztikája nagyban hasonlított egy tavaszi klasszikus pályarajzához. Végül Sonny Colbrelli (Bardiani-CSF) diadalmaskodott Andrea Pasqualon (Roth-Skoda) és Timothy Dupond (Roubaix-Lille Metropole) előtt. Összetettben természetesen az első napot követően ugyanez a sorrend.   

Kenny Dehaes ünnepelhetett a GP Stad Zottegem egynaposán

Belgiumban egy újabb egynapos viadalon mérhették össze erejüket a kerékpárosok a GP Stad Zottegem viadalán. A 190 kilométeres penzum természetesen annak rendje és módja szerint darabjaira szedte a mezőnyt. Végül Kenny Dehaes (Lotto-Soudal) ünnepelhetett Antoine Demoitie (Wallonie-Bruxelles) lett a második, míg Oliver Naesen (Topsport Vlaanderen) szerezte meg a harmadik helyet.     

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes