Reggeli fekete 2014-02-07 (10:30)

Reggeli hírösszefoglalónk szereplői: Tiffany Cromwell, Rui Costa, a téli olimpiára készülő cyclo-cross szakág, a 2017-es Vuelta, a Katari Körverseny illetőleg a tegnapi versenyek videós összefoglalói.

Tiffany Cromwell nagyon készül. Az Orica csapatából igazolt a Specialized-Lululemon gárdájához az ausztrál Tiffany Cromwell, akinek a legfőbb céljai a 2014-es évadban a tavaszi klasszikusok lesznek azok közül is legfőképp a Flandriai Körverseny. Egyetlen nagyobb problémája van csupán az, pedig nem más, mint egy bizonyos Mariane Vos. „Vos egy kimagasló atléta, akinek teljesen mindegy, hogy éppen egyedül kell tekernie vagy társak veszik körül. Minden pillanatban megfelelő módon izolálja a helyzetét és talán pont ez az amiért sokkal jobb mint a többiek. Van még egy kevés időm, addig szeretnék rájönni, hogy hogyan is tudom majd legyőzni,” – nyilatkozta a jelenleg a Katari Körversenyen tekerő Cromwell.

Rui Costa örül Horner érkezésének. A regnáló világbajnok a portugál Ruis Costa örül a tavalyi Vuelta Espana győztes Chris Horner érkezésének. „Kerestünk egy versenyzőt, aki a segítségünkre lehet a Giro d’Italia illetőleg a Vuelta Espana alatt. Horner ezen a területen egy tökéletes választásnak tűnik. Természetesen nincs ellene semmilyen ellenérzésem, de miért is lenne, a Movistarnál is nagyon jó barátságban voltam például Valverdével,” – mondta Costa.

A Cyclo-Cross a téli Olimpiai programjában? A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke Brian Cookson nyílt levélben fordult a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőjéhez Thomas Bachhoz. Részletek:A Nemzetközi Olimpiai Bizottság éppen Socsiban ülésezik a héten. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének üzenete egyértelmű a programokkal kapcsolatos modernizációt illetőleg változásokat tekintve. Az UCI pedig természetesen szívesen részt venne ebben a vérfrissítésben. A Cyclo-Cross egy kimagasló állóképességet, robbanékonyságot és felsőfokú kerékpár kezelési technikát igényel. Az Olimpiai Karta 6. szabálya kimondja, hogy csak azok a sportágak tekinthetők téli sportágnak, melyeket havon vagy jégen űznek. Ennek ellenére Bach elnök úr kinyilvánította, hogy ezen változtatni szeretne,” – írta Cookson.

Franciaországból indulhat a 2017-es Vuelta. A legújabb hírek szerint a franciaországi Nimesből, egy csapat-időfutammal rajtolhat a 2017-es Vuelta Espana. Javier Giullen versenyigazgató a spanyol La Figaroban meg is erősítette a pletykákat. „Nimes városa kulturális szinten közelebb áll Spanyolországhoz, mint bármely más francia település. Ennek okán jelen pillanatban azon dolgozunk, hogy innen indulhasson a 2017-es Spanyol Körverseny. A város polgármesterével már megköttetett a megállapodás, véleményünk szerint az egyéb oldalak tekintetében sem lesz fennakadásunk,” – nyilatkozta Giullen.

Alakulnak a Katari Körverseny keretei. Tom Boonen (Omega Pharma-Quick Step), Matteo Pelucchi (IAM Cycling), Ian Stannard (Sky), Robert Förster (UnitedHealthcare), Elia Viviani (Cannondale), Andre Greipel (Lotto-Belisol), Alexander Kristoff (Katusha), Theo Bos (Belkin) és Arnaud Demare (FDJ.fr). Csak néhány név a vasárnap rajtoló katari Körversenyről.

Videók. Videón a Jayco Herald Sun Tour első szakasza, illetőleg Nacer Bouhanni győzelme az Etoile de Bésseges második napján.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes