Napi eszpresszó 2015. február 3. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői az Astana csapata, a Giro del Trentino királyszakasza, Scott Ambrose, Filippo Pozzato, az Amstel Gold Race valamint Tom Meeusen

Az Astana költségvetése jelentősen csökkent

Az elmúlt év végi doppingbotrányok kapcsán egy rövid ideig még az Astana World Tour csapatának fennmaradása is veszélybe került, ám végül Alexandr Vinokourov meggyőzte a kazah államot. Ennek ellenére a csapat költségvetését mintegy 30%-al csökkentették.

„Az elsődleges üzenetünk, hogy ez egy új, tiszta, a doppingtól mentes csapat alakult. Tisztán harcolunk a győzelemért, célunk, hogy minél több sikert arathassunk. Kazahsztánban sem olyan egyszerű a gazdasági szituáció, mint azt sokat gondolják. Dolgozunk azon, hogy az elvesztett 30%-ot valamilyen forrásból pótolhassuk,” – mondta Darkhan Kaletayev. Ellenben a kontinentális csapat működését jelen állás szerint végérvényesen befejezték.

Bemutatták a Giro del Trentino királyszakaszát

Április 21. és 24. között kerül megrendezése a kiemelt kategóriás Giro del Trentino, amelynek a tegnapi nap folyamán bemutatták a királyszakaszát. A szervezők ezúttal sem variáltak túlságosan sokat, hisz már a második nap folyamán sor kerül a Dro és Brentonico közötti 168 kilométerre. A penzum során három kategorizált emelkedő várja majd a kerekeseket, mindhárom a táv második felében. Az etap a Passo di Santa Barbara kaptatóján zárul.

Megszerezte fennállása első győzelmét a Novo Nordisk csapata

A színtisztán csak egyes típusú cukorbetegek által alkotott Novo Nordisk csapata 2013-tól működik ebben a formában. A tegnapi nap történelmi volt a gárda életében, hisz az új-zélandi Scott Ambrose megszerezte a csapat első győzelmét miután szakaszt nyert a jelenleg is zajló Fülöp-szigeteki Körversenyen.

„Ez egy fantasztikus nap a csapat életében. Nagyon keményen dolgoztunk azért, hogy ezt a sikert elérhessük. Az átlagember nem is tudja oly módon értékelni ezt az eredményt, mint amekkora fegyvertényként hat. Nagyon büszke vagyok arra, hogy én lehettem az, aki letette ezt a mérföldkövet,” – mondta Ambrose.

Pozzato kapcsolata nem éppen a legjobb csapatával, mégis maradt

Filippo Pozzato bízik benne, hogy a tavaszi klasszikusok idejére újfent olyan formába sikerül kerülnie mint néhány évvel ezelőtt, azaz, hogy legalább a dobogós helyekért harcolhasson. Tavaly a legjobb eredménye egy 17. hely volt a Flandriai Körversenyről, melynek kapcsán Brent Copeland csapatvezető nem is tartotta titokban a véleményét és egyszerűen egy primadonnaként jellemezte a kerekest. Pippo szeretett volna távozni az év végén, ám végül mégis maradt.

„Voltak kisebb nagyobb problémák, melyek közül még nem mindegyik oldódott meg. Reméljük, hogy a tavaszi klasszikusokig rendeződnek a dolgok. Jóban vagyok mindenkivel a csapatból, beszélünk, ami nagyon fontos a megfelelő összhang kialakítását illetően,” – nyilatkozta Pozzato, aki a Dubai Körversenyen kezdi az idényt.

Bejelentették az Amstel Gold Race első három szabadkártyáját

Túlontúl nagy meglepetés nem született, hisz a Wanty-Groupe Gobert, a Topsport Vlaanderen és a holland Roompot kapta azokat az április 19-ei versenyre. A többi meghívott csapat sorsáról később döntenek.  

Tom Meeusen még mindig ki van akadva

Mint arról már korábban beszámoltunk egy ózonterápiás kezelés okán a Cyclo-Cross Világbajnokság előtt Tom Meeusen és két társa felfüggesztésre került, amelyet csak egy gyors választott bírósági perrel tudtak semmissé tenni. Ezzel azonban sikerült elérniük azt, hogy ott lehessenek a Világbajnokságon. A vasárnapi napot megelőzően szombaton az egész belga csapatot doppingellenőrzésnek vetették alá.

„Hozzám és Laurens Sweeckhez este ismét visszajöttek az ellenőrök. Ez annyira felzaklatott, hogy szinte egész éjszaka fenn voltam. Másnap persze, így kellett rajthoz állnom a Világbajnokságon. A versenyt a legjobb nyerte, Mathieu Van der Poel megérdemelten győzött,” – mondta Meeusen.   

Fotó: Astana.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes