A BVSC-Zugló Kerékpáros Szakosztály évzárójáról

A BVSC-Zugló Kerékpáros Szakosztályának 2014-es szezonja számokban: 6 új versenyző, 16 magyar bajnoki cím, összesen 20 győzelem, további 17 dobogós helyezés és 11 új magyar csúcs…

Szakosztályunk idén mozgalmas szezont tudhat maga mögött. A tagság összetétele megváltozott, a 2014-es esztendőt új utánpótlás- és master versenyzőkkel kiegészülve kezdte a csapat. Az év kiemelt versenye ismét az Ifjúsági és U23-as Európa bajnokság volt, de emellett további nemzetközi pályaversenyeken is részt vettünk. Mindemellett indultunk a hazai országúti- és pályaversenyeken, bajnokságokon is, a versenyszezont pedig végül 20 győzelemmel és további 17 dobogós helyezéssel zárta a BVSC-Zugló. Külön öröm, hogy versenyzőinknek sikerült különböző pályaversenyszámokban és korcsoportokban idén összesen 11 alkalommal új magyar rekordot felállítani, ilyen mennyiségű csúcsdöntésre – egyetlen szezon alatt – még nem volt példa az elmúlt években. Végül az MKSZSZ csapatunk versenyzőjét – Borissza Johanna Kittit – választotta az év felnőtt női pályakerékpárosának.


A versenysport mellett a szakosztály idei tevékenységi köre a BVSC-Ovival bővült, melynek keretein belül óvodáskorú gyerekek gyakorlati kerékpáros ismereteinek megalapozása zajlik. A szezon vége felé eszközbeszerzéssel fejlesztettük pályakerékpár-parkunkat, így a legjobbjaink ezentúl karbonvázas kerékpárokkal edzhetnek és- versenyezhetnek.

A BVSC-Zugló Kerékpáros Szakosztályába idén hat új versenyző érkezett. Az ifjúsági hölgyek mezőnyében a sportág alapjait Ausztráliában elsajátító Antal Zsuzsanna, illetve a KSI-s nevelésű Borissza Johanna Kitti húzta magára idén a kék-sárga mezt. A serdülő fiúk között év elejétől Molnár Gábor szállt versenybe csapatunk színeiben. Az U23-as Nagy Konrád a gyorskorcsolya világából látogatott át hozzánk, a 2014-es Szocsiban megrendezett téli olimpia résztvevőjeként láthatta korábban versenyezni a hazai közönség. Két új master versenyzőnk, Fogarasi József és Szántai Szabolcs a Vasló Kupán mutatkozott be először BVSC-sként.

Az idei versenyszezon számunkra a hazai országúti bajnokságokból, felkészülési szempontból megfelelő egyéb hazai országúti versenyekből, az összes hazai pályaversenyből, valamint az erre kiszemelt külföldi pályaversenyekből állt.

Az év legfontosabb megmérettetése az Ifjúsági és U23-as Pálya Európa-Bajnokság volt, ahol csapatunkat Antal Zsuzsanna, Borissza Johanna Kitti, Lődi Áron és Holló Botond képviselte. Közülük egyedül Holló Botond rendelkezett eddig Eb-tapasztalattal, viszont miután jövőre már elitként versenyez, ezért ez volt az utolsó alkalma, hogy utánpótlás kontinensbajnokságon vegyen részt. Boti az omnium verseny összetettjében végül a 18. helyen végzett, valamint egy szép 4000 méteres időeredménnyel – 4’42,618” – tette emlékezetessé a versenyt. Ennyire közel az utóbbi 15 évben senki sem került Víg Aurél 1997-ben felállított magyar csúcsához. A lányok is kitettek magukért, fedett pályás 200 méteres korcsoportos alapcsúcsot, majd ezt megdöntve magyar csúcsot futottak, 500 méteren szintén korosztályos rekordot döntöttek. Alapcsúcsot állítottak fel továbbá sprint csapat versenyszámban is – ez volt az első alkalom a magyar kerékpársport történetében, hogy két hasonló képességű sprinter hölgy fedett pályán rajthoz állt ebben a versenyszámban. Az Eb-csapat negyedik tagjának, Lődi Áronnak 11,528”-as 200 méteres kvalifikációs eredménye is biztató jel a jövőre nézve.

A BVSC-Zugló válogatott versenyzői emellett négy kiemelt nemzetközi pályaversenyen vettek még részt ebben a szezonban, a Grand Prix Brno omniumon, a brnói 500+1 körös (korcsoportonként változó távú) nemzetközi pontversenyen, a Grand Prix Prostějovon, valamit a Grand Prix Viennán. Eredményeik közül kiemelendő Lovassy Krisztián győzelme a GP Vienna pontversenyében (ugyanitt csapattársa, Holló Botond a 7. helyen zárt), valamint 4. helye ugyanott scratch-ben; Borissza Johanna Kitti 3. helyzése a GP Vienna omnium összetettjében és 4. helyezése a brnói pontverseny sprinterek számára kiírt omnium futamában; továbbá Hajdú Máté Olivér 4. helye a GP Vienna serdülő omnium versenyében és 7. helye ugyanebben a számban, Prostějovban.

Közben master versenyzőink sem tétlenkedtek. Szilágyi Sándor az országúti- és pálya Master Európa-bajnokságon egyaránt, míg Sikari Gábor kizárólag az utóbbin állt (volna) rajthoz. Sajnos idén az Európai Kerékpáros Szövetség és megbízott versenyszervezői nem álltak a helyzetük magaslatán, így szervezői hiba miatt az országúti számokban hivatalos végeredmény nem született – ez különösen azért fájdalmas, mert országúti időfutamban Szilágyi Sándor időeredménye alapján a 4. helyen végzett. A Master Pálya Eb-t a kiírt időpont előtt pár hónappal törölték, és végül a hollandok egy nemzetközi pályaversennyel kárpótolták a benevezetteket. Innen legnagyobb örömünkre versenyzőink egy-egy szép korcsoportos magyar csúccsal (200 illetve 3000 méteren) térhettek haza.

Ezzel a két master csúcseredménnyel lett teljes az idei kollekciónk, versenyzőink 2014-ben tehát összesen 11 alkalommal állítottak fel serdülő, ifjúsági és master magyar csúcsot.

A BVSC-Zugló Kerékpáros Szakosztálya azzal a célkitűzéssel vág neki az elkövetkezendő szezonnak, hogy főként a pálya versenysportra koncentrálva kis-, illetve közepes létszámmal működtetve a csapatot eredmények terén folytatódjon az a biztató fejlődés, amelynek jelei az idei évben is megmutatkoztak. Mindemellett a dolgozunk azon is, hogy a BVSC-Ovi keretein belül minél több kisgyermek szerethesse meg a kerékpározást, ezzel hozzájárulva sportágunk jövőbeli tömegbázisához.

Hazai- és külföldi versenyeken, nemzeti bajnokságokon elért győzelmeink és dobogós helyezéseink

(Idén magyar bajnoki címet szerző versenyzőink: Antal Zsuzsanna, Borissza Johanna Kitti, Hajdú Máté Olivér, Holló Botond, Kercsó-Magos Zsuzsanna, Lődi Áron és Szilágyi Sándor)

1. helyezés (20 db győzelem):

Magyarország Pályabajnoksága:

- serdülő 500 méteres állórajtos időfutam – Hajdú Máté Olivér

- serdülő 2000 méteres egyéni üldözőverseny – Hajdú Máté Olivér

- serdülő repülőverseny – Hajdú Máté Olivér

- serdülő pontverseny – Hajdú Máté Olivér

- ifjúsági keirin – Lődi Áron

- ifjúsági repülőverseny – Lődi Áron

- ifjúsági női 500 méteres állórajtos időfutam – Borissza Johanna Kitti

- ifjúsági női 2000 méteres egyéni üldözőverseny – Borissza Johanna Kitti

- ifjúsági női repülőverseny – Antal Zsuzsanna

- ifjúsági női pontverseny – Borissza Johanna Kitti

- elit női 3000 méteres egyéni üldözőverseny – Kercsó-Magos Zsuzsanna

- elit 4000 méteres egyéni üldözőverseny – Holló Botond

- elit női sprint csapat – Antal Zsuzsanna, Borissza Johanna Kitti

- master 2000 méteres egyéni üldözőverseny – Szilágyi Sándor

Magyarország Felnőtt, Utánpótlás és Master Országúti Országos Bajnoksága:

- ifjúsági női mezőnyverseny – Borissza Johanna Kitti

Magyar Nemzeti Kritérium Bajnokság:

- ifjúsági női kritériumverseny – Borissza Johanna Kitti

XVI. Vasló Kupa Nemzetközi Pályakerékpáros Verseny:

- elit pontverseny – Lovassy Krisztián

- serdülő omnium verseny – Hajdú Máté Olivér

- ifjúsági női omnium verseny – Borissza Johanna Kitti

Grand Prix Vienna nemzetközi pályaverseny:

- elit pontverseny – Lovassy Krisztián

2. helyezés (11 db ezüstérem):

Magyarország Pályabajnoksága:

- ifjúsági női 500 méteres állórajtos időfutam – Antal Zsuzsanna

- ifjúsági női 2000 méteres egyéni üldözőverseny – Antal Zsuzsanna

- ifjúsági női repülőverseny – Borissza Johanna Kitti

- elit sprint csapat – Holló Botond, Lődi Áron, Nagy Konrád

- elit 1000 méteres állórajtos időfutam – Nagy Konrád

- master 500 méteres állórajtos időfutam – Szilágyi Sándor

- master 2000 méteres egyéni üldözőverseny – Sikari Gábor

Magyarország Felnőtt, Utánpótlás és Master Országúti Országos Bajnoksága:

- serdülő mezőnyverseny – Hajdú Máté Olivér

Magyarország Időfutam Országos Bajnoksága:

- serdülő időfutam verseny – Molnár Gábor

VI. Fekete Lajos Emlékverseny:

- master időfutam verseny – Szilágyi Sándor

Gemenci Nagydíj Fikesz Plus Kft. Kritériumverseny:

- master kritériumverseny – Sikari Gábor

3. helyezés (6 db bronzérem):

Magyarország Pályabajnoksága:

- ifjúsági 1000 méteres állórajtos időfutam – Lődi Áron

- master 200 méteres repülőrajtos időfutam – Sikari Gábor

- master 2000 méteres egyéni üldözőverseny – Fogarasi József

Magyar Nemzeti Kritérium Bajnokság:

- serdülő kritériumverseny – Hajdú Máté Olivér

XVI. Vasló Kupa Nemzetközi Pályakerékpáros Verseny:

- elit pontverseny – Holló Botond

Grand Prix Vienna nemzetközi pályaverseny:

- elit női omnium verseny – Borissza Johanna Kitti

A BVSC-Zugló versenyzői által a 2014-es versenyszezonban felállított magyar csúcsok

(Az összesen 11 csúcseredményt beállító versenyzőink: Antal Zsuzsanna, Borissza Johanna Kitti, Hajdú Máté Olivér, Sikari Gábor és Szilágyi Sándor)

Nyitott pályás csúcseredmények:

Ifjúsági női nyitott pályás magyar csúcs:

500 méteres állórajtos időfutam: 39,47” – Borissza Johanna Kitti

500 méteres állórajtos időfutam: 38,413” – Borissza Johanna Kitti

Női nyitott pályás magyar csúcs:

Sprint csapat (2 × 412 m): 1’03,17” – Antal Zsuzsanna, Borissza Johanna Kitti

Fedett pályás csúcseredmények:

Serdülő fedett pályás alapcsúcs:

500 méteres állórajtos időfutam: 36,746” – Hajdú Máté Olivér

Ifjúsági női fedett pályás alapcsúcs:

200 méteres repülőrajtos időfutam: 12,767” – Borissza Johanna Kitti

Ifjúsági női fedett pályás magyar csúcs:

200 méteres repülőrajtos időfutam: 12,691” – Antal Zsuzsanna

Ifjúsági női abszolút- és fedett pályás magyar csúcs:

500 méteres állórajtos időfutam: 38,357” – Antal Zsuzsanna

500 méteres állórajtos időfutam: 38,313” – Borissza Johanna Kitti

Ifjúsági női alapcsúcs:

Sprint csapat (2 × 250 m): 37,666” – Antal Zsuzsanna, Borissza Johanna Kitti

Master fedett pályás- és abszolút magyar csúcs:

200 méteres repülőrajtos időfutam: 11,875” – Szilágyi Sándor

Master fedett pályás- és abszolút magyar csúcs:

3000 méteres állórajtos időfutam: 4’01,24” – Sikari Gábor

Sajtóközlemény...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes