Napi eszpresszó: Pauwels sikere Ruddervoordéban

Napi hírösszefoglalónk szereplői Kevin Pauwels, Theo Bos, Owain Doull, a Cycling Academy csapata valamint Mitchell Docker és Damien Howson

Kevin Pauwels sikere Ruddervoordéban

A hollandiai Európa-bajnokságot követően, egy napnak sem kellett eltelnie a következő rangos cyclo-cross viadalig. A Superprestige sorozat harmadik fordulójában Ruddervoorde várta a kerekeseket. A nagy szélben viszonylag egyhangúan zajlottak az események Kevin Pauwels (Sunweb-Napoleon Games) támadott idejekorán, akit már nem is tudtak a többiek utolérni. Pauwels mögött a második helyet Wout Van Aert (Vastgoedservice-Golden palace), míg a harmadik pozíciót Sven Nys (Crelan-AA Drink) kaparintotta meg. A sorozat összetettjében továbbra is Van Aert áll az élen.

Theo Bos az országúti versenyek mellett újra pályázna is

Theo Bos 2015-ös idénye egy sajnálatos bukással ért véget, miután az Abu Dhabi Körverseny során hatalmasat esett. A 32 esztendős kerekes felépülve könyöksérüléséből november 14-én a nyílt belga pálya-bajnokságon térne vissza, ahol olyan kerekesekkel mérheti össze tudását mint Kenny De Kettele, Moreno De Pauw vagy éppen a francia Sylvain Chavanel. Bos 2015-ös szezonja nem sikerült valami fényesen, ellenben reméli, hogy jövőben a pályán való felkészülés újra győzelmeket hozhat számára.

Owain Doull: már zsebben a profi szerződés

A jelenleg a Team Wiggins csapatát erősítő fiatal brit kerékpáros Owain Doull megerősítette, hogy aláírt szerződése van egy World Tour csapattal a 2017-es illetőleg a 2018-as idény viszonylatában. A britek legnagyobb ígérete a jövő évet még a Wiggins csapatánál tölti, amelynek színeiben próbál minél inkább felkészülni a nyári olimpiai játékokra. A World Tour csapat kilétét egyelőre nem kívánta megnevezni.

„A 2016-os idényt még a Wiggins csapatban töltöm, ahol elsődleges célom az olimpia pályaversenyeire való minél jobb felkészülés lesz. Ezt követően ellenben már minden erőmmel az országútra kívánok fókuszálni. Megnyugtató helyzetben vagyok, mivel a 2018-as idény végéig aláírt szerződésem van. Személyesen kíváncsi leszek, hogy miképp tudok majd szerepelni egy-egy nagy tavaszi klasszikus során? Véleményem szerint kedvezhetnek nekem ezek a viadalok, de majd az idő eldönti, hogy mi is lesz az igazi erősségem” – nyilatkozta Doull.

Tovább erősödik a Cycling Academy csapata

Az izraeli kontinentális csapat a Cycling Academy komolyan gondolja, hogy 2017-től profi bejegyzésűek lehessenek, 2018-ban pedig rajthoz állhassanak a Tour de France-on. Ennek fejében újabb nagynevű kerékpárosokat igazoltak. A regnáló kanadai bajnok Guillaume Boivin után az amerikai hegyimenő Christopher Butler, valamint a kétszeres mexikói bajnok Luis Lemus Davilla is náluk folytatja pályafutását. Előbbi a megszűnő SmartStop, míg utóbbi az Airgas-Safeway csapatától érkezik. A klub korábban már bejelentette sportigazgatójának a dán Nicki Sörenset valamint a namíbiai bajnok Dan Craven érkezését is.

Docker és Howson is marad az Orica csapatánál

Az Orica-GreenEDGE csapata bejelentette, hogy további egy évvel meghosszabbítja Mitchell Docker és Damien Howson kontraktusát.

„Mitch nagyon fontos segítője a sprintereinknek, de a klasszikus egynaposokon is rengeteg hasznát vesszük. Az olyan fiatal sprinterek számára, mint Caleb Ewan, Mitch egy nélkülözhetetlen figura. Damien még nagyon fiatal, mindössze 23 esztendős. Idén teljesítette első nagy három hetes körversenyét a Vuelta Espana személyében, de még sokat kell fejlődnie” – mondta Matthew White sportigazgató.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes