Reggeli fekete 2014-05-09 (08:30)

Reggeli hírösszefoglalónkban szót ejtünk a Giro csapatbemutatójáról, az Androniról, szemezünk az újabb nyilatkozatokból, de mindezek mellett nem hanyagoljuk el a világban zajló többi versenyt sem. 

Óriási hangulat a belfasti csapatbemutatón. Elkezdődött! Tegnap este Belfastban a csapatbemutatóval kezdetét vette a 97. Giro d'Italia. Az év első háromhetesének csapataira természetesen ezrek voltak kíváncsiak a Donegall téren, a szervezők pedig mindent megtettek azért, hogy Észak-Írország már a valódi start előtt megkedveltesse magát a rajongókkal. A Colombia csapata kezdte, a Movistar zárta a sort, a jó hangulatban beszélgető, lazítani próbáló versenyzőket hatalmas óváció fogadta. Úgy érezzük, korántsem került rossz kezekbe a nyitány.

Megérkeztek az Andronis vízumok. Az utolsó pillanatban, hosszas huzavona után megérkeztek az Androni Giocattoli venezuelai kettősének, Jackson Rodrigueznek és Yonder Godoynak a belfasti belépéshez szükséges papírjai, így rajthoz állhatnak a holnapi nap folyamán. Mint ismeretes, az előzetesen sokaknak legnagyobb problémát okozó folyamat - Alexey Lutsenko és Maxim Iglinskiy példának okáért amiatt nem indulhat, mert nem kapták meg a vízumot időben - következtében Gianni Savio csapatvezető és a két kerekes Rómában maradt, szemben a Brit Nagykövetséggel a papírokra várva, csakhogy kiderült, valamiért Londonban van a kellő dokumentum. "A hölgy kedves volt, és felajánlotta, hogy elküldi nekünk a papírokat. Én mondtam, hogy köszönöm, nem, inkább saját magam küldök valakit" - elevenítette fel a történteket Savio. Leondino Pescatore, a csapat sajtóreferense így tehát Londonból Rómába repült, hogy aztán visszautazzanak Londonba, onnan pedig egyből Belfastba, hogy megkezdhessék a Girót - még "limitidőn belül"...

Basso komoly szavai. 36 évesen, kétszeres Giro-győztesként gördül le ma Cannondale-es csapattársai társaságában a rámpáról Ivan Basso. Miközben a többiek lehagyták a veterán olaszt - aki nem kapott meghívást a szokásos sajtótájékoztatóra sem -, ő nem adja fel, és azt mondja, el kell fogadni, ami van. "Az intelligens sportoló tudja a helyét és képes arra, hogy felmérje saját korlátait, majd legyőzze azokat. Miért lettem volna ott a sajtótájékoztatón, mit mondhattam volna? Úgy érzem, tudok más szerepet találni magamnak. Ostoba lennék, ha úgy vélekednék, hogy nyerhetek. Az emberek azt hiszik, már a múlté a jó teljesítményem, én remélem, hogy ez nem igaz. A lelkiismeretem tiszta, motivált vagyok. Egy normális Girót szeretnék teljesíteni, versenyképes akarok lenni, aztán majd meglátjuk, pontosan hogy mennek a dolgok" - fogalmazott.

Swift újra Girón. 2009-ben, elsőéves profiként karrierje első Giróján vett részt Ben Swift. Az akkori Katyusás brit a második szakaszon dobogós lett, azonban öt évig nem ismételhette meg ezen eredményt. Ezúttal újra lesz esélye. "Juniorként részt vettem az Ír Körversenyen, s ugyan sok tapasztalattal nem rendelekezem, az utak szinte olyanok, mint otthon, sőt, az időjárás is jóformán megegyező. Jó formában éreztem magam a Baszk Körön, ám az Ardennekben nem jött ki a lépés. Remélhetőleg ennél csak jobb lesz, a sík szakaszok mellett megcélzom a dombosabb etapokat is. Erősek a sprinterek, de lehetőség lesz a sikerre is, bár sok függ Marcel Kitteltől is" - nyilatkozta a Sky versenyzője.

Chavanel tovább támadja Demare-t. Nagyon kemény etap volt a tegnapi a dunkerque-i négynaposon, a pávés szektorok sokakat megrogyasztottak, ráadásul az eső sem könnyítette a dolgokat. Sylvain Chavenel nem bírt a győztes Arnaud Demare-ral (FDJ), tizennegyedik lett, de mint mondja, a későbbiekben tovább fogja támadni honfitársát. "Úgy megyek a szakaszokon, ahogy jönnek, minden nap egy külön nap. Jónak éreztem a lábaim, ugyanakkor vigyázni kellett magunkra, a szél, az eső, a csúszós macskakő közrejátszott. Noha az előrejelzések nem kedvezőek, én meg fogom próbálni, bár nem lesz könnyű, akár még az FDJ is megrogyhat. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, a visszatérés után ez korántsem rossz."

Nyolc bukás kavarta fel az MTN napját. Hiába végzett végül Gerald Ciolek a tizenegyedik helyen, igen-igen balszerencsés napja volt Dunkerque-ben az MTN-Qhubekának. Nyolc bukás és három kerékpárcsere jelentette a napi termést. "Nehéz volt a versengés, minden szerepelt, mi szem-szájnak ingere. Fortuna elkerült minket, hiába haladt három srác az első csoportban 20 kilométerrel a vége előtt, előbb Stauff, majd Reimer is esett. Ciolek annak ellenére lett 11., hogy a penzum elején szintén meglátogatta az aszfaltot, mindezek fényében elégedettek lehetünk" - mondta Michel Cornelisse csapatvezető. 

Lagutin sikere Moszkvában. A Five Rings of Moscow negyedik napján nem tört meg a hazai hegemónia, Sergey Lagutin (RusVelo) diadalmaskodott csapattársa, Andrei Solomennikov és a Kolssos Oleksandr Polivoda előtt. Összetettben Solomennikov előnye három másodpderc Lagutinnal szemben.

A kép forrása: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes