Reggeli fekete 2014-04-25 (08:45)

Reggeli hírösszefoglalónk szereplői Ramunas Navardauskas, a kolumbiaiak vízumproblémái, Andre Greipel, Elia Viviani, Merhawi Kudus valamint Peter Sagan legújabb kisvideója.

Navardauskas volt a kulcs a Garmin-Sharp szerdai teljesítményében. Amikor szerdán a Fleche-Wallone alkalmával Dan Martin az előkelő második helyen zárt, csapattársai mindent megtettek a sikeréért. Ramunas Navardauskas azonban nem volt ott a véghajránál, mivel Preben Van Hecke (Topsport Vlaanderen) társaságában szinte az egész napot szökésben töltötte. „Az volt a tervünk, hogy mindenféleképpen legyen valaki elől. Bár ideálisabb lett volna, ha többen vannak szökésben, előzetesen úgy nyolc-tíz embert vártunk az elmenésbe. Navardauskas kulcsszerepet töltött be a viadal során, az egyik legjelentősebb munkát végezte, lényegében a szökésével teremtette meg Martin számára a lehetőséget,” – mondta ki a csapat sajtóközleményében.

Továbbra sem érkeztek meg a vízumok. Továbbra is kényszerhelyzetben várják vízumaikat illetőleg útleveleiket a Colombia kerékpárosai. Claudio Corti csapatvezető elmondása szerint már plusz pénzeket is fizettek a gyorsított eljárás érdekében, azonban a Brit Nagykövetségek ennek ellenére sem tartották be az ötnapos gyorsított határidőt. „Sajnos a Brit Nagykövetség továbbra is visszatartja az útleveleket, annak ellenére, hogy erre bármilyen oka lenne. Jelenleg azt sem tudjuk, hogy hol vannak a versenyzőink papírjai. Ez egy teljesen abszurd és paradox helyzet, ami megkérdőjelezi a Giro d’Italian való részvételünket, ráadásul így már a Török Körversenyen való szereplésünk is veszélybe került,” – nyilatkozta a csapatvezető.

Greipel a Török Körversenyen tér vissza. A Gent-Wevelgemen történt bukása következtében a Lotto-Belisol sprintere több hetet volt kénytelen kihagyni azonban vasárnap a Török Körversenyen már újra versenykörülmények között tekerhet. „Egyelőre nem tudunk konkrét nyilatkozatot adni Andre állapotáról. Az első szakaszt követően fog megmutatkozni, hogy milyen erőben is van. Jonas Vangenechten és Kris Boeckmans mindenben segíteni fogja, de ha úgy alakul, akkor sprintelni is tudnak majd,” – nyilatkozta Jean-Pierre Heynderickx sportigazgató.

Viviani újra Törökországban. A Cannondale sprintere Elia Viviani pályafutása első profi győzelmét éppen a Török Körversenyen aratta, így pozitív élményekkel és komoly elvárásokkal érkezik újra az országba. „Papíron számos szakasz kedvez nekem, ám nem célom az, hogy mindent kiadjak magamból. A Giro előtt ez az utolsó versenyem, így szeretném a formámat csiszolni. Ez a viadal természetesen motivál, de egyben meg is ijeszt. Meglátjuk mi lesz,” – mondta Viviani.

Merhawi Kudus a Török Körverseny egyik favoritja? A Langkawi Körversenyen mutatott remek formáját követően sokan úgy vélik, hogy az MTN-Qhubeka eritreai kerekese Merhawi Kudus lehet a vasárnap rajtoló Török Körverseny egyik esélyese. Mint ismeretes a tavalyi esztendőben honfitársa Natnael Berhane győzött –igaz furcsa körülmények között -. „Merhawi remekül megy hegyre, fiatal, ennek ellenére Ő lesz a csapatunk vezére Törökországban. Ez egy fontos viadal lesz a csapatunk számára, reméljük, hogy a remek formában lévő Kristian Sbaragli is meg tudja majd mutatni tehetségét a sprinteknél,” – nyilatkozta Douglas Ryder csapatvezető.   

Peter Sagan újra Kaliforniában. A Kalifornia Körverseny szervezői egy nem akármilyen videóval fogadták Peter Sagant (Cannondale).  

Kép forrása: Flickr via Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes