Carpathian: Tim Ariesen nyerte az összetettet

Az utolsó napon változott az összetett állása, melynek kapcsán a holland Tim Ariesen (Cyclingteam Jo Piels) nyerte a viadalt.

A Carpathian Couriers Race U23-as viadalának utolsó szakasza kapcsán Veszprém környékén 109 kilométer várta a kerekeseket egy hegyi és két részhajrával.

A rajtot követően azonnal megindultak a támadások, míg végül egy 16 fős szökevénycsoport alakult, amelyben nem kapott helyet a verseny összetett éllovasa Alvaro Cuadros (AWT-Greenway).

A szökevények előnye mintegy húsz kilométer megtételét követően már két perc körül járt, így nagyon hamar úgy tűnt, hogy immáron Tim Ariesen (Cyclingteam Jo Piels) és Dries Van Gestel (Lotto-Soudal U23) kettőse harcolhat meg a végső győzelemért.

Ariesen megnyerte az első részhajrát, míg a másodikban a második pozíciót szerezte meg ezzel fontos másodperceket gyűjtve. A hegyi hajrát közben Patryk Stosz (CCC Sprandi Polkowice) húzta be.

Időközben a kerekesek dolgát nehezítő eső mellett feltámadt a szél is, a szökevények előnye azonban fél perc alá csak nem akart becsúszni, hiába dolgozott a főmezőny élén az AWT-Greenway csapata.

A magyar sor az Utensilnord is szépen forgott a nap folyamán próbálták Rózsa Balázst minél jobb pozícióba hozni a véghajrá előtt.

A szökevények végül hazaértek a szakaszt Remy Mertz (Color Code-Aquality) nyerte Adriaan Janssen (Cyclingteam Jo Piels) és Patryk Stosz (CCC Sprandi Polkowice) előtt.

Sajnos 600 méterrel a vége előtt a főmezőnyben hatalmas bukás történt melyben sajnos Rózsa Balázs (Utensilnord) is a földre került.

Mai napi szökésének köszönhetően az összetettet végül Tim Ariesen (Cyclingteam Jo Piels) nyerte Alvaro Cuadros (AWT-Greenway) és Dries Van Gestel (Lotto-Soudal U23) előtt.

A pontversenyt Dries Van Gestel (Lotto-Soudal), a hegyi összetettet Michael Kukrle (Favorit-Brno), a legjobb fiatalnak járó fehér trikót Alvaro Cuadros (AWT-Greenway), míg a csapatversenyt a holland Cyclingteam Jo Piels gárdája nyerte.

A legjobb magyar a mai nap folyamán Lengyel Zoltán (Utensilnord) lett, így Ő vehette át a különdíjat.

Eredmények:

Záró szakasz:

1. Remy Mertz (Color Code-Aquality) 2:13:24
2. Adriaan Janssen (Cyclingteam Jo Piels) a.i
3. Patryk Stosz (CCC Sprandi Polkowice) a.i

23. Lengyel Zoltán (Utensilnord) + 7 mp
31. Móricz Dániel (Utensilnord) + 7 mp
58. Ruttkay Zoltán (Mugen Race) + 7 mp
77. Pelikán János (Utensilnord) + 7 mp
88. Lóki Bence (Mugen Race) + 2:06
107. Rózsa Balázs (Utensilnord) + 7 mp (bukás végett)
110. Filutás Viktor (Utensilnord) + 7 mp (bukás végett)

Összetett

1. Tim Ariesen (Cyclingteam Jo Piels) 13:34:03
2. Alvaro Cuadros (AWT-Greenway) + 4 mp
3. Dries Van Gestel (Lotto-Soudal U23) + 4mp

68. Rózsa Balázs (Utensilnord) + 6:07
73. Pelikán János (Utensilnord) + 7:01
84. Lengyel Zoltán (Utensilnord) + 12:37
87. Móricz Dániel (Utensilnord) + 14:34
88. Ruttkay Zoltán (Mugen Race) + 14:45
96. Filutás Viktor (Utensilnord) + 17:26
113. Lóki Bence (Mugen Race) + 53:55

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes