Napi eszpresszó 2015. május 29. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Philippe Gilbert, Alberto Contador, Christopher Froome és Vincenzo Nibali, Tom Boonen, Alexander Kristoff valamint Alexandr Shushemoin.  

Gilbert: Tökéletesen dolgoztunk

A luganoi szakaszt követően nagy volt a csalódottság a BMC csapatának háza táján, hisz az amerikai bejegyzésű gárda nagyon szerette volna megnyerni azt az etapot. Azonban nem csüggedtek túlságosan sokáig, hisz egy nappal később Philippe Gilbert immáron a második etapgyőzelmét aratta az idei Olasz Körverseny során.

„Ez pályafutásom első olyan győzelme, amelyet egy olyan szakaszon aratok, amely inkább nevezhető hegyi etapnak, mint dimbes-dombosnak. Nem ez a karrierem legszebb győzelme, de nagyon boldog vagyok, hogy a vicenzai sikeremet követően már a második szakaszt nyertem meg az idei Giron. Amikor Valerio Piva a fülemre mondta, hogy már 1 perc körüli az előnyöm, akkor már tudtam, hogy megvan a győzelem. Azért mentünk előre Moinarddal, hogy a későbbiekben esetlegese Damianot segíthessük, ám végül a szökés ért haza, amelyből véleményem szerint kihoztuk a lehető legtöbbe,” – mondta a díjátadót követően Gilbert.  

Contador: Én Aru-t támadtam, nem Landat

Alberto Contador a tegnapi nap folyamán újabb bő egy percet vert riválisaira, így három szakasszal a verseny vége előtt immáron 5 perc 15 másodperc előnnyel vezet a második helyen tanyázó Mikel Landa előtt.

„Az egész szakasz folyamán próbáltunk elől helyezkedni, hogy elkerülhessük az esetleges problémákat. Az utolsó emelkedőn már nem akartunk túl sok kockázatot vállalni, ám Fabio nem tűnt valami jó erőben, ezért újra elkezdtünk tempót menni. Én Aru-t támadtam, nem Landat, ám így utólag azt mondom, hogy nagyon jó döntést hoztam. Tudtam, hogy Hesjedal van előttem, megpróbáltam felérni rá, hisz vele nagyon jól lehet együttdolgozni. Amikor felértünk a hegytetőre senki sem volt látható távolságon belül sem előttünk sem utánunk így együtt maradtunk,” – nyilatkozta a verseny éllovasa Alberto Contador.   

Froome és Nibali is ott lesz a Criterium du Dauphinén

Bombaerős mezőny várható a Tour de France egyik legfontosabb felvezető versenyén. A címvédő Andrew Talansky (Cannondale-Garmin) mellett megerősítette ugyanis részvételi szándékát a Francia Körverseny 2013-as - Christopher Froome - valamint 2014-es - Vincenzo Nibali - győztese is. Rajtuk kívül olyan nevekre számíthatunk, mint Thibaut Pinot, Jean-Christophe Péraud, Alejandro Valverde, Tejay van Garderen vagy éppen Romain Bardet. A viadal több része is érinti majd a Tour 17. szakaszának egyes emelkedőit, nem lesz ellenben egyenkénti időfutam, helyette egy 24 és fél kilométeres csapatkronóra kerül majd sor.  

Tom Boonen nyerte a Belga Körverseny első szakaszát

A prológot követően Lochristi és Knokke-Heist között egy 178 és fél kilométeres etappal folytatódott a kiemelt kategóriás Belga Körverseny. A viadal legkönnyebb szakaszának végén mezőnyhajrá döntött, amit Tom Boonen (Etixx-Quick Step) nyert meg Arnaud Demare (FDJ) valamint Jens Debusschere (Lotto-Soudal) előtt. Összetettben továbbra is a prológot nyerő Matthias Brandle (IAM Cycling) vezet.

A Tour des Fjords második szakaszán újfent Alexander Kristoff győzött

Immáron idei 15. sikerénél tart Alexander Kristoff (Katusha), aki a 2.1-es besorolású Tour des Fjords első szakaszát követően a második Jondal és Haugesund közötti 205 kilométeres penzum során is a legjobbnak bizonyult. Kristoff ezúttal Jasper Stuyven (Trek Factory Racing) és Asbjorn Kragh Andersen (Team Tre For-Blue Water) kettősét utasította maga mögé. Természetesen az összetett tekintetében is Kristoff vezet.

Kezdetét vette az Iráni Körverseny

A tegnapi napon vette kezdetét a 2.1-es Iráni Körverseny, melynek első napján Tabriz és Meshgin között 164 kilométer várta a mezőnyt. A végig dimbes-dombos terepen darabjaira hullott a mezőny a győzelmet végül a kazah Alexandr Shushemoin (Vino 4 Ever) szerezte meg két hazai kerékpáros Mirsamad Poorseyedigolakhour (Tabriz) és Hossein Askari (Pishgaman-Giant) előtt. Természetesen az összetett tekintetében is ugyanez a helyzet.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes