Reggeli fekete 2014-05-13 (09:30)

Reggeli hírösszefoglalónk szereplői Joaquim Rodriguez, az állítólagos dublini pokolgép, Brian Cookson, a Kaliforniai Kör női versenyei, az Ír Körverseny valamint az Olympia’s Tour prológjának összefoglalója.

Rodriguez már az első héten támadna. Azok után, hogy az első csapatidőfutamot követően 1 perc 28 másodperces hátrányt szedett össze, átutazván Olaszországba már az első héten kozmetikáznia kell az időkülönbségen a Katusha spanyol kerekesének Joaquim Rodrigueznek. Csapattársa Luca Paolini szerint kapitányának a vasárnapi Montecopiolo emelkedőjén van a legnagyobb esélye. „Ez tipikusan egy olyan emelkedő, amit Puritonak találtak ki. Hiszünk benne, hogy meg tudja csinálni és újra az élmezőnybe kerül,” – nyilatkozta Paolini.

Pokolgép Dublinban? Az ír sajtó szerint a Giro vasárnapi szakaszának idején Dublin belvárosában egy parkoló autóban pokolgépet találtak. Egy független ír napilap írt elsőként az esetről, amely úgy véli, hogy a műtrágyából készült detonációs szerkezetet Észak-Írországból szállíthatták Dublinba, aminek kapcsán a rendőrség egy az IRA-val kapcsolatba hozható illetőt le is tartóztatott. A bomba szerencsére nem lépett működésbe. A történet ellentmondásos, hisz a versenyszervezők részéről senki sem erősítette meg a történteket. Sőt a legfrissebb információk szerint az egész hír csak egy kacsa.

Cookson a Kaliforniai Körverseny alkalmával a női kerékpározást méltatta. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke Brian Cookson a napokban éppen a Kaliforniai Körversenyen vendégeskedik, ahol természetesen az újságírók rendelkezésére állt. „A Kaliforniai Körverseny évről-évre fejlődik. Ez egy kiváló, magas színvonalú verseny, amely méltán szerepel a nemzetközi versenynaptárban. Nagyon jó, hogy most már a hölgyek is lehetőséget kapnak. Igazából érdeklődve várom az Ő megmérettetésüket is,” – válaszolt a kérdésekre Cookson.

Small és Powers örülhetett. Ha már szóba került a Kaliforniai Körverseny női viadala, akkor nézzük is meg mi történt az egy egynapost és egy időfutamot magába foglaló megmérettetésen. Vasárnap Sacramentoban egy 60 perces körpályás versenyre került sor, melynek végén Carmen Small (Specialized-Lululemon) szerezte meg a győzelmet Coryn Rivera (UnitedHealthcare) és Brianna Walle (Optum pro Kelly Benfit) kettőse előtt, míg tegnap a 20,1 kilométeres egyenkénti kronó alkalmával Alison Powers (UnitedHealhcare) bizonyult a leggyorsabbnak legyőzvén Brianna Walle (Optum pro Kelly Benefit) és Tayler Wiles (Specialzed-Lululemon) duóját.  

Az Ír Körverseny visszatérésének lehetőségei. A Giro d’Italia ír szakaszainak sikerei nyomán felvetődött annak a lehetősége, hogy újra megrendezésre kerüljön az először 1985 és 1992, majd 2007 és 2009 futó Ír Körverseny. Darach McQuaid az Olasz Kör ír szakaszának főszervezője ennek kapcsán már előrehaladott tárgyalásokat folytat. „Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, reméljük, hogy hamarosan fontos bejelentést tehetünk,” – mondta McQuaid. Írországban jelen pillanatban csak egy 2.2-es besorolású viadal van az An Post Ras.

Coen Vermeltfoort nyerte az Olympia’s Tour prológját. A holland Coan Vermeltfoort (Cyclingteam De Rijke) nyerte a Royal Smilde Olímpia’s Tour első négy kilométeres prológját. A második csapattársa Christophe Pfingsten (Cyclingteam De Rijke), míg a harmadik Miles Scottson (Ausztrália) lett.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes