Napi eszpresszó 2015. május 30. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Fabio Aru, Mikel Landa, Ryder Hesjedal, Arnaud Demare, Alexander Kristoff, Martin Laas valamint Saeeid Safarzadeh.

Aru: Ez a győzelem valami hihetetlen

Fabio Aru fantasztikusan versenyezve nyerte meg a Giro d’Italia tegnapi 19. szakaszát egyfajtaképpen valamiféle becsületbeli ügyet kreálva ebből a szakaszgyőzelemből.

„Nagyon szenvedtem az utolsó kilométereken. Mi mást mondhatnék, azonban erről szól ez a sportág. Nagyszerű érzés volt ez a győzelem, mondhatni, hogy egyfajta elégtételként hatott. Rengeteget tanultam az elmúlt időszakban, ami véleményem szerint csakis a karrierem építését szolgálja majd. Nagyon fáradt vagyok, de a Giro d’Italia az egyik legfontosabb verseny számomra. Napok óta arra készültem, hogy esélyem lehessen a szakaszgyőzelemre és ez most sikerült,” – nyilatkozta elégedetten Aru.

Landa: Contador háborút szeretett volna kirobbantani köztem illetőleg Fabio között

Miközben Fabio Aru támadott csapattársa Mikel Landa az éllovas Alberto Contador mellett maradt egyfajtaképpen hátvédet játszva, ám ezzel a baszk kerékpáros elvesztette összetettbeli második helyét, amelyet Aru vett át tőle.

„Úgy gondolom, hogy a Tinkoff csapatánál arra játszottak, hogy hátha butaságot csinálunk, ha elszeparálnak minket. Contador háborút szeretett volna kirobbantani köztem illetőleg Fabio között. Csapattársak vagyunk, így a feladatunk az, hogy együtt és egymásért harcoljunk az utolsó méterekig. Nem igazán számít, hogy melyikünk lesz a második vagy éppen a harmadik összetettben,” – mondta az Astana kerekese Landa.   

Hesjedal: Ezt nagyon elrontottam

Ryder Hesjedal remek formát mutat az Olasz Körverseny utolsó hetén, ám a hőn áhított szakaszgyőzelem csak nem jön össze számára.

„Ezt nagyon elrontottam. Amikor Aru folyamatosan lószolt, akkor nem kellett volna utána mennem, inkább a saját tempómra kellett volna figyelni. Ez teljesen megrogyasztott, mondhatni, hogy átkerültem a vörös tartományba. Szakaszt akarok nyerni. Én már győztem a Giron, így nem nagyon foglalkoztat az, hogy most a hetedik vagy az ötödik leszek az összetettben,” – mondta érthető módon csalódottan a Cannondale-Garmin kapitánya.

Arnaud Demare nyerte a Belga Körverseny 2. szakaszát

Knokke Heist és Herzele között egy 201 kilométeres szakasszal folytatódott a Belga Körverseny, amelynek penzuma ezúttal is a sprintereknek kedvezett. A hajrát végül Arnaud Demare (FDJ) nyerte Tom Boonen (Etixx-Quick Step) és Jürgen Roelandts (Lotto-Soudal) kettőse előtt. Összetettben továbbra is Matthias Brandle (IAM Cycling) áll az élen.

Alexander Kristoff megállíthatatlan

A Tour des Fjords harmadik etapját is Alexander Kristoff nyerte, így a Katusha versenyzője immáron szezonbeli 16. sikerét könyvelhette el. Stord és Sauda között 166 kilométer várta a mezőnyt végig szakadó esőben. Kristoff mögött Daryl Impey (Orica-GreenEDGE) lett a második, míg Edvald Boasson Hagen (MTN-Qhubeka) a harmadik. Összetettben Kristoff húsz másodperc előnnyel áll az élen.

Hazai győzelem az Észt Kör első napján

A tegnapi napon rajtolt el a 2.1-es besorolású Észt Körverseny, amelynek első napján Tallin és Tartu között 197 kilométer volt a táv. Végül hazaért egy nyolcfős szökés még akkor is, ha a célegyenesben egyszer csak váratlanul egy autó hajtott át előttük. A győzelmet a hazai Martin Laas (Észtország) szerezte meg Ioannis Tamouridis (Synergy Baku) és Gustav Höög (Svédország) előtt. Természetesen összetettben is ugyanez a helyzet.

Hazai siker született Iránban is

Egy mondhatni a klasszikus menőknek kedvező szakasszal folytatódott az Iráni Körverseny, hisz a Sareyn és Tabriz közötti 188 kilométeres penzum végén egy rövid, de annál meredekebb fal várta a kerekeseket. Az etapgyőzelmet végül Saeeid Safarzadeh (Tabriz-Shahradi) szerezte meg Mehdi Sohrabi (Tabriz) és Hossein Nateghi (Sepehan) ellenében. Összetettben továbbra is a kazah Alexandr Shushemoin (Vino 4 Ever) vezet.  

Fotó: közösségi média-Astana

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes