Napi eszpresszó 2015. június 1. (10:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Iljo Keisse, Greg Van Avermaet, Ramon Sinkeldam, Alo Jakin, Marco Haller valamint Hossein Askari.

Keisse: Pályaversenyzői tapasztalataimat használtam

Hatalmas meglepetésre egy szökevényduó hazaérésével zárult a 2015-ös Giro d’Italia. Iljo Keisse nyerte az utolsó szakaszt a kiváló tempómenő Luke Durbridge előtt.

„Reggel a csapatmegbeszélésen arról döntöttünk, hogy vagy én vagy pedig Fabio Sabatini próbál meg elmenésbe kerülni. Tudtuk, hogy egy nagy körversenyt általában egy mezőnyhajrá zár le, ellenben bíztunk benne, hogy az idei hektikus Giron ez másképpen lehet. Durbridge-el tökéletesen dolgoztunk együtt, miközben a főmezőny elején igencsak nagy volt a hezitáció. Pályaversenyzői tapasztalataimat használtam a végén, amelynek hála sikerült nyernem. Ez nagyon fontos volt mind nekem mind pedig az Etixx-Quick Step csapata számára, hisz eléggé balszerencsés Giro d’Italiat zártunk,” – mondta Keisse.

Greg van Avermaet nyerte a Belga Körversenyt

Sankt Vith városa körül egy 199 kilométeres penzummal zárult a Belga Körverseny. Az igazi klasszikusokra hajazó etap végül annak rendje és módja szerint rendesen szétkapta a mezőnyt. A győzelmet Greg Van Avermaet (BMC) szerezte meg Tiesj Benoot (Lotto-Soudal) és Egor Silin (Katusha) előtt. Összetettben ezzel Greg Van Avermaet (BMC) zárt az élen megelőzvén Tiesj Benoot (Lotto-Soudal) és Gaetan Bille (Verandas Willems) kettősét. A pontversenyt Tom Boonen (Etixx-Quick Step), míg a csapatversenyt a BMC sora nyerte.

Ramon Sinkeldam karrierjének egyik legnagyobb sikerét aratta

A tegnapi napon rendezték Garmin Velothon Berlin egynaposát, amelynek távja 174 kilométer volt a német főváros körül. A győzelmet végül pályafutása egyik legnagyobb győzelmét aratva Ramon Sinkeldam (Giant-Alpecin) szerezte meg Sam Bennett (Bora-Argon 18) és Zico Waeytens (Giant-Alpecin) előtt.

Alo Jakin nyerte a Boucles de l’Aulne egynaposát

Chateaulin környékén immáron 16. alkalommal került megrendezésre a Boucles de  l’Aulne – Chateaulin egynaposa melynek penzuma 168 kilométer volt. A győzelem végül mezőnyhajrában dőlt el, ahol az észt bajnok Alo Jakin (Auber 93) bizonyult a legjobbnak csapattársa Steven Tronet (Auber 93) illetőleg Laurent Pichon (FDJ) ellenében.

Marco Haller nyerte a Tour des Fjords viadalát

Érdekesen alakult a Tour des Fjords szakaszversenyének végkifejlete. A Stavanger-i záró körözés ugyanis rendesen megrostálta a mezőnyt. A szakaszgyőzelmet végül Edvald Boasson Hagen (MTN-Qhubeka) szerezte meg Daryl Impey (Orica-GreenEDGE) és Marco Haller (Katusha) előtt. Összetettben hatalmas meglepetésre Marco Haller (Katusha) győzött Sören Kragh Andersen (Team Tre For-Blue Water) illetőleg Michael Olsson (Team Tre For-Blue Water) ellenében. A pontversenyt Alexander Kristoff (Katusha), a hegyi összetettet Amets Txurruka (Caja Rural), a legjobb fiatalnak járó fehér trikót Marco Haller (Katusha), míg a csapatversenyt a spanyol Caja Rural nyerte.

Iráni Kör: Hossein Askari vette át a vezetést

Urmia és Aras Free között egy 208 kilométeres etappal folytatódott az Iráni Körverseny. A nem túl nehéz, de szeles és nagyon hosszú penzum során darabjaira hullott a mezőny. A győzelmet végül Hossein Askari (Pishgaman-Giant) szerezte meg csapattársai Arvin Moazemi (Pishgaman-Giant) és Amir Zargari (Pishgaman-Giant) előtt. Összetettben ezzel szintén Askari vette át a vezetést.

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes