Napi eszpresszó 2015. március 16. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői Nairo Quintana, Alberto Contador, Manuel Belletti, Youcef Rguigui, Tony Gallopin valamint Andre Greipel.

Quintana felkészült a rossz időjárási körülményekre

Nairo Quintana magabiztos versenyzéssel nyerte a Tirreno-Adriatico tegnapi királyszakaszát, amellyel összetettben is átvette a vezetést.

„Idei első győzelmemet arattam, amely értelemszerűen remek érzéseket kölcsönöz. Öt kilométerrel a vége előtt körbenéztem, és azt láttam, hogy senki sincs már olyan erőben, mint én. Két okból indultam meg. Egyrészt mivel éreztem magamban annyi erőt, másrészt pedig nem vagyok túl jó az időfutamban, így próbáltam minél nagyobb előnyt kiharcolni. Tudtam, hogy nagyon nehéz időjárási körülmények fogadnak majd az emelkedő tetején, de mentálisan felkészültem erre. Kolumbiában is hideg van reggelente, de valahogy más az a hideg, mint itt Európában. Bízom benne, hogy megnyerhetem a Tirreno-Adriatico összetettjét,” – nyilatkozta elégedetten Quintana.

Contador álmai a hóval együtt olvadtak el

Alberto Contador képtelen volt követni Nairo Quintana-t a Tirreno tegnapi havas szakaszán, habár a Tinkoff-Saxo kerékpárosa még egy extra kabátot is magára húzott.

„Nairo hihetetlen dinamikával indult meg, amelyet egyszerűen lehetetlen volt lekövetni. Reméltem, hogy ennél azért jobb lehetek, de ma ennyi volt bennem. Egy nagyon nehéz szakaszon vagyunk túl. Nem kesergek, inkább próbálok előre tekinteni, még két nap hátra van a viadalból, szeretnék a lehető legjobb helyen végezni összetettben,” – mondta Contador, akinek jelen pillanatban szűk egy perc a hátránya Quintanaval szemben. 

Manuel Belletti nyerte az Energiawacht Dwars door Drenthe viadalát

Roden illetőleg Hoogeveen között 197 kilométer várta a holland 1.1-es viadalon a mezőnyt. A nagy szélben nagyon hamar elszakadt egy viszonylag nagy létszámú csoport, majd őket megfogva a mezőnyhajrá döntötte el a győzelem sorsát. A leggyorsabbnak Manuel Belletti (Southeast) bizonyult Barry Markus (LottoNL-Jumbo) illetőleg Michael Carbel (Cult Energy) kettőse előtt.

Youcef Reguigui pályafutásának legnagyobb sikere

Youcef Reguigui személyében egy afrikai kerékpáros nyerte meg Ázsia egyik legnagyobb presztízsű kerékpáros versenyét a Langkawi Körversenyt. Az algériai bringás a királyszakaszon aratott győzelmét követően az utolsó napon is megtartotta előnyét.

„Ez egy nagyon kemény verseny volt, boldog vagyok, hogy sikerült megőriznem a trikót és megnyerni a viadalt. Ez pályafutásom eddigi legnagyobb sikere, ráadásul nagy öröm azt látni, hogy a csapaton belül is nagyon örülnek a sikernek. Rettenetesen meleg van Malajziában, a végére nem is maradtunk talpon csak négyen. Köszönettel tartozom a csapattársaimnak, akik mindenben támogattak engem. Ez egy kiemelt kategóriás viadal volt, amelynek megnyerése hatalmas eredmény a csapatunk számára,” – nyilatkozta az MTN-Qhubeka kerékpárosa.

Gallopin: Ez egy hatalmas csalódás

Tony Gallopin a Col d’Eze utolsó hegyi időfutamán bukta el a Párizs-Nizza összetettjének első helyét, sőt végül még a dobogóról is lecsúszva mindössze a hatodik helyen zárt.

„Nagyon nem jött össze az utolsó egyenkénti, talán túlságosan is nagy tempóban kezdtem. Nagyon nehéz volt mentálisan is, bevallom őszintén, hogy végig ideges voltam. Fontos szakasz volt ez, az ember nem minden nap nyerheti meg a Párizs-Nizzát. Az egyik nap még kimondhatatlanul boldog vagy, a másikon ellenben már csalódott. Erről szól a kerékpársport. Végül az összetett hatodik helyén zártam, amit a verseny előtt zokszó nélkül elfogadtam volna, így viszont egyértelműen csalódott vagyok,” – kesergett Gallopin a Lotto-Soudal csapatának weblapján.

Andre Greipel kiakadt a hóesésen

Természetesen a Tirreno-Adriatico időjárási körülményeit nem minden kerékpáros hagyta szó nélkül. Andre Greipel a Lotto-Soudal kerékpárosa a Twitteren fakadt ki a körülmények miatt.

„Szabályokat kell végre hozni az olyan nevetséges körülmények elkerülése végett mint amilyen a Tirreno-Adriaticon volt. Abba kellett volna hagyni a versenyzést, mivel a hóban egy idő után már senki sem látszódott,” – csiripelte a közösségi oldalon a „Gorilla”.   

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes