Napi eszpresszó 2015. június 2. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Alberto Contador, Sören Kragh Andersen, Jim Ochowicz, Contador cipői valamint Mirsamad Pourseyedigolakhour.

A spanyol nemzet nagyon büszke Alberto Contadorra

Szülővárosában Pintoban ünnepélyes keretek között fogadták a tegnapi nap folyamán a 2015-ös Giro d’Italia győztesét Alberto Contadort. Még a spanyol Miniszterelnök Mariano Rajoy is büszkeséggel beszélt a Tinkoff-Saxo csapatának kerékpárosáról.

„Alberto Contador minden idők egyik legnagyobb kerékpárosa. Csak gratulálni tudok ehhez a fantasztikus győzelemhez,” – nyilatkozta az elnök.

Sören Kragh Andersen megmutatta magát Norvégiában

A Norvég Körverseny a mindössze 21 esztendős Sören Kragh Andersen nevétől volt hangos. A Team Tre For-Blue Water kontinentális csapatának dán kerékpárosa a negyedik szakasz megnyerésével vett át az összetettbeli vezetést, s habár az utolsó napon egy kissé megrogyott, így is pályafutása legjobb eredményét érte el második helyével.

„Nem sikerült végül megnyernünk az összetettet, ám így is a lehető legjobb eredményt értük el. A csapat számára ez egy fantasztikus hét volt. Az utolsó emelkedőig nyerő helyzetben voltunk, ám ott egy kissé megrogytam, így végül Marco Haller nyerte meg a versenyt,” – mondta a fiatal kerékpáros.  

Jim Ochowicz gőzerővel dolgozik a BMC csapatának jövőjén

Habár a BMC csapatvezetője Jim Ochowicz nem erősítette meg azokat a pletykákat miszerint csapata tárgyalásokat folytat az IAM Cycling sorával való egyesülésről, azt elismerte, hogy 2017-re új szponzort kell találniuk. Egyes híresztelések szerint a csapat nagyon közel jár ahhoz, hogy megállapodást kössön egy tőkeerős német bankkal.

„Az természetesen igaz, hogy 2016 után még nem biztosított a csapat jövője. Dolgozunk azon, hogy legalább egy tőkeerős támogatót állítsunk a gárda mellé. Ennél többet azonban jelen pillanatban nem mondhatok el,” – nyilatkozta Ochowicz.

Contador egy speciális cipőben tekert a Giron

Alberto Contador egy márkátlan fekete-sárga cipőben tekerte végig a 2015-ös Giro d’Italiát. A Specialized nem volt hajlandó egyetlen megkeresésre sem válaszolni, így csak feltételezhető, hogy az Ő nevükhöz köthető a lábbeli. A képek alapján a cipő sokkal több lélegzési felületet tartalmaz, mint a társai S-Works modellje.  

Pourseyedigolakhour nyerte a királyszakaszt Iránban

Aras Free és az Aynalou csúcsa aközött 150 kilométer várta a kerekeseket az Iráni Körverseny királyetapján. A legjobbnak Mirsamad Pourseyedigolakhour (Tabriz) bizonyult, aki több mint három percet vert riválisaira. A második Amir Kolahdozhagh (Tabriz), míg a harmadik Ghader Mizbani (Tabriz) lett. Öt szakaszt követően Pourseyedigolakhour vezet összetettben is.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes