Reggeli fekete 2014-06-03 (08:30)

Reggeli hírösszefoglalónk szereplői Dan Martin, Wilco Kelderman, Chris Froome, Bradley Wiggins, Danilo Hondo, a Sky illetőleg az OPQS, Joaquim Rodriguez, az AG2R valamint a Trofeo Degasperi eredményei.

Dan Martin újra edzésben. A Giro d’Italia csapatidőfutamát követően egy csatornafedél húzta keresztül a Garmin-Sharp és vele együtt Dan Martin számításait. Az ír kerékpáros kulcscsonttörést szenvedett, így értelemszerűen ideje korán feladni kényszerült a viadalt. „Minden rendben van, az operációt követően úgy egy hetet kellett kihagynom. Lassan gyógyultam, de a rehabilitáció során figyeltünk arra, hogy az izmaim végig mozgásban legyenek. Érdekes volt, mivel most tört el első ízben a kulcscsontom. Nagyon motivált vagyok, már visszatértem a normál edzésekhez. Szeretnék minél hamarabb 100 %-os formába kerülni,” – mondta Martin.

Wilco Kelderman a 2015-ös Tour-ra fókuszál. A Belkin fiatal kerekese Wilco Kelderman kiváló versenyzéssel a Giro összetettjének hetedik pozíciójában zárt. A következő kiemelt célja a 2015-Tour de France lesz. „Logikus lépés, hogy így építsük fel a pályafutásom. Nem szükséges minden évben ott lenni a Francia Körversenyen, azonban két Giroval a hátam mögött, most már egy Tour-nak kell jönnie, ráadásul a 2015-ös rajt nagyon közel lesz az otthonomhoz,” – nyilatkozta a mindössze 23 esztendős holland kerekes.

Froome és Wiggins külön utakon készülnek a Tour-ra. Jelen állás szerint Bradley Wiggins és Chris Froome kettőse együtt vág majd neki a 2014-es Francia Körversenynek. A csapat vezetősége azonban az utolsó felkészülési versenyeik tekintetében továbbra is elszeparálja őket. Froome, aki a Tour címvédője megpróbál duplázni a Criterium du Dauphine-n, míg a 2012-es Francia Kör győztese Bradley Wiggins a Svájci Körversenyre koncentrál. „Mindkét verseny arról fog dönteni, hogy kik kerülnek be a Tour de France-ra utazó keretbe. Jelenleg 13 nevünk van a listán,” – mondta Dave Brailsford csapatvezető.

Danilo Hondo a szezon végén visszavonul. A Giro d’Italiat követően a németek kiválósága Danilo Hondo bejelentette szezon végi visszavonulását. Hondo a minap egy német magazinnak nyilatkozott. „Már tavasszal ezen gondolkodtam, de ahogy halad a szezon csak erősödik bennem a döntés. 40 esztendősen remek érzésekkel akasztom majd szegre a kerékpárom,” – nyilatkozta a Trek Factory Racing kerékpárosa.

A Sky és az Omega Pharma-Quick Step csapata is a Tour kockaköveit tesztelte. Ugyan még körülbelül egy hónap hátravan a Tour de France rajtjáig a csapatok ennek ellenére már értelemszerűen készülnek, alakítják a kereteiket illetőleg tesztelik a rettegett kockaköves szakaszt. A tegnapi napon a Sky illetőleg az Omega Pharma-Quick Step sora is bejárta a pavékat. A szakvezetők szerint az egyik oldalon Geraint Thomas, míg a másik ágon Michal Kwiatkowski illetőleg Niki Terpstra kettőse lehet esélyes ezen a napon. „Ez egy verseny lesz a versenyben. Michal Kwiatkowski jól szerepelhet, ám a többi csapat is nagyon készül. Az összetett menőknek át kell vészelniük az etapot, ám sokan rá fognak menni a szakaszgyőzelemre,” – mondta Rolf Aldag az Omega sportigazgatója.

Joaquim Rodriguez a Vueltan próbálkozik. Viatchislav Ekimov a Katusha csapatfőnöke a minap azt nyilatkozta, hogy a Giro d’Italiat egy sajnálatos bukás miatt feladó Joaquim Rodriguez következő célja a Vuelta Espana lesz. Mint ismeretes a feladást követően rögtön megindultak a pletykák miszerint Purito akár a Tour de France-on is ott lehet. Ekimov azonban elmondta, hogy a Francia Körversenyen Alxander Kristoff köré fognak csapatot építeni és megpróbálják majd elhódítani a zöld trikót.

Az AG2R teljes mértékben elégedett a Giro szereplésével. A francia AG2R csapata talán fennállása legjobb Olasz Körversenyét teljesítette. Habár szakaszt nem tudtak nyerni, de Domenico Pozzovivo az ötödik, Alexis Vuillermoz a 11., míg Hubert Dupont a 16. helyen zárt. „Visszatekintve az elért eredményeink a célnak megfelelőek. Előzetesen azt szerettük volna, ha van emberünk az összetett első öt helyezettje között. Megnyertük a csapatversenyt, ráadásul Alexis és Hubert is remekül szerepeltek, úgy, hogy közben Domenicot segítették. Ezek olyan dolgok, amelyekre a későbbiekben is építhetünk,” – nyilatkozta Laurent Biondi sportigazgató.    

Michele Gazzara nyerte a Trofeo Degasperit. A tegnapi napon került sor Olaszországban a Trofeo Alcide Degasperi 1.2-es versenyére, amit végül Michele Gazzara (Fausto Coppi Gazzera Videa) nyert meg Ilia Koshevoy (Podenzano) és Paolo Brundo (Fausto Coppi Gazzera Videa) előtt.    

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes