Napi eszpresszó: Kiszállt a sportágból a Saxo Bank

Napi hírösszefoglalónk szereplői a Saxo Bank, Greg Van Avermaet, Yukiya Arashiro, az UCI blamázs valamint Mattia Gavazzi

Elváltak a Tinkoff illetőleg a Saxo Bank útjai

Nyolc éve támogatta aktívan a kerékpársportot a dán Saxo Bank, ám Bjarne Riis a Tinkoff csapatától való távozását követően már sejthető volt, hogy ez a kollaboráció vélhetően nem lesz hosszú életű. A cég 2008-ban kezdte szponzorálni az akkor még CSC néven futó alakulatot, ám Oleg Tinkov megérkezését követően, egy ízben már korábban is felmerült a távozás lehetősége. A cég tagadta azokat a feltételezéseket is, miszerint új csapatot alapítanának Riis vezetésével.

„Hihetetlenül büszkék vagyunk azokra az eredményekre, amelyeket az elmúlt nyolc év során értünk el. Soha ne mond, hogy soha, de a jövő évben biztos, hogy nem lesz megtalálható a cégünk neve a kerékpársportban. Jelen pillanatban más elképzeléseink vannak a marketinget illetően, ám a sport szeretete nem tarthat minket hosszú időre távol” – mondta Lars Christensen cégtulajdonos.

Greg Van Avermaet immáron negyedszer a legjobb flandriai kerékpáros

 Zsinórban immáron harmadszor, míg pályafutása során már negyedik alkalommal választották meg a legjobb flandriai kerékpárosnak a BMC bringását Greg Van Avermaetet. A második helyezett Tiesj Benoot, míg a harmadik Tim Wellens lett.

„Immáron negyedszerre kaptam meg ezt a díjat, amely hatalmas elismerés. Csak akkor állhatok itt, amikor egy kiváló szezont teljesítettem. Ez ismét sikerült, habár a klasszikusokon szeretnék több győzelmet aratni, hisz az egy külön presztízzsel bír a flandriai nép számára. A legszebb győzelmem ebben az évben a Tour de France 14. szakaszán aratott sikerem volt, amikor a jelenleg már a világbajnoki címet is bitorló Peter Sagant sikerült magam mögé utasítani a sprintben” – mondta a díj átvételét követően Van Avermaet.

Yukiya Arashiro a Lampre-Merida csapatánál folytatja

Az idei átigazolási piac egyik legérdekesebb transzfere lett Yukiya Arashiro csapatváltása, hisz a japán kerekes 2009 óta dolgozott Jean-René Bernaudeau kezei alatt. Arashiro az előzetes pletykákkal ellentétben nem a Nippo-Vini Fantini, hanem az olasz Lampre-Merida ajánlatát fogadta el, ezzel a fuksziások első japán kerékpárosa lett.

„Egy olyan csapathoz kerültem, amely hatalmas tradíciókkal rendelkezik a kerékpársportot illetően. Elégedett vagyok a csapatváltással, hisz egy nagyszerű közegbe fogok belecsöppenni. A Lampre-Merida lehetőséget biztosít számomra, hogy továbbra is képviselhessem a hazám kerékpársportjának értékeit” – nyilatkozta Arashiro, aki a Japán Kupa során búcsúzik az Europcar csapatától.

Hatalmas blamázs a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség díjkiosztóján?

Az Abu Dhabi Körverseny záró napján került sor a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség év végi díjátadójára, ahová a sportág női versenyzőit, nem hogy nem díjazták, de a pletykák szerint meg sem hívták.  Persze az UCI most másképp védekezik.

„19 kategóriában díjaztuk a sportolókat, köztük számos díjat kiosztottunk a hölgyek számára is. Még a richmondi világbajnokság ideje alatt kaptak meghívót a női sportolók is, ám mindössze Molly Shaffer Van Houweling tisztelte meg az eseményt a részvételével. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség azon van, hogy rövid időn belül prezentálhassa az idei év legjobb női sportolóit is” – mondta Sébastien Gillott az UCI részéről.

Mattia Gavazzi a Kínai Kör negyedik szakaszának győztese

Chenzhou és Zixing között egy 136 kilométeres penzummal folytatódott a II. Kínai Körverseny. Az etap egy második és egy harmadik kategóriás emelkedőt tartalmazott, azonban mindkettő a táv első felében volt található. A nap ezúttal is mezőnyhajrával zárult, amelyben az összetett éllovasa Mattia Gavazzi (Amore & Vita) bizonyult a legjobbnak, megelőzve Johim Ariesen (Hollandia) és Nicolas Marini (Nippo-Vini Fantini) kettősét. Összetettben Gavazzi előnye jelen pillanatban tíz másodperc honfitársa Marini előtt.  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes