Reggeli fekete 2014-05-10 (08:45)

Reggeli hírösszefoglalónk szereplői Sven Tuft, Nicolas Roche, a Katusha, a Garmin-Sharp illetőleg a Dunkerqe-i négynapos, az Azerbajdzsáni Kör, a Five Rings of Moskov valamint a Garmin bukása.

Tuft szülinapi ajándékként. 2014-ben elsőként a 37. születésnapját éppen tegnap ünneplő kanadai Sven Tuft húzhatta magára a Giro d’Italia rózsaszínű trikóját. „Egy álmom vált valóra a srácoknak köszönhetően. Nagyon szépen köszönöm nekik ezt az ajándékot. Nagy tervekkel álltunk oda a rajthoz, Luke Durbridge, Michael Hepburn, Cameron Meyer és Brett Lancaster kvartettjével egyértelműen a győzelem volt a célunk,” – nyilatkozta Tuft.  

Nicolas Roche elégedett az első nap után. A Tinkoff-Saxo csapata viszonylag eredményesen zárta a 97. Giro d’Italia kezdő csapatidőfutamát. Az orosz gárda mindössze 23 másodperccel zárt a győztes Orica-GreenEDGE mögött az előkelő negyedik pozícióban. Kapitányuk Nicolas Roche, így remek helyről várhatja a folytatást. ”Reggel azt beszéltük meg, hogy fantasztikus eredmény lenne, ha fél percen beül végeznénk a győztes csapathoz képest. Három versenyzőnk életében először vett részt csapatidőfutamon ennek ellenére remekül teljesítettek, ám a kulcs Mick Rogers teljesítménye volt,” – mondta Roche.

A Katusha nagyon sokat vesztett. Hasonlóan a 2011-es torinói csapatkronóhoz az orosz Katusha ezúttal is nagyot bukott a Giro első etapján. Joaquim Rodriguez csapata mindössze a 19. helyen zárt, ami azt eredményezte, hogy például Rigoberto Uran (Omega Pharma-Quick Step) ellenében immáron 1 perc 28 másodperc Purito hátránya. „Nagyon kemény volt, nagyon nehéz és nagyon fárasztó. Nem így terveztük, mivel sok időt buktunk Cadel Evans és Rigoberto Uran kettősével szemben,” – kesergett Purito.

A Garmin fekete napja. Daniel Martin hazai pályán vághatott neki a Giro d’Italia küzdelmeinek, azonban egy aknafedőn való megcsúszást követően, mind Ő, mind pedig Andre Cardoso, Nathan Hass illetőleg Koldo Fernandez hármasa is a földön találta magát. Fabian Wegmann gyomorfájással ébredt, így kissé leszakadva lemaradt a történtekről. „Már csak azt láttam, hogy a srácok a földön ülnek. Dan nem igazán festett túlságosan jól,” – mondta a német. A kórházba szállítást követően megerősítésre került, hogy mind Dan Martin, mind pedig Koldo Fernandez is eltörte a kulcscsontját. Számukra így idejekorán véget ért a Giro.  

Chavanel nyerte a Dunkerqe-i négynapos királyszakaszát. Sylvain Chavanel (IAM Cycling) továbbra is nyughatatlan, így a Dunkerque-i négynapos harmadik szakaszának végén is támadott, ám próbálkozását ezúttal siker övezte. A második szökevénytársa Michael Valgren Andersen (Tinkoff-Saxo), míg a harmadik Samuel Dumoulin (AG2R) lett. Összetettben továbbra is Arnaud Demare (FDJ.fr) vezet.

Algériai győzelem Azerbajdzsánban. Az algír Youcef Reguigui (MTN-Qhubeka) nyerte az Azerbajdzsáni Körverseny harmadik szakaszát Matej Mugerli (Adria Mobil) és Kristian Haugaard (Development Giant-Shimano) előtt. Összetettben továbbra is William Clarke (Drapac) áll az élen.

Andrei Solomennikov nyerte a moszkvai ötnapost. A Five Rings of Moskow utolsó napját Igor Boev (RusVelo) nyerte Mamyr Stash (Itera-Katusha) és Roman Maikin (RusVelo) előtt. Összetettben Andrei Solomennikov (RusVelo) ünnepelhetett csapattársa Sergey Lagutin (RusVelo) és az ukrán Oleksandr Polivoda (Kolss) előtt.

Marianne Vos átvette a vezetést a női Woman’s Tour-on. A jelenkor egyik legjobb női kerékpárosa Mariane Vos (Rabobank-Liv) nyerte a Woman’s Tour harmadik szakaszát, melynek köszönhetően összetettben is átvette a vezetést. A szakasz mezőnyhajrájának második helyén Emma Johansson (Orica-AIS), míg a harmadikon Giorgia Bronzini (Wiggle-Honda) zárt.

A Garmin bukása: Videón a Garmin-Sharp bukása.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes