Napi eszpresszó 2015. február 10. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Alexander Kristoff, Alejandro Valverde, Nairo Quintana, Thibaut Pinot, Robinson Chalapud, valamint az Afrika-bajnokság eredményei.

Kristoff: Norvégiában sokszor nagyobb szél is van ennél

A Katari Körverseny szakaszgyőztese Alexander Kristoff sok társával ellentétben nem panaszkodott a szélre. Inkább örült idei első sikerének.

„Nagyon hosszú volt a sprint már olyan 500 méterrel a vége előtt megindultunk. Guardini volt a legnagyobb ellenfél, viszonylag sokáig jól tartotta magát. Nagyon nehéz volt a mai szakasza, de jó formában érzem magam. A csapat végig sokat dolgozott, amit ezúttal is köszönök nekik. Ilyen korán még sosem nyertem egyik idényben sem, és ez persze külön motivál. A körülmények mindenki számára ugyanolyanok voltak, habár engem nem hátráltattak a széllökések, hisz otthon Norvégiában sokszor ettől jóval nagyobb szél van,” – mondta a befutót követően a Katusha kerékpárosa.

Valverde: Inkább megmásznám ötször Tourmalet

Az idei Katari Körverseny rendesen megosztja a kerekeseket, hisz a hatalmas szél és homokátfújások miatt a versenyzők lényegében csak szenvednek. Alejandro Valverde a tegnapi napot követően immáron ki is fakadt.

„Ez embertelen. Őrület. Az első szakaszra még azt mondom, hogy viszonylag nehezek voltak a körülmények, de a második nap? Egyszerűen nem láttam a homoktól semmit. Nem is azzal van baj, hogy fúj a szél, hanem, hogy a homokot az ember szájába, arcába hordja. Leszakadások, bukás, leszakadások, bukás, lényegében ezt játsszuk. Nem tetszik, inkább megmásznám vagy ötször a Tourmalet,” – nyilatkozta kissé idegesen Valverde.

Nairo Quintana a kockakövekről

A Movistar kerekese Nairo Quintana nem aggódik a Tour de France idei kockakövei miatt. Öccse Dayer kifejezetten kedveli azokat, így a 2014-es Párizs-Roubaix résztvevője próbálja hasznos tanácsokkal ellátni testvérét.

„Dayer szerint az a legfontosabb, hogy megfelelő helyet találjon az ember a mezőnyben. Az igazság az, hogy annyira nem esem hasra a kockakövektől, a pavé nem egy másik világ,” – mondta Quintana.

Pinot nagyon csalódott az Etoile de Béssegest követően

Habár az idei Tour de France során vélhetően nem az egyenkénti időfutam dönt majd, Thibaut Pinot ellenben az a versenyző, akinek igenis fejlődnie kell ebben a diszciplínában, ha komoly összetett menővé szeretne avanzsálni. A minap az Etoile de Bésseges során 33 másodpercet kapott a végső győztes Bob Jungelstől, melyet követően koránt sem volt elégedett.

„Azt hittem, hogy ennél azért sokkal jobb leszek. Csalódott vagyok, mivel ez egy fontos nap volt, így a szezon elején. Újra neki kell állnom az időfutam edzéseknek. A verseny végig ideges volt és az időjárás sem kedvezett nekünk. Próbáltam megtalálni a helyem a mezőnyben,” – nyilatkozta a FDJ kerékpárosa.

Chalapud büszke kolumbiai bajnoki címére

Egy remek küzdelmet követően végül Robinson Chalapud nyerte a kolumbiai bajnokságot, amely hatalmas elégtétel volt számára azt követően, hogy a Pro-Kontinentális Colombia csapata nem újította meg az elmúlt év végén lejáró szerződését.

„Mindig is erről álmodtam. Már múlt évben is szerettem volna részt venni a bajnokságon, azonban a Colombia csapata nem engedte ezt. Most az Antiquia gárdája nagy szeretettel fogadott és minden elképzelésemet támogatja. Egy mezőnyben tekerni Nairo Quintanaval és Rigoberto Urannal, úgy, hogy én nyertem a végén, felejthetetlen,” – mondta elégedetten Chalapud.  

Az Afrika-bajnokság csapatidőfutamának eredményei

A dél-afrikai Wartburg ad otthont az Afrika-bajnokságnak, ahol a csapatidőfutamokkal vette kezdetét az eseményhalmaz. A 48 kilométeres távon a férfiaknál Eritrea (Natnael Berhane, Mekseb Debesay, Merhawi Kudus, Daniel Teklehaymanot) diadalmaskodott megelőzvén Dél-Afrika és Etiópia csapatait. A hölgyeknél Dél-Afrika, Namíbia és Eritrea lett a sorrend.

Fotó: közösségi média      

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes