Napi eszpresszó: Marcato szeretne nagyot alkotni

Napi hírösszefoglalónk szereplői Marco Marcato, Christian Prudhomme, az E3 Harelbeke, Alessandro Ballan valamint a Bayern Rundfahrt.

Marco Marcato szeretne valami nagyot alkotni 2016-ban

Mondhatni, hogy konstans teljesítményt nyújtott a 2015-ös idényben a Wanty-Groupe Gobert csapatának olasz kerekese Marco Marcato, aki nem nyert ugyan versenyt, de végig kiválóan teljesített, rengeteg dologban segítette csapatát.

„Összességében elégedett vagyok az idényemmel. A csapat nagy részét már korábbról is jól ismertem, a várakozásaimnak megfelelően egy barátságos közeg fogadott. Úgy érzem formába lendültem, így bizakodva tekintek a 2016-os idény elébe. A tavaszi klasszikusok az elsődlegesek számunkra, ellenben bízunk abban, hogy végre meghívót kaphatunk egy nagy körversenyre is. Mentálisan nagyon fontos a megfelelő felkészülés, nagy tervekkel vágok neki a következő szezonnak, bízom benne, hogy bekerülhetek a dohai világbajnokságra utazó olasz keretbe” – mondta Marcato a jövő év viszonylatában.

Prudhomme támogatja a Tour de France indulói létszámának csökkentését

Christian Prudhomme, a Tour de France versenyigazgatója támogatja a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség azon elképzeléseit, miszerint a nagy három hetes körversenyeken kilenc helyett csak nyolc versenyzővel állhassanak rajthoz a csapatok. Ezzel szerinte csökkenhetne a bukások száma.

„Amennyiben csökkenne a rajthoz álló versenyzők száma, úgy növekedne a kerekesek biztonsága. Ez egy nagyon komoly kérdés, amelyen nem szabad gyorsan átlendülni. Az elsődlegesnek a versenyzők biztonságát kell tekintenünk és ehhez foggal-körömmel ragaszkodnunk kell. Mindezek mellett a kevesebb versenyző kivenne néhány ütőkártyát a nagyobb csapatok kezéből is, akik ma diktatórikus módon irányítanak egy-egy viadalt” – vélekedett Prudhomme a keretcsökkentés lehetőségéről.  

Változások az E3 Harelbeke útvonalában

Az E3 Harelbeke tradicionálisan a Flandriai Körverseny egyik legfontosabb felkészülési versenye, amelyet általában hét közben rendeznek. A 2016-os kiírás néhány jelentős változást hoz magával. Az útvonal 215 kilométerről 205 kilométerre rövidül, miközben az első emelkedő a Belgiumban megszokott keskeny utaktól eltérően egy viszonylag széles részen vezet.

„Próbáltunk arra törekedni, hogy az első szelektáló szakasz a lehető legbiztonságosabb legyen a kerekesek szempontjából. Ezen kívül néhány új kockaköves rész is bekerül az útvonalba, amely korántsem lesz könnyebb az elmúlt években megszokottakhoz képest” – monda a szervezők részéről Guy Dedeyne. Az E3 Harelbeke viadalára március 25-én kerül sor.

Alessandro Ballan a visszavonulás szélén

A La Gazetta dello Sport információi szerint, amennyiben az egykori világbajnok Alessandro Ballan december 20-ig nem talál magának csapatot a 2016-os idény tekintetében, abban az esetben visszavonul. A helyzetét nehezíti, hogy december 18-án még meg kell jelenni a Mantovai Ügyészségen, ahol a főügyész akár börtönbüntetést is kérhet rá. A kiváló klasszikus menőt nem régiben hírbe hozták az olasz Southeast valamint a svájci Roth-Skoda csapatával is.

„Nem állok még készen arra, hogy visszavonuljak. Hihetetlen, hogy egy ilyen abszurd és mind a mai napig érthetetlen huzavona miatt fenekedjen meg a pályafutásom. A döntés azonban nem az én kezemben van, azonban túl sokáig nem várhatok” – vélekedett a lehetőségeiről Ballan.

Nagy gondban az egyik legkomolyabb német szakaszverseny

2016 májusában immáron harminchetedik alkalommal rendeznék meg a Bayern Rundfahrt viadalát, azonban a legnagyobb presztízsű német kerékpáros verseny pénzügyi gondba került, miután mintegy 300.000 Euró hiányzik a 2016-os költségvetésükből. A versenyszervezők nem beszélnek félre, amennyiben december 20-ig nem kerül pótlásra az összeg, abban az esetben a jövő évi verseny elmarad.

„Gondban vagyunk, ezáltal pedig úgy véljük, hogy nincs jogunk hitegetni sem a rendező városokat, sem a csapatokat, sem pedig a szponzorainkat. Amennyiben december végéig nem tisztázódik a helyzet, abban az esetben nem kerül megrendezésre a 2016-os verseny. Németországnak szüksége van egy ilyen kerékpárversenyre, így bármi is történjen, a végsőkig küzdeni fogunk” – nyilatkozta Ewald Strohmeier a szervezőség részéről.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes