Reggeli fekete 2014-06-12 (09:00)

Reggeli hírösszefoglalónk szereplői: Bradley Wiggins, Chris Froome, Alberto Contador, Carlos Betancur, Yuri Trofimov, Tejay van Garderen, valamint a Dauphine tegnapi videója. 

Wiggins ott lesz a Nemzetközösségi Játékokon. Újabb indok érkezett arra, hogy Bradley Wiggins tényleg nem lesz ott a yorkshire-i nyitányú Tour de France-on. A Sky lovagja ugyanis tagja a glasgow-i Nemzetközösségi Játékokra utazó angol csapatnak, sőt, az országúti szakág mellett könnyen előfordulhat, hogy a pályaversenyeken is indul - már ha éppen nem lesz jelölve valamilyen csoda következtében mégis a Tour-kilencesbe. A Svájci Körversenyen felkészülni kívánó, már a 2016-os riói olimpiára nézelődő brit Stephen Cummings, Jon Dibben, Alex Dowsett, Tom Moses, Ian Stannard, Andy Tennant és Scott Thwaites közreműködésével startol majd az aszfalton, miközben a teremben Jason Kenny vagy Ed Clancy is ott lehet mellette mint csapattárs. 

Froome az Alpokban marad. Csúnyán fogalmazva természetesen Chris Froome-nak is meg kellett szólalnia az újabb Wigginsszel kapcsolatos hírt követően, de ha egyszer egy lavina elindul, azt nagyon nehéz megállítani. A Sky vezére olyan jól érzi magát, hogy a Critérium du Dauphinét követően Franciaországban marad, és ott készül a Tourra. "Nem megyek vissza a csapattal a Kanári-szigetekre, edzőtáborozok az Alpokban, feltérképezem a Pireneusokat, súlykorrekcióra is szükségem van még. Jól érzem magam a Dauphinén, a csapat is kiválóan dolgozik, biztató ez eddig" - nyilatikozta. 

Contador örömmel látná a Tinkoffnál Sagant. Még mindig nagy talány, mi lesz Peter Sagan sorsa 2015-ben, avagy talán marad-e a Cannondale kötelékeiben, esetleg az Alonso Projektet választja, vagy a Tinkoff-Saxo mezében feszíthet majd? Akárhogy is történik, az biztos, hogy utóbbi helyen nagy örömmel fogadnák, hisz Oleg Tinkov mellett Alberto Contador sem bánná az igazolást. "Ő egy klasszis versenyző, sok versenyt nyert már, és nálunk is tudná kamatoztatni ezen képességeit. Erős, tudja kontrollálni a történéseket, így természetesen nagyon szívesen várjuk, és úgy gondolom, a Tour megosztott szerepeivel sem lenne gond. Apropó, a srácokkal arról beszélgettünk, hogy elkezdünk specializálódni a zöld trikóra" - utalt a spanyol arra, hogy a Critérium du Dauphinén még mindig ő viselheti a mezt.

Sagan éppen Coloradóban edzőtáborozott az utóbbi napokban

Betancur jobban tenné, ha repülőre szállna. Mint ismeretes, az Ag2r tehetséges, ám kezelhetetlen kolumbiaija, Carlos Betancur hazai pihenéséből egyszerűen nem tért vissza Európába, melynek következtében kihagyja a Svájci Körversenyt is. Csapata nehezen tudja őt tettre bírni, ám ha továbbra is ezt csinálja, vízumgondjai miatt könnyen az egész szezonja fuccsba mehet. "Bosszantó az egész, mindig csak fennakadás van ebből. Ha nem tér vissza a hónap végéig, az egész vízummal kapcsolatos ügyet újra kell kezdenünk Kolumbiából, azaz szezonjának gyakorlatilag vége. Sokat beszéltünk vele, de nem érzi jól magát, nem száll fel a repülőre, egyszerűen nem szeret Európában lenni. Valamilyen szinten érthető, de nehéz helyzet, nem így kellene működnie" - nyilatkozta Vincent Lavenu csapatmenedzser. 

Trofimov nagy sikere után. Remekül időzített szökést követően hat év után ünnepelhetett újra a Dauphinén szakaszgyőzelmet Yuri Trofimov, a Katyusa kerekese. A 30 éves orosz a régi ismerős gapi etapot nyerte meg, méghozzá magabiztos fölénnyel. Természetesen boldogan nyilatkozott a befutót követően. "Nem hiszem el, hogy sikerült diadalmaskodnom. Jól ismerem a Col de Manse-t, terveztem is, hogy szökni fogok, aztán ez lett belőle. A végére tartalékoltam, a meredeken beleadtam mindent. Szeretnék átélni egy hasonló sikert a Touron is!"

Van Garderen titkos sérülése. Nem alakult jól a Critérium du Dauphine nyitánya Tejay van Garderen számára. A BMC amerikai titánja két és fél percet kapott az első hegyi befutó alkalmával, majd tegnap próbálta menteni a menthetőt, végül szökésből bő fél minutumot le is tudott faragni Froome-ékkal szemben. A gyengélkedés hátterében érdekes probléma áll. "Tegnapig nem mondtam még senkinek, de amikor visszatértem Aspenbe, megvizsgáltak, és törést diagnosztizáltak a csípőmben. Képes vagyok a versenyzésre, ugyanakkor reálisan teljesítem ezt a hetet, építő jelleggel. Remélem, növelve az intenzitásomon a hétvégére közelebb kerülök az éllovasokhoz. Pánikra semmi ok" - fogalmazott. 

Videón a Dauphine. Végezetül pedig íme a Dauphine tegnapi szakaszának utolsó kilométerei a híres gapi lejtmenettel és Yuri Trofimov ünneplésével.

A kép forrása: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes