Napi eszpresszó 2015. május 20. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Nicola Boem, Alberto Contador, Gregory Henderson, a Norvég Körverseny, Marcel Kittel valamint Nicolas Marini.

Boem: Csak bele akartam kerülni az elmenésbe

Nicola Boem pályafutása legnagyobb győzelmét aratva nyerte meg a Giro d’Italia 10. szakaszát. Az elmenés remekül dolgozott együtt, habár előzetesen egyikőjük sem gondolta, hogy hazaérhetnek.

„Ez még most is hihetetlen. Nem találom a szavakat, nem is igazán tudom, hogy mit mondhatnák. Mindenki abban a tudatban volt, hogy ez a nap egy klasszikus mezőnyhajrával ér véget, így lényegében csak azért mentünk el a szökéssel, hogy megmutassuk a mezünket. Olyan 20 kilométer lehetet még hátra, amikor megcsillant az esély. 1 kilométerre a céltól  úgy véltem, hogy én lehetek a leggyorsabb és ebben szerencsére igazam is volt,” – nyilatkozta Boem, aki nem mellesleg a pontversenyben is átvette a vezetést.  

Contador: Nekem is volt egy rossza napom, most Porte-nak is

Mondhatni, hogy Alberto Contador megerősítette vezető pozícióját azt követően, hogy Richie Porte előbb egy defektet követően összeszedett 40 másodperc hátrányt majd pedig az UCI jóvoltából további két perccel gazdagodott.

„A pihenőnapot követően ezen a szakaszon is elsősorban a regenerálódásé volt a főszerep, habár az utolsó kilométereken őrült tempóban haladt a mezőny. Ezen a Giron egyetlen könnyű nap sincs, ékes példa erre Richie Porte esete, aki 2 perc 47 másodperc hátrányt szedett össze egy technikai probléma miatt. Nekem is volt egy rossz napom, most pedig Porte-nak is. Ennek ellenére nem hinném, hogy ez nagyban befolyásolná az erőviszonyokat,” – mondta az összetett éllovasa Alberto Contador.   

Gregory Henderson nem fog semmit sem tenni Aru ellen

Mint arról tegnap mi is beszámoltunk Fabio Aru ügyvédje bíróságra viszi azt az ügyet, amelyben a Lotto-Soudal kerékpárosa Gregory Henderson a Twitteren doppingolással vádolta meg védencét. Henderson elmondása szerint semmit sem fog tenni az ügyben, történik, ami történik.

„Én már elnézést kértem Arutól, Ő azonban nem fogadta el ezt. Számomra itt véget is ért a történet. Itt vagyok a Giro d’Italian és minden erőmmel azon vagyok, hogy a versenyre koncentráljak. Ebben az ügyben történik, ami történik,” – mondta Henderson.

A mai napon rajtol a Norvég Körverseny

A mai napon veszi kezdetét a kiemelt kategóriás Norvég Körverseny. Az immáron ötödik alkalommal megrendezendő viadal remek összecsapásnak ígérkezik, hisz 7 World Tour és 7 Pro-Kontinentális sor is ott lesz a rajtvonalnál. Ami az esélyeket illeti a legfőbb favorit talán Bauke Mollema (Trek Factory Racing), akinek elsődleges kihívói Alexander Kristoff (Katusha) és Davide Rebellin (CCC Sprandi Polkowice) lehetnek. Remek kis versenyre van kilátás.  

Marcel Kittel a World Ports Classic viadalán tér vissza

A szombaton rajtoló, elsősorban a sprintereknek kedvező World Ports Classic versenyén tér vissza a mezőnybe a viszonylag balszerencsés idényt futó Marcel Kittel. Az egyik kerékpáros szaklap megkeresésére Anko Boelens a Giant-Alpecin trénere nyilatkozott a német sprinter állapotáról.

„A szezon elején Marcel influenzás lett, aminek kapcsán viszonylag sokáig köhögött. Nagy hiba volt számunkra, hogy engedtük elindulni a Katari Körversenyen, amely után visszaesett. Szerencsére ma már a múlté a betegsége, rengeteget készült és viszonylag jó formában várja a hétvégi versenyt. Zöld utat kapott a versenyzésre, bízunk benne, hogy minél hamarabb visszanyeri formáját, és ezzel elkezdheti a ráhangolódást a Tour de France-ra,” – nyilatkozta Boelens.  

Nicolas Marini nyerte a Japán Körverseny 3. szakaszát

Mino környékén egy 139 kilométeres penzummal folytatódott a Japán Körverseny, amely előzetesen a sprintereknek kedvezett mivel a szakasz mindössze egyetlen kisebb emelkedőt tartogatott. A haját végül a fiatal Nicolas Marini (Nippo-Vini Fantini) nyerte Boris Shpilevsky (RTS-Santic) illetőleg Andrea Palini (SkyDive-Dubai) előtt. Összetettben továbbra is Rafaa Chtioui (SkyDive-Dubai) vezet.

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes