Central-European Tour előzetes rajtlista

Ezen a hétvégén kerül megrendezésre hazánk három legfontosabb egynapos kerékpáros versenye a Central European Tour. A csapatok.

18 nemzet képviseletében, korábban soha nem látott méretű és összetételű mezőny, összesen 162 versenyző vághat neki a pénteken kezdődő 2014. évi Central-European Tour UCI 1.2-es kategóriás versenysorozatának. A küzdelmek július 25-én Kassa városában veszik kezdetüket, ahonnan a porfelhőlovagok 118 kilométer megtétele után érnek Miskolc belvárosába.

Az előzetes rajtlista alapján 19 kontinentális profi csapat, 1 nemzeti válogatott illetőleg 7 klub valamint mix csapat vághat neki a pénteken kezdődő sorozatnak.

A Kassa-Miskolc viadalt követően másnap a mezőny Szerencsről Ibrányba – az Országúti OB-nak is otthont adó városba teker 136 kilométert megtéve.

A zárónapon a klasszikusnak számító, Lovassy Krisztián tavalyi emlékezetes győzelmével záródó Isaszeg és Budapest közötti 127 kilométeres versenyre kerül sor, miközben az amatőr versenyzők a hagyományoknak megfelelően a Sipos János emlékverseny időfutamán mérhetik össze erejüket és gyorsaságukat a Pesti-felsőrakparton mai nevén Calr Lutz rakparton a Vogue Étteremhajó elől indulva. 

A csapatok

Kontinentális sorok

Team FixIT.NO (norvég)

Itera-Katusha (orosz)

Utensilnord (magyar)

Bike Aid-Ride For Help (német)

Dukla Trencin-Trek (szlovák)

ISD (ukrán)

Tufo-Prostejov (cseh)

WSA (osztrák)

Adria Mobil (szlovén)

Kolls (ukrán)

LKT Team Brandenburg (német)

Sicot-Hemus 1896 (bolgár)

Riwal (dán)

Tusnad (román)

Amplatz-BMC (osztrák)

Epic Janom-Greenway (szlovák)

CK Bansky Bystrica (szlovák)

Alpha Baltic-Unimarathons (lett)

Radenska (szlovén)

 

Regionális illetőleg mix csapatok

Balaton-DKSI (magyar)

CCN-Metalac (szerb)

TC Chobry Glogow (lengyel)

West Frisia (holland)

Mugenrace HF (magyar)

Team Friuli (olasz)

RSC Arbö Südburgenland (osztrák)

 

Nemzeti válogatottak

Szlovák válogatott

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes