Reggeli fekete 2014-03-09 (10:00)

Reggeli hírösszefoglalónk szereplői Michal Kwiatkowski, Peter Sagan, Fabian Cancellara, Bert-Jan Lindeman, a Mexikói Körverseny illetőleg a Criterium International d’Alger.

 

Kwiatkowski az új lengyel sztár. Már eddig is szépen bontogatta a szárnyait a lengyel Michal Kwiatkowski, ebben az idényben azonban már ténylegesen is berobbant az elitbe. „Amikor befordultam az utolsó kanyarba a Piazza del Campora az egy leírhatatlan érzés volt. A szurkolók és a helyszín egyszerűen egy speciális benyomást kölcsönzött az egésznek. Tudtam, hogy Sagan jóval tapasztaltabb nálam, így végig őt figyeltem, próbáltam nem hibázni. Az utolsó emelkedőn még saját magamat is sikerült meglepnem, habár már nagyon nehéz volt minden erőmet kifejtenem. Tökéletes versenyt futottunk. Az egész csapat szenzációsan dolgozott,” – nyilatkozta a győztes.

Sagan mindent jól csinált. Immáron zsinórban másodszor végzett a Strade Bianche második helyén a szlovák kiválóság Peter Sagan. A Cannondale kerekese húsz kilométerrel a vége előtt egy fantasztikus támadást indított, ám az utolsó kilométeren belül az egyik legnehezebb résznél a lengyel Michal Kwiatkowski tanítanivalón hagyta faképnél. „Úgy gondolom, hogy a teljesítményem kiváló volt, ennek ellenére nem vagyok elégedett a második helyemmel, hisz győzni szerettem volna. Az ellenfeleim végig rám figyeltek, rengeteg volt a kisebb visszakontrázás. Kwiatkowski volt ma a legerősebb,” – mondta Sagan.  

Cancellara szerint is a legerősebb nyerte a Strade Bianchet. Fabian Cancellara a Trek Factory Racing kerékpárosa szerint már a nap elején látszott, hogy Michal Kwiatkowski (Omega Pharma-Quick Step) van a legjobb formában, így Ő a legnagyobb esélyese a Strade Bianche egynaposának. „Kwiatkowski csak játszadozott velünk. Amikor hátranézve mögöttem tekert, tudtam, hogy Ő fog győzni. Nagyon könnyedén pedálozott és a csapata is rengeteget dolgozott neki. Csak Petert kellett valahogy leráznia magáról,” – nyilatkozta Fabian.

Villegas zsinórban immáron másodszor. Egy hihetetlenül érdekes mindössze 2 és fél kilométeres egyenkéntivel folytatódott a Mexikói Körverseny, amelyet a tegnapi napot is nyerő kolumbiai Juan Villegas (4-72 Colombia) nyert meg Tom Zirbel (Optum Pro) és Uri Martins (Amore & Vita) előtt. Összetettben így Villegas három másodperccel átvette a vezetést a kazah Maxat Ayazbayev (Astana Continental) előtt.

Észak-Afrikában Rabou villant. Algériában a Criterium International d’Alger 96 kilométeres penzuma várta a kerekeseket, amelyet magabiztosan nyert a holland Thomas Rabou (OCBC Singapore) a hazai Tarik Chaoufi illetőleg Essad Abelouache előtt.    

Bert-Jan Lindeman az egyik legjobb harmadosztályú versenyző? A Vacansoleil megszűnését követően talán Bert-Jan Lindeman volt az egyik olyan kerékpáros, aki a legnagyobbat bukta, hisz a World Tour mezőnyből a kontinentális sorba volt kénytelen visszaereszkedni. Nos tegnap a Ster Van Zwolle 1.2-esén ismét bizonyította képességeit, hisz a Rabobank Development kerekese magabiztosan nyerte a viadalt Troels Ronning (Cult Energy) és Brian Van Goethem (Metec-TKH) előtt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes