Napi eszpresszó 2015. május 4. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Kristijan Durasek, Chris Froome, Lars Petter Nordhaug, a Yorkshire-i körverseny, Igor Anton valamint Quentin Jauregui.

Durasek betegen is megnyerte a Török Körversenyt

Kristijan Durasek pályafutása legnagyobb győzelmét aratta pedig az utolsó szakaszt megelőzően Ilya Koshevoy-al együtt ételmérgezés tüneteit mutatták, így a két bringás számára viszonylag rövidre sikeredett az éjszaka.

„Amikor megérkeztünk Isztanbulba már nagyon rosszul éreztem magam. Akkor abban a pillanatban elképzelhetetlennek tartottam, hogy rajthoz állhatok másnap. Beltemacchi doktor azonban mindent megtett annak érdekében, hogy javuljon az állapotom. Reggel nem volt bennem kérdés azt illetően, hogy megpróbálom. Nagyon köszönöm a csapatomnak azt a segítséget, amit nyújtottak nekem. Még Sacaha Modolo is hajlandó volt feláldozni a sprintet az összetett elsőségéért. Nagyon örülök a győzelmemnek, azonban ünneplés helyett ezúttal inkább az ágyat választom,” – mondta kissé elmélázottan a Lampre-Merida kerékpárosa.

Froome jobb formában van, mint egy évvel ezelőtt

Chris Froome az előkelő harmadik helyen zárta a Romandiai Körversenyt, s habár nem sikerült zsinórban harmadjára is győznie a csapatánál mégis elégedettek a teljesítményével.

„Chris egész héten remekül versenyzett. Egy kicsit persze csalódott így utólag, hisz azért érkezett ide, hogy megnyerje a versenyt. Nagyon nehéz napokon vagyunk túl, hisz egyik szakaszon sem volt idő, pihenésre. Nálánál jobb formában lévő kerekesek nyertek, ám úgy véljük, hogy Chris is jobb erőben van, mint egy évvel ezelőtt ugyanekkor,” – nyilatkozta Nicolas Portal sportigazgató.

Lars Petter Nordhaug nyerte az első Yorkshire-i Körversenyt

A Yorkshire-i Körverseny utolsó szakaszán Wakefield és Leeds között 167 kilométer várt a kerekesekre hat kategorizált emelkedővel kísértetiesen hasonló pályán, mint a tavalyi Tour de France során. A szakaszt végül egy remek szökést követően Ben Hermans (BMC) nyerte csapattársa Greg van Avermaet (BMC) illetőleg Julien Simon (Cofidis) előtt.

Összetettben Lars Petter Nordhaug (Sky) megőrizte előnyét, így megnyerte a viadalt Samuel Sanchez (BMC) és Thomas Voeckler (Europcar) ellenében. A pontversenyt szintén Lars Petter Nordhaug (Sky), a hegyi összetettet Nicolas Edet (Cofidis), míg a csapatversenyt a Sky sora nyerte.

Yorkshire már Világbajnokságot rendezne

A Tour de France-t követően a Yorkshire-i Körverseny is hatalmas sikerként könyvelhető el, így természetesen a szervezőbizottság feje Gary Verity nem elégedne meg ennyivel, hanem a lehető leghamarabb Világbajnokságot rendezne.

„Eljutottunk odáig, hogy tárgyalásokat folytatunk arról, hogy mi lenne, ha Yorkshire Világbajnokságot rendezne. Persze egy ilyen kaliberű esemény megrendezésére csakis a Brit Kerékpáros Szövetség támogatásával lenne lehetőségünk,” – vélekedett a lehetőségekről Gary Verity

Igor Anton az Asztúriai Körverseny győztese

Az Asztúriai Körverseny második napján Soto de Ribera és Oviedo között 176 kilométer várta a kerekeseket. A szakaszt, mintahogyan magát a versenyt is a Movistar sora uralta, akik közzé csak a címvédő Amts Txurruka (Caja Rural) tudott beférkőzni. A győzelmet ezúttal Jesus Herrada (Movistar) kaparintotta meg Amets Txurruka (Caja Rural) és Ion Izagirre (Movistar) előtt.

Összetettben Igor Anton (Movistar) diadalmaskodott Amets Txurruka (Caja Rural) és Jesus Herrada (Movistar) ellenében. A pontversenyt Jesus Herrada (Movistar), míg a hegyi összetettet Rodolfo Torres (Colombia) nyerte.

Quentin Jauregui győzött a GP de la Somme egynaposán

Rivery és Amiens között 189 kilométer várta a franciaországi 1.1-es besorolású GP de la Somme egynaposának mezőnyét. A pálya karakterisztikája előzetesen a sprintereknek kedvezhetett volna, azonban végül darabjaira hullott a főmezőny. A győzelmet Quentin Jauregui (AG2R La Mondiale) szerezte meg Anthony Delaplace (Bretagne-Séché Environnement) és Alo Jaikin (Auber 93) előtt.

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes