Napi eszpresszó 2015. január 23. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői a San Luisi Körverseny negyedik szakasza, Fernando Gaviria, Alex Dowsett, Jose Rujano, a Katalán Körverseny szabadkártyái valamint Dr. Mario Zorzoli

Daniel Diaz is megnyerte a második szakaszát

Villa Dolores és az Alto El Amago csúcsa között 142 és fél kilométer várta a mezőnyt a San Luisi Körverseny 4. szakaszán. Mintegy 20 kilométerrel a rajtot követően egy négyfős szökevénycsoport alakult, amelybe név szerint Julian Arango (Kolumbia), Dario Diaz (SEP-San Juan), Giacomo Berlato (Nippo-Vini Fantini) és Juan Pablo Valencia (Colombia) keveredett bele. A legnagyobb előnyük úgy hét perc körül mozgott, ám az utolsó emelkedő természetesen ezúttal is megpecsételte az elmenés sorsát. Az Alto El Amago kaptatóját az összetett éllovasa Daniel Diaz (Finvic-Sao Jose dos Campos) bírta a legjobban, aki magabiztosan győzött csapattársa Alex Diniz (Funvic-Sao Jose dos Campos) és Rodolfo Torres (Colombia) kettőse előtt. Összetettben Diaz kereken egy perccel vezet Torres előtt.

Gaviria már öt World Tour csapattal is tárgyal

Két meglepetésszerű szakaszgyőzelmét követően már öt World Tour csapat is megkörnyékezte a húsz esztendős kolumbiai tehetséget Fernando Gaviriat.

„Számos csapattal tárgyalásban állok, de próbálok nyugodt maradni és nem elhamarkodott döntést hozni. Egyelőre inkább azon gondolkodom, hogy 2016-ra szerezzek egy szerződést magamnak. Nem a pénz az elsődleges, imádom a kerékpározást, nyerni akarok. A jelenben élek,” – nyilatkozta Gaviria, akinek a következő célja a februári Pálya-világbajnokság lesz. A pletykák szerint nagy valószínűséggel a Pro-Kontinentális Colombia csapatával ír majd alá 2015-re.

Elnapolták Alex Dowsett egyórás csúcskísérletét

Kulcscsonttörése következtében nem meghatározott időpontra elnapolták Alex Dowsett egyórás világcsúcskísérletét. Mint ismeretes a Movistar kerékpárosa múlt héten edzés közben esett olyan szerencsétlenül, hogy eltörte a kulcscsontját, amit meg is kellett műttetnie.

„A múlt heti bukást illetőleg Alex műtétjét latba véve közösen úgy határoztunk, hogy elnapoljuk a február 27-ére tervezett egyórás csúcskísérletet. A Movistar csapata úgy ítélte meg, hogy ebben az esetben nem reális a tervezett időpont, erőltetni és siettetni pedig nem lenne célszerű Alex felépülését,” – adta ki a csapat közleményét.

Rujano szeretne visszatérni a Girora

Az Európában több csapattal is nézeteltérésbe keveredő „kicsi” azaz Jose Rujano legnagyobb vágya, hogy 2015-ben szerepelhessen a Giro d’Italian. A múlt hét folyamán pályafutása során immáron negyedik alkalommal nyerte meg a Tachirai Körversenyt.

„32 éves vagyok, de úgy érzem magam mintha húsz lennék. Készen állok, hogy visszatérjek Európába és újra megmutassam a képességeimet,” – mondta Rujano, akit 2013-ban a Vacansoleil csapatától küldtek el.  

Kiosztották a Katalán Körverseny szabadkártyáit

A 17 World Tour csapat mellett a Bretagne-Séché Environnement, a Caja Rural-Seguros RGA, a CCC Sprandi Polkowice, a Cofidis, a Colombia, az Europcar illetőleg a Wanty-Groupe Gobert hetese kapott szabadkártyát a március 23-a illetőleg 29-e között megrendezendő Katalán Körversenyre. A viadal útvonala idén 24 kategorizált emelkedőt tartogat majd, köztük a királyszakasz végső hegyét a La Molina kaptatóját. 

Az UCI felfüggesztette saját doppingellenes orvosát

Mario Zorzoli azt követően került felfüggesztésre, hogy felmerült annak a gyanúja, hogy 2005-ben kapcsolatban állt a tegnap ugyancsak eltiltott Geert Leindersszel. Mint ismeretes ez volt az az év, amikor Michael Rasmussen produkált furcsa eredményeket, s sajnálatos módon Zorzoli épp, hogy a Tour de France alkalmával konzultált Leindersszel.  

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes