Reggeli fekete 2014-05-15 (09:00)

Reggeli hírösszefoglalónk szereplői Michael Matthews, Fabio Duarte, Ivan Basso, az Orica-GreenEDGE, Bradley Wiggins, Will Routley illetőleg Antoine Plouvin története.

Matthews esélyeit Quintana hiúsította meg. A rózsaszín trikós Michael Matthews előzetesen nagyon készült a Giro d’Italia tegnapi ötödik szakaszának befutójára. „Jó erőben éreztem magam és jó helyzetben is voltam. Quintana mögött tettem a kereket, aki aztán érthetetlen módon egyszer csak kihagyott. Innen persze már nem tudtam megfelelően sprintelni és csak a hatodik lettem,” – nyilatkozta kissé csalódottan Matthews.

Duarte csak szenvedett az esős időben. A Colombia csapatának első számú embere Fabio Duarte nem nyújtott túlontúl jó teljesítményt a Giro tegnapi Viggiano-i befutóján. Duarte kissé szenvedett az esőben és végül csak a 41. helyen érkezett 48 másodperces hátránnyal. „Fabio eléggé szenvedett, azonban az igazi teszt majd csak a hatodik szakaszon következik számára,” – mondta Valerio Tebaldi sportigazgató.

Ez egy jó nap volt. Az alábbi mondat a Cannondale kapitányának Ivan Basso-nak a száját hagyta el a tegnapi Viggiano-i befutót követően. „Ez nem az a szakasz volt, amely felborította volna az összetettet. Nagy volt a tempó az utolsó körben azonban problémamentesen megérkeztünk. Összességében ez egy jó nap volt, megtettünk egy újabb lépést,” – nyilatkozta Basso.       

Az Orica már egy nagy körverseny megnyerésében gondolkodik. Fantasztikus heteken van túl az ausztrál Orica-GreenEDGE csapata, hisz Simon Gerrans nyerte a Liege-Bastogne-Liege-t, Michael Albasini három etapon diadalmaskodott a Romandiai Körverseny alkalmával, Adam Yates győzött a Török Körversenyen, míg a Giro d’Italia alkalmával is nyerték a csapatidőfutamot, miközben a rózsaszín trikót továbbra is Michael Matthews őrzi. „A sikerek, sikereket szülnek. Különösen igaz ez a kerékpározásban és ezt a versenyzőink már felismerték. A csapatunkban vannak olyan kerekesek, akikre néhány év múlva akár egy nagy körverseny esélyeseként is tekinthetünk,” – mondta Scott Sunderland.

Wiggins készen áll a Garmin támadásaira. A pénteki Mountain High-i befutó előtt Bradley Wiggins készen áll arra, hogy állja a Garmin-Sharp különösen Rohan Dennis támadásait. „A Sky csapata fantasztikus munkát végez. Örülünk annak, hogy védhetjük a sárga trikót. Rohan remek formában van, így nehéz dolgunk lesz, de a Mountain High egy egészen más típusú kaptató mint amilyen a Mount Diablo volt. Hosszabb és kevésbé meredek, így nehezebb lesz a Garmin dolga,” – nyilatkozta Kurt-Asle Arvesen a Sky sportigazgatója.

Routley korai szülinapi ajándéka. Az Optum Pro Kelly Benefit Strategies csapatának kerekese Will Routley a tegnapi napon megnyerte a Kaliforniai Körverseny negyedik szakaszát ezzel a közelgő születésnapja előtt meglepvén önmagát. A viadalon egy hatfős szökevénycsoport ért haza, miközben Routley a hegyi összetettben is megerősítette a vezetését. „Úgy érkeztem ide, hogy megpróbálok megnyerni egy szakaszt. Úgy 25 kilométerrel a vége előtt tudatosult bennünk, hogy akár haza is érhetünk. Ez egy fontos győzelem volt mind számomra, mind csapatom az Optum számára is,” – mondta a kanadai kerekes.

Egy francia újságíró 2700 kilométert autózott Dublintól Bariig. Antoine Plouvin a cyclismactu újságírója úgy döntött, hogy társaival ellentétben gépkocsival teszi meg a közel 2700 kilométeres utat. A dublini szakasz befutóját követően Plouvin autóba pattant és célba vette az első kompot, hogy átkelhessen előbb Nagy-Britanniába, majd az öreg kontinensre. „A doveri komp elérése egy igazi versenyfutás volt az idővel. Nem volt egyszerű, de megcsináltam,” – mondta az újságíró, aki végül 38 óra alatt teljesítette a küldetését.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes