Napi eszpresszó 2015. június 8. (10:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Peter Kennaugh, Bradley Wiggins, Linus Gerdemann, Anthony Turgis valamint Wouter Wippert.

Kennaugh: Végre magam mögött hagyhatom a sötét fellegeket

Az elmúlt időszak nem sikerült túlságosan jól Peter Kennaugh számára, aki a Criterium du Dauphiné első szakaszának végén tökéletes ütemben támadva szerezte meg a szakaszgyőzelmet.

„Ez egy igencsak érzelemdús győzelem volt. Nagyon köszönöm a csapatomnak, hogy megkaphattam a lehetőséget. Tökéletesen dolgozott a Sky sora, amit megbeszéltünk és kitaláltunk, azt végre is hajtottuk, habár túlontúl komoly stratégiáról nem volt szó. Nehéz volt belekerülni a végén abba a csoportba, de ezzel a győzelemmel végre magam mögött hagyhatom a sötét fellegeket. Még márciusban szedtem össze egy kisebb sérülést, amely most már végérvényesen is a múlté, - nyilatkozta Kennaugh.

Bradley Wiggins közel két kilométerrel javította meg Alex Dowsett egyórás rekordját

Wiggins láthatóan elfáradt a rekorddöntés során, s habár végül nem sikerült az 55 kilométeres álomhatár átlépése mégis elégedett.

„Talán most már tudom, hogy milyen érzés megszülni egy gyermeket. Nagyon emlékezetes ez a siker, hisz rengeteget készültem rá és rengeteg áldozatot hoztunk érte a családommal. Ez egy igazi szellemi játék volt, köszönöm azoknak, akik támogattak és körbevettek a rekordkísérlet során. Nélkülük nem sikerülhetett volna,” – mondta elégedetten Wiggins.

Linus Gerdemann nyerte a Luxemburgi Körversenyt

A Luxemburgi Körverseny utolsó napján Mersch és Luxemburg között 156 kilométer várta a mezőnyt. A penzum előzetesen ezúttal sem ígérkezett könnyűnek, hisz nem kevesebb, mint nyolc kategorizált emelkedő várta a kerekeseket. Ennek kapcsán a mezőny ezúttal is darabjaira hullott az etapot végül Sean De Bie (Lotto-Soudal) nyerte Leonardo Duque (Colombia) és Björn Leukemans (Wanty-Groupe Gobert) ellenében. Összetettben ellenben már nem nagyon történt változás Linus Gerdemann (Cult Energy) diadalmaskodott Marc De Maar (Rompoot) és Huub Duyn (Rompoot) előtt. A pontversenyt Andre Greipel (Lotto-Soudal), a hegyi összetettet Fabio Duarte (Colombia), a legjobb fiatalnak járó fehér trikót Oliver Naesen (Topsport Vlaanderen), míg a csapatversenyt a Colombia sora nyerte.

Anthony Turgis a Boucles de la Mayenne győztese

Colombiers du Plessis és Laval között egy 176 kilométeres szakasszal zárult a francia Boucles de la Mayenne. Az utolsó etap mezőnyhajrát hozott, amit végül Danilo Napolitano (Wanty-Groupe Gobert) nyerte meg Justin Jules (Veranclassic-Ekoi) illetőleg Andrea Pasqualon (Roth-Skoda) előtt. Összetettben Anthony Turgis (Cofidis) végzett az élen Andrea Pasqualon (Roth-Skoda) és Pierre-Luc Perichon (Bretagne-Séché Environnement) ellenében. A pontversenyt Andrea Pasqualon (Roth-Skoda), a hegyi összetettet Clément Koretzky (Vorarlberg), a legjobb fiatalnak járó fehér trikót szintén Turgis, míg a csapatversenyt a francia Armeé de Terre nyerte.

Wouter Wippert diadalmaskodott a Koreai Körverseny nyitányán

Busan és Gumi között egy 189 kilométeres viszonylag sík penzummal vette kezdetét a 2.1-es besorolású Koreai Körverseny. A hajrát végül Wouter Wippert (Drapac) nyerte meg Joon Yong Seo (KSPO) és Sung Baek Park (KSPO) ellenében. 

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes