Carpathian CR: Holland győzelem a 2. napon

A jégeső ezúttal sem kerülte el a kerekeseket. A győzelmet ennek ellenére végül a holland Joechem Hoekstra (Cyclingteam Jo Piels) kaparintotta meg.   

A tegnapi hatalmas jégesőt követően sem állt meg az élet a Carpathian Coureier Race U23-as viadalán. A versenyzők ezúttal már Szlovákiában tekertek.

Nyitra és Povacka Bystrica között a viadal leghosszabb penzuma 154 kilométer várt a mezőnyre két emelkedővel megspékelve.

Tíz kilométerrel a rajtot követően megindultak a próbálkozások támadás, támadást követett azonban egyszerűen tíz másodpercnél távolabb senki sem tudott jutni. Ennek okán egyszerre érkezett meg a mezőny a 60 kilométernél lévő frissítőállomáshoz.

Az első emelkedőn a cseh válogatott húzta meg a tempót, aminek köszönhetően azonnal darabjaira szakadt a mezőny. Lejtmenetben Tawn Brusselman (Cyclingteam Jo Piels), Julien Kaise (ColorCode-Biowanze), Wojciech Kietliński (Pogon Mostostal) és Michal Kasperek (RC Chrobry Glogow) lódult meg, akikhez Szymon Rekita (Lengyelország), Uladzmir Harakhavik (Fehéroroszország), Joren Touquet (Wallonian) illetve Felix Donath (KED-Stevens) kvartettje csatlakozott.

A tegnapi naphoz hasonlóan ismételten csak sötét felhők kezdtek gyülekezni, majd leszakadt az ég, így pillanatok alatt újra hatalmas zuhét kaptak a srácok a nyakukba. A hőmérséklet húsz fokról kilencre zuhant vissza.    

Az eső nem nagyon akart csillapodni, miközben a karaván a Strazov emelkedőjéhez közeledett, amely 5 kilométer hosszú és átlagban 6%-os meredekséggel bírt. A nyolcas eközben mintegy egyperces előnyre tett szert. 

A Stazov kaptatóját követően a mezőny darabjaira szakadt. Elől 24-en tekertek, mögöttük fél percre 45 versenyző jött, míg további egy perccel a többiek.

Az utolsó 20 kilométeren belül Jochem Hoekstra (Cyclingteam Jo Piels), Arkadiusz Owszian (Lengyelország), Kristis Neilands (Lettország), Jean-Albert Carnevali (Wallonien), Gregor Muhlberger (Tirol), Eduard Grosu (Vini Fantini-Nippo), Michael Gogl (Gebrüder Weiss) és Tomas Koudela (Gebruder Weiss) próbált előrefelé menekülni az első csoportból.

Végül haza is értek, a hajrában a legjobban Joechem Hoekstra (Cyclingteam Jo Piels) sáfárkodott így Ő nyerte a napot Eduard Grosu (Vini Fantini-Nippo) és Gregor Muhlberger (Tirol) előtt. A legjobb magyar ezúttal is Rózsa Balázs (Utensilnord) volt, aki ezúttal a 88. helyen zárt 4 perc 52 másodperces hátrányban.

Top 5

1. Joechem Hoekstra (Cyclingteam Jo Piels) 3:29:17

2. Eduard Grosu (Vini Fantini-Nippo) + 4 mp

3. Gregor Muhlberger (Tirol) + 4 mp

4. Michael Gogl (Gebrüder Weiss) + 4 mp

5. Arkadiusz Owsian (Lengyelország) + 4 mp

.

88. Rózsa Balázs (Utensilnord) + 4:52

118. Kenyeres Ábel (Utensilnord) + 4:52

127. Lengyel Zoltán (Utensilnord) + 4:52

148. Varga Péter (Mugen Race) + 11:04

DNF Mogyorósi Máté (Mugen Race)

DNF Varga Péter (Mugen Race)

Összetettben szintén Hoekstra (Cyclingteam Jo Piels) vette át a vezetést, előnye négy másodperc Eduard Grosu (Vini Fantini-Nippo) ellenében. A harmadik Gregor Muhlberger (Tirol).

A magyarokat tekintve Rózsa Balázs (Utensilnord) a 86. + 5:02, Lengyel Zoltán (Utensilnord) a 121. + 5:02, Kenyeres Ábel (Utensilnord) a 127. + 5:02, míg Varga Péter (Mugen Race) a 151. + 11:49.

A hegyi trikót továbbra is Koen Bouwman (Cyclingteam Jo Piels) viseli, a kombinációs trikó Amaury Capiot (Lotto-Belisol U23), a ponttrikó Eduard Grosu (Vini Fantini-Nippo), míg a legjobb 21 éven alulinak járó fehér trikó Gregor Muhlberger (Tirol) vállait nyomja.

Holnap a csehországi Horni Lidec körül egy 30 kilométeres egyéni időfutammal folytatódnak a küzdelmek.  

Fotó: http://carpathianrace.eu/

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes