Napi eszpresszó: Quintana is Argentínában kezdi az idényt

Napi hírösszefoglalónk szereplői Nairo Quintana, Jose Joaquin Rojas, Sven Nys, a Rabobank kontinentális csapata valamint a genti hatnapos

Nairo Quintana is Argentínában kezdi az idényt

Maradva a Movistar csapatánál, a gárda egyik legnagyobb neve Nairo Quintana, sok nagy versenytársához hasonlóan az argentin San Luisi Körversenyen kezdi a jövő évi szezont. Elmondása szerint azonban tét nélkül, a cél a megfelelő versenykilométerek gyűjtése. A spanyol csapatban előzetesen ott lesz mellette az új igazolás Dani Moreno valamint a Tour de l’Avenir 2015-ös győztese Marc Soler is.

„Azt szeretnénk, ha Nairo mindenféle tét nélkül kezdhetné a 2016-os idényt. Nem helyezünk elvárásokat elé, szeretnénk, ha élvezné a versenyzést, miközben gyűjti a versenykilométereket. Évről-évre komolyodik a viadal mezőnye, így koránt sem olyan könnyű itt győzni, mint azt sokan gondolják” – vélekedett a csapat vezetője Eusebio Unzue.

Szívritmuszavart állapítottak meg Jose Joaqion Rojasnál

Egy múlt heti rutinvizsgálat során, szívrendellenességet állapítottak meg a Movistar harminc esztendős sprinterénél Jose Joaquin Rojasnál, akit egy héttel később meg is operálnak. A spanyol kerékpárosnál az úgynevezettet Wolff-Parkinson-White szindrómát diagnosztizálták, amely kórosan szapora szívverést eredményez, amely nem megfelelő kezelés esetén akár halálhoz is vezethet.

„A múlt hét folyamán a csapat első orvosi vizsgálata kapcsán derült fény a problémára. A műtét rutin-beavatkozás lesz, vélhetően pillanatok alatt végeznek majd az orvosok, feltehetően komplikációmentesen. Egy-egy komolyabb verseny kapcsán fennáll a tachikardia veszélye, így mindenféleképpen érdekeltnek láttam a beavatkozást” – nyilatkozta Rojas.  

Sven Nys veheti meg a Telenet-Fidea csapatát

Mint arról néhány napja már beszámoltunk a 2015/2016-os cyclo-cross idény végén eladóvá válik az egyik legnagyobb presztízzsel bíró belga cyclo-cross csapat a Telenet-Fidea. Hans Van Kasteren tulajdonos megerősítette, hogy már most több megkeresése van, amelyek közül az egyik Sven Nys illetőleg a Golazo menedzsment csoport. A legfrissebb hírek szerint Nys az idény végén visszavonulna és átvenné a csapat irányítását. A Telenet-Fidea gárdája a cyclo-cross mellett országúton is érdekelt.

A jövő év végén megszűnhet a Rabobank kontinentális csapata

Mivel 2016 végén lejár a Holland Kerékpáros Szövetség illetőleg a Rabobank közötti együttműködési megállapodás, így megszűnhet az egyik legnagyobb múlttal rendelkező utánpótláscsapat a Rabobank kontinentális sora. Mint ismert a 2012-es év végén a doppingbotrányok miatt a bank megszűntette a profi csapat támogatását, azonban az utánpótlás, a női csapat valamint a szövetség mögül továbbra sem hátrált ki. Thoewald Veneberg technikai igazgató bízik benne, hogy egy év alatt sikerül egy olyan befektetőt találniuk, aki támogatná az utánpótlást. A női csapattal kapcsolatosan egyelőre nincsenek hírek.

Megerősített biztonsági intézkedések mellett rajtolt el a genti hatnapos

A párizsi terrorcselekmények okán megerősített biztonsági intézkedéseket léptettek életbe a Het Kuipke velodromban, ahol kezdetét vette a jubileumi 75. genti hatnapos pályaverseny. Az első napot követően négy páros emelkedik ki a mezőnyből, akik közül jele pillanatban Michael Morkov és Iljo Keisse kettőse áll az élen. Őket követi szorosan Otto Vergaerde és Jasper De Buyst, Moreno De Pauw és Morgan Kneisky valamint Gijs Van Hoecke és Kenny De Kettele duója.  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes