Reggeli fekete 2014-01-23 (10:00)

Reggeli hírösszefoglalónk szereplői: az új Millenáris Velodrom, a Tour Down Under, Janier Acevedo, a sérültek, Joaquim Rodriguez, Robert Marchand illetőleg a Rising from Ashes című film.

Kiderült, milyen lesz az új Millenáris Velodrom. A Váncza Művek munkáját ítélte a legjobbnak a bírálóbizottság a Millenáris Velodrom rekonstrukciójának tervpályázatán. "A tervpályázatra 64 érdeklődő jelentkezett – köztük több külföldi tervező és iroda – és végül 29-en adtak be pályázati csomagot. Az indulóknak egy olyan sportlétesítmény terveit kellett elkészíteniük, amelyben elfér egy fedett, 250 méteres, nemzetközi szabványnak megfelelő kerékpáros-pálya, egy BMX-gyakorló pálya, a középső részén pedig a magyar tornasport új központját lehet kiépíteni. Arra törekszünk, hogy a régi Millenáris Velodrom szellemiségét megőrizve, egy modern létesítményt építsünk, ahol a kerékpárosok, valamint a tornászok is megfelelő körülmények között készülhetnek a versenyekre, és a sportolni vágyó fiatalok, gyerekek is jól érzik magukat” – mondta Vígh László kormánybiztos."

Veszélyben a Tour Down Under World Tour státusza. Már tegnap beszámoltunk róla, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke Brian Cookson a szezonnyitó World Tour viadal a Tour Down Under kapcsán Ausztráliába utazott. Nos a Cookson az egyik sajtótájékoztatóján megkérdőjelezte a verseny besorolását, mondván, hogy az ausztrál viadal illetőleg a következő World Tour megmérettetés között túlontúl sok idő telik el, így a Tour de San Luishoz hasonlóan elegendő lenne a TDU számára is a 2.1-es besorolás. Valószínűleg a déli féltekén joggal háborodtak fel a kijelentésén.

Gaimon elveszítette egyik legfőbb támaszát. A San Luisi Körverseny összetettjét vezető Phil Gaimon elveszítette egyik legfőbb segítőjét a kolumbiai Janier Acevedot. Janiert hasonlóan a mezőny számos tagjához szintén egy vírusos gyomorrontás döntötte le a lábáról. „A gyomra napról, napra rosszabb volt, így nem folytathatta. Súlyos veszteség a kiesése, de erős a csapatunk és mindent meg fogunk tenni a vezető hely megőrzése érdekében,” – nyilatkozta Chann McRae a Garmin-Sharp sportigazgatója.     

Csonttörés, csonttörés hátán. Rájár a rúd a kerekesekre, hisz Giovanni Visconti (Movistar) lábtörését követően Jose Joaquin Rojas (Movistar) a csuklóját, míg Rafael Valls Ferri (Lampre-Merida) a karját törte el. Szezon eleje? Sajnos már jó páran megjárták.

Rodriguez: Jobb vagyok, mint valaha. A Katyusa kiválósága Joaquim Rodriguez évről-évre nagyobb és nagyobb tervekben gondolkozik, ám sajnálatos módon a céljai nem igazán valósulnak meg. Valami mindig közbejön. Purito minap az egyik spanyol lapnak nyilatkozott. „Szeretnék egy nagy körversenyt nyerni, ez az álmom. Az Amstel Gold Race közeledtére próbálok majd a csúcsformám közelébe kerülni. Jól érzem magam, úgy gondolom, hogy még két-három év simán bennem lehet. A Giro vagy a Vuelta Espana lesz a fő célom, jobb formában érzem magam, mint valaha,” – nyilatkozta a jelenleg a San Luisi Körversenyen tekerő kerekes.

Robert Marchand saját rekordjának megdöntésére készül. A francia kerékpáros fenomén az immáron 102. életévében járó Robert Marchand január 31-én megpróbálja megdönteni saját 2012-ben felállított egy órás világrekordját. A rekordkísérletre Párizs új impozáns velodromjában a Saint-Quentin-en-Yvelinesben kerül sor.  

Rising from Ashes. A Rising from Ashes egy dokumentumfilm, amely a ruandai kerékpársport helyzetét mutatja be egészen Adrien Niyonshuti Londoni Olimpiai szerepléséig. Íme a film trailere.    

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes