Napi eszpresszó: Kittel immáron biztosan csapatot vált

Napi hírösszefoglalónk szereplői Marcel Kittel, Alberto Volpi, a USA Pro Cycling Challange problémái, Jan Bakelants, Jonas Van Genechten valamint Armands Becis  

Marcel Kittel biztosan elhagyja a Giant-Alpecin csapatát

A német sztársprinter Marcel Kittel illetőleg a Giant-Alpecin csapata egyöntetűen kijelentették, hogy elválnak útjaik. A versenyző 2016 végéig szóló szerződését felbontják, így Kittel szabadon igazolhatóvá válik.

„Az elmúlt időszakban egyértelművé vált számomra, hogy a Giant-Alpecin csapatának stratégiája megváltozott. A sprintek helyett immáron sokkal inkább törekszenek az összetettbeli minél jobb helyezések kiharcolására. Egy olyan klasszikus sprinterben, mint amilyen én vagyok, ez természetesen kérdések sorát veti fel. Ennek okán pedig úgy döntöttem, hogy szeretnék egy másik csapathoz igazolni. Szeretném megköszönni ezeket a fantasztikus éveket, melyek során számtalan győzelmet ünnepelhettünk. Igazi barátságok születtek, amelyeken semmilyen más mez színe sem változtathat” – mondta Marcel Kittel, aki a híresztelések szerint az Etixx-Quick Step csapatához szerződhet.

Alberto Volpi a SkyDive Dubai csapatánál tér vissza

A Fassa Bortolo, a Barloworld, a Liquigas majd a Cannondale csapatainál lehúzott éveit követően a kontinentális SkyDive Dubai sportigazgatójaként tér vissza a kerékpáros körforgásba a kiváló olasz szakember Alberto Volpi.

„Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy egy olyan legendát köszönthetünk a csapatunknál, mint Alberto Volpi. A csapatunk célja, hogy évről-évre előrébb jutva az első arab profi sorrá válhassunk, ehhez pedig Alberto egy kiváló választás,” – nyilatkozta Mansoor Buosaiba csapatvezető.

Hatalmas gondok a USA Pro Cycling Challange körül

A verseny jogait eddig tulajdonló Schadens testvérpár ugyanis azt követően, hogy idén mintegy két millió dolláros veszteséggel zárt a viadal, kiszálltak a megmérettetés mögül, így a USA Pro Cycling Challange jövője igencsak kérdésessé vált. Shawn Hunter versenyigazgató reméli, hogy sikerül új befektetőket szerezni, így a rangos megmérettetés a jövő évben is megrendezésre kerülhet.

„Természetesen mindenki szeretné, ha a befektetett pénze idővel megtérülne, és egy folyamatosan fejlődő versenyt láthatna. Szerencsére sokak fantáziáját megmozgatta már ez a nagyszerű viadal, így nem tekintünk borúsan a jövő felé” – vélekedett a lehetőségekről Hunter.

Jan Bakelants nyerte a Giro del Piemonte egynaposát

San Francesco al campo és Cirié között 185 kilométer várt a kiemelt kategóriás olasz egynapos a Giro del Piemonte során a kerekesekre. Különösen nehéz emelkedő nem volt ugyan az útvonalban, ennek ellenére mégis darabjaira szakadt a mezőny. A győzelmet végül  a belga Jan Bakelants (AG2R La Mondiale) szerezte meg néhány méterrel megelőzve Matteo Trentin (Etixx-Quick Step) és Sonny Colbrelli (Bardiani-CSF) kettősét.

Jonas Van Genechten diadala az Eurometropole második etapján

Roubaix és Poperinge között egy 192 kilométeres penzummal folytatódott a belga Tour de l’Eurometropole szakaszversenye. Poperinge városába beérve még négy kör várt a mezőnyre, minden egyes karikában egy viszonylag nehéz emelkedővel. Ennek ellenére végül mégis csak mezőnyhajrá döntött, amit Jonas Van Genechten (IAM Cycling) nyert meg Jürgen Roelandts (Lotto-Soudal) illetőleg Louis Verhelst (Cofidis) előtt. Összetettben továbbra is a prológot nyerő Alexis Gougeard (AG2R La Mondiale) áll az élen.

Lett győzelem a Kínai Körverseny első etapján

Október 2. és 9. között kerül megrendezésre a hatszakaszos 2.1-es besorolású Kínai Körverseny, melynek első etapján Tianjin környékén 109 kilométer várta a kerekeseket. A rövid táv okán, természetesen mezőnyhajrá döntött, amit a lett Armands Becis (Rietumu-Delfin) nyert meg Johim Ariesen (Hollandia) és Andriy Kulyk (Kolls-BDC) előtt. Összetettben természetesen az első napot követően ugyanez a sorrend.

Képek forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes