Napi eszpresszó 2015. március 5. (08:00)

Napi hírösszefoglalónk szereplői a Le Samyn egynaposa, Kris Boeckmans, Tom Boonen illetőleg Patrick Lefevere, Marco Aurelio Fontana valamint a Trofej Umag eseményei.  

Boeckmans nyerte a Le Samyn egynaposát

Quaregnon és Dour között 201 kilométer várta a franciaországi le Samyn résztvevőit. A rajtot követően egy háromfős csoport lépett el, amelybe név szerint Thomas De Gendt (Lotto-Soudal), Gatis Smukulis (Katusha) és Ludwig De Winter (Wallonie-Bruxelles) triója keveredett bele. A szökevények legnagyobb előnye úgy hat perc körül tetőzött. A legtovább De Gendt bírta közülük, akit csak a tíz kilométeres kapunál sikerült megfogni. A hajrában egy négyes lépett el néhány másodperccel, akik közül Kris Boeckmans (Lotto-Soudal) bizonyult a legjobbnak Gianni Meersman (Etixx-Quick Step) és Christophe Laporte (Cofidis) előtt.

Boeckmans: Végre szerencsém is volt

Kris Boeckmans remek formában kezdte a 2015-ös idényt, hisz azt követően, hogy szakaszt nyert az Etoile de Bésseges viadalán most a Le Samyn egynaposát is meg tudta nyerni.

„Csakis a saját hajrámra figyeltem. Tiszta volt a befutó, nagyon örülök a győzelmemnek. A siker az mindig egy hatalmas elégtétel. A csapat végig fantasztikus munkát végzett, ez egy nehéz verseny volt, ráadásul az időjárás sem volt éppen a legkellemesebb, de végre nekem is volt egy kis szerencsém,” – mondta Boeckmans utalva arra, hogy az elmúlt idényben nem egyszer bukott a vége előtt nem sokkal.    

Elnapolták Boonen és Lefevere adócsalási tárgyalását

Mint ismeretes Tom Boonen illetőleg csapatfőnöke Patrick Lefevere ellen is nyomozást folytatnak adócsalás ügyében, azonban a Kotrijki Bíróság most elnapolta a tárgyalást az érintettek kérésére. Az ügy még 2009-ben robbant ki mely szerint Boonen mintegy 2 millió Euró bevétele után nem fizette be a kötelező járulékokat. A tárgyalás új időpontja vélhetően júniusban várható.

Marco Aurelio Fontana a Strade Bianchen

Az olasz hegyikerékpáros sztár Marco Aurelio Fontana a hétvégén rajthoz áll a Strade Bianche klasszikusán, miután Davide Cassani lehetőséget biztosít számára az olasz válogatottban.

„Az ötlet, így elsőre elég őrültnek tűnhet, de a Strade egy hihetetlen verseny. Nagyon kemény az útvonal, főleg az utolsó 70 kilométer. Habár még nem versenyeztem ilyen hosszú távon, de a célom egyértelműen a viadal befejezése lesz, illetőleg a penzum első felében szeretnék stabilan a mezőnyben maradni,” – vélekedett esélyeiről a Londoni Olimpia bronzérmese.    

Marko Kump nyerte a Trofej Umag viadalát, Kusztor a 30.

A Trofej Umag 157 és fél kilométeres viadalát végül a tavaly még a Tinkoff-Saxo csapatát erősítő Marko Kump (Adria Mobil) nyerte Maksym Averin (Synergy Baku) és Sergey Nikolaev (Itera-Katusha) előtt. Kusztor Péter (Amplatz-BMC) a 30. helyen végzett.

„Az utolsó körben rengeteg bukás borzolta a kedélyeket. Öt kilométerre a céltól sikert Jan Tratnikot az élre vinnem, így remek helyről tudta megkezdeni a sprintet. Pár száz méterre a céltól egy újabb hatalmas esés történt, itt szét is szakadt a sor, ezért egy kis hátrányban a 30. helyen értem célba. Jannak sikerült megszereznie az előkelő 12. pozíciót. Hála Istennek közülünk mindenki megúszta bukás nélkül, ami nem volt könnyű ezen a rettentően veszélyes versenyen. A szakasz végére 46-os átlagot könyvelhettünk el, ami 1500 méter szinttel, azt hiszem, kemény tempónak mondható,” – mondta a versenyt követően Kusztor Péter.   

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes