Az Azerbajdzsáni Körverseny elé

Magyarokkal a mezőnyben rajtol a 4. Azerbajdzsáni Körverseny.

Május 6-a és 10-e között immáron 4. alkalommal kerül megrendezésre az Azerbajdzsáni Körverseny, amelyen ezúttal a magyar válogatott illetőleg a Tusnad csapatának színeiben Kenyeres Ábel is részt vesz.

Az első Azeri Körversenyre még 2012-ben került sor Heydar Aliyev Anniversary Tour néven, amely akkor 2.2-es besorolással U23-as versenyzőknek kínált lehetőséget. A viadalt Youcef Reguigue nyerte. Egy évvel később már Azerbajdzsáni Körverseny néven szerepelt a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség versenynaptárában, ám még mindig 2.2-es besorolással. A győztes ekkor az ukrán Serhiy Grechyn lett. 2014-ben a helyi Synergy Baku csapatának felemelkedésével a megmérettetés is kategóriát lépett, immáron 2.1-es besorolással végül Ilnur Zakarin győzelmét hozta.

Szakaszok

1.szakasz - Baku › Sumqayit (153.5 km)

2. szakasz - Baku › Ismayilli (186.5 km)

3. szakasz - Gabala › Gabala (177.2 km)

4. szakasz - Gabala › Mingachevir (204.6 km)

5. szakasz - Baku › Baku (143.8 km)

Mivel Azerbajdzsán területe viszonylag hegyes, így túlságosan sok síkra ne nagyon számítsunk. Ennek ellentmondva az első nap folyamán Sumqayit városába beérve még öt kör várja a kerekeseket, a végén vélhetően mezőnyhajrával. A második nap már egy viszonylag nagy hullámvasutazást hoz. Az etap során számítani kell az erős szélre is, amely könnyedén megtréfálhatja a karavánt. A harmadik szakasz inkább már a hegyimenőknek kedvezhet a Gabala hegyi befutójával. A záró két nap ismételten csak a sprintereknek, esetlegesen a szökevényeknek hajaz.

A versenyen 25 csapat áll rajthoz, 4 Pro-Kontinentális (Androni Giocattoli, Drapac, Novo Nordisk, RusVelo), 17 kontinentális és 4 nemzeti válogatott személyében.

A magyar csapat a Dér Zsolt (Utensilnord), Holló Botond (Utensilnord), Lovassy Krisztián (Team Differdange-Losch), Molnár István (Mugen Race), Sipos Zoltán (Utensilnord) és Solymosi Márton (Team Veloki) alkotta hatossal áll rajthoz. A román Tusnad csapatának színeiben ott lesz a mezőnyben Kenyeres Ábel is.   

Talán esélyesként tekinthetünk Sergey Frisanov (RusVelo), Sam Spokes (Drapac), John Ebsen (Androni Giocattoli), Chris Horner (Airgas-Safeway) és Joshua Edmondson (AnPost-ChainReaction) hatosára. A sprinteknél érdemes lesz figyelni Brenton Jones (Drapac), Marco Benfatto (Androni Giocattoli), Ioannis Tamouridis (Synergy Baku), Marko Kump (Adria Mobil), Aidis Kruopis (AnPost-ChainReaction), Andrei Nechita (Tusnad), Marco Zanotti (Parkhotel Valkenburg), Roman Van Uden (CCN), Manuel Cardoso (Tavira) és természetesen Lovassy Krisztián (Magyarország) gyorsaságára.

A versenyt az Eurosport televíziós csatornája is közvetíti az első két szakaszt felvételről este 22:30-as kezdéssel, míg a pénteki, szombati és vasárnapi etapot délelőtt 9:30-tól egyaránt az Eurosport2 csatornáján.   

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes