Elnöki évértékelés a 2013-as szezonról

Idén a fennállásának 120. évfordulóját idén ünneplő Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség elnöksége és felügyelő bizottsága a szövetség hivatalos honlapjának frekventáltabb frissítésével számolt be az elvégzett munkáról, valamint az eredményekről.

Tagszervezeteink segítségével, sportolóink és a szövetségi sportvezetés elkötelezettségének hála sikerült a kitűzött fő cél, megőrizni a sportág működőképességét 2013-ban is. De mindezeken felül nagyon komoly háttérmunka folyt a sportág jövőjének megalapozása érdekében...


 


•    A sportágban dolgozó sportszakemberek és korábbi pálya versenyzők segítségével az MKSZSZ elkészítette a Millenáris kerékpárpálya kétlépcsős közbeszerzési eljárásához a műszaki tartalmat, amelyet a tendert kiíró MNSK elfogadott. Első körben csak a létesítendő új pálya látványtervezésére került sor. Az első fázis eredményhirdetésre 2014. januárjában meg is történt, amelyre számunkra ismeretlen okból az MKSZSZ képviselőit „elfelejtették” meghívni. A műszaki tartalom Törzsök Zsolt MKSZSZ elnök koordinálásával került összeállításra, de szakértői segítséget kaptunk az Olasz Kerékpáros Szövetségtől, valamint Brian Cookson – az azóta már UCI elnökké választott – British Cycling elnöke is szakértőket bocsátott térítésmentesen az MKSZSZ rendelkezésre konzultációs jelleggel.

•    Második fázisban a Millenáris tervpályázatot elnyerő Váncza művek kötelező jelleggel kell, hogy bevonja az UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) illetékeseit, valamint a világ 3 legnagyobb gyakorlattal rendelkező pályatervező és építő cégének egyikét. A kerékpáros pálya tervezése és kivitelezése tehát csak szakcég bevonásával történhet meg.

•    Az MKSZSZ képviselői hosszú hónapok munkájával adtak szakértői háttértámogatást a Magyar Kerékpársportok Szövetségének a kiemelt kerékpáros sportágfejlesztési programjának kialakításához, amelynek eredményeképpen nemrég megérkezett a 2013. év második felének feladataira előirányzott összeg. A dolog egyetlen „szépséghibája”, hogy az eredeti program 8 szakágra kidolgozott közel 500 milliós éves összege helyett éves szinten az MKSZ nagyságrendileg 180 millió körüli összeggel gazdálkodhat, amelyből az MKSZSZ éves szinten 62 millió forintos összegben részesül a következők szerint:

MKSZ

MTB

MKSZSZ

BMX

26 809 167 Ft

62 494 481 Ft

62 099 280 Ft

14 442 375 Ft

165 845 303 Ft

16%

38%

37%

9%

 

 

2013 II. félév

2014 I. félév

Tömegbázis

0 Ft

0 Ft

Eszköz

0 Ft

0 Ft

BMX

0 Ft

0 Ft

Felnőtt válogatott

8 550 000 Ft

3 931 127 Ft

Bíróképzés

1 500 000 Ft

0 Ft

Edzőképzés

1 650 000 Ft

1 600 000 Ft

Edzőtábor

0 Ft

2 500 000 Ft

Kommunikáció

0 Ft

0 Ft

Fogyatékosok

0 Ft

0 Ft

 

0 Ft

0 Ft

MEFOB

450 000 Ft

1 417 000 Ft

Diákolimpia

472 500 Ft

3 050 000 Ft

UP projekt

6 500 000 Ft

8 578 653 Ft

UP eszköz

5 500 000 Ft

0 Ft

Műhelytámogatás

8 200 000 Ft

8 200 000 Ft

 

32 822 500 Ft

29 276 780 Ft


• Minden előzetesen bejelentett bajnokságot sikerült tagszervezeteink bevonásával és segítségével megrendezni.

•   Utensilnord-Ora24.eu néven, kontinentális profi csapat képviselte hazánkat az Europe Tour verseny-sorozatban, 2013-ban. A versenyszezon közben szerzett győzelmek, helyezések, és UCI Europe Tour pontjaiknak köszönhetően az újonnan debütált világbajnoki számban, a csapatversenyben is indulhatott Magyarország illetve profi csapatunk, az olaszországi Firenzében rendezett VB-n, ahova az elmúlt 20 év legnagyobb versenyzői létszáma kvalifikálta magát. Lovassy Krisztián, Dér Zsolt és Kusztor Péter révén pedig korábbiaktól eltérően 3 versenyzőnk is az Europe Tour összetett versenysorozat előkelő 1-200 versenyzője között végzett.

•  Profi csapatunkon kívül egyéni versenyzők is öregbítették 2013-ban hazánk hírnevét a nemzetközi profi versenyzők között: két hölgy - Király Mónika (Squadra Scappatella) és Kormos Veronika (Sengers Ladies Cycling Team), valamint Sagát Artúr (Equipe Cycliste Ekoi - Devinci) az America Tourban.

•   A 2013. évi GP Wienna UCI kategóriás pályaversenyen Szalontay Sándor (FTC) 10,402 másodpercre javította a 200 méteres repülőrajtos időfutamverseny országos csúcsát és 1000 méteren is új fedett pályás országos csúcsot hajtott, 1.05.809-ra módosítva a korábbi rekordot.

•   Az MKSZSZ támogatásával utaztatott ifjúsági országúti válogatottunk kivívta a kvalifikációt az idei évi pekingi Ifjúsági Olimpiai Játékok csapatversenyére az MTB-s világbajnoki helyezettel együtt. A válogatási elveket és az ifjúsági szövetségi kapitány által előterjesztett válogatott keretet hamarosan nyilvánosságra hozzuk.

•    Az MKSZSZ sikerrel rendezte meg a 2013.évi V4 tesztversenyt, amely alapján idén már UCI Europe Tour versenyek kerülnek megrendezésre 4 ország együttműködésében.

•    Teremkerékpárosaink egy világbajnoki ötödik (Schön Martin) és egy hatodik (Dévényi Bálint - Paróczi Lénárd), valamint egy európa bajnoki negyedik (Kaliczka Bence - Varga Marcell) és egy ötödik (Balogh Boglárka - Becsák Alexandra) hellyel öregbítették a magyar kerékpársport nemzetközi hírnevét.

•    Három Europe Tour verseny került megrendezésre (Kosice-Miskolc, CET Miskolc GP és CET Budapest GP), amelyek közül a Central-European Tour Budapest GP-n Lovassy Krisztián emlékezetes győzelmet aratott.

• A Sutkó Mihály főszervező nevéhez kötődő Central-European Tour 2013 sajtótájékoztatójának fényét ismét illusztris vendégek emelték. A rendezvényen olyan meghívott nemzetközi hírességek is részt vettek, mint: Evgeni Berzin - háromszoros világbajnok, a Giro d'italia 1994-es győztese, Giro d'Italia és Tour de France szakaszgyőztes, a Liége-Bastogne-Liége klasszikus korábbi győztese. Djamolidine Abdoujaparov - aki versenyzői pályafutása során több, mint 50 nagy versenyt nyert meg. Agresszív versenystílusa miatt „Taskenti terrorista” volt a beceneve, és speciális rekordot állított be - elmondhatja magáról: a három legnagyobb körversenyen is megszerezte a legjobb sprinternek járó trikót (Tour de France, Giro d'italia, Vuelta a Espagna). Angelo Zomegnan - a Giro d"italia szervezője 2011-ig, az idei évi olaszországi országúti kerékpáros világbajnokság (Firenze) szervező bizottságának elnöke.

•    Goda Gyula számára 85. születésnapja alkalmából a Magyar Kerékpársportért Díjat ítélte oda az MKSZSZ elnöksége, miután 2011-ben Pat McQuaid UCI elnök látogatása idején már megkapta az MKSZSZ örökös tagja címet.

•    A Magyar Kerékpársportért Díjat vehette át Farkas Tibor a Magyar Olimpiai Bizottság munkatársa, aki a sportág népszerűsítéséért, és fejlődésének elősegítéséért kapta az elismerést.

•    AZ MKSZSZ elnöksége Andó János, Uhrin János, Hirth István, Schneider Konrád és Dömötör Sándor számára a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség örökös tagja kitüntető címet ítélte oda évtizedes munkájuk elismeréseként.

•    Az MKSZSZ elnöksége 2013 év végén is kiosztotta az év sportolója kitüntető címeket országút, pálya és teremkerékpáros szakágakban:


- Felnőtt férfi országút (megosztva): Lovassy Krisztián (Utensilnord-Ora24.eu, edzője: Stubán Ferenc) és Kusztor Péter (Utensilnord-Ora24.eu edzője: Stubán Ferenc)

- Felnőtt férfi pálya (megosztva): Lovassy Krisztián (BVSC, edzője: Pataki Ibolya) és Szalontay Sándor (FTC, edzője: Hóbor Lajos)

-  Felnőtt női országút: Király Mónika (Squadra Scappatella, edzője: Tóth István)

-  Felnőtt női pálya: Kercsó-Magos Zsuzsanna (BVSC-Zugló, edzője: Pataki Ibolya)

-  Felnőtt férfi teremkerékpár: Schön Martin (Bokodi SE, edzője: Szűcsné Vida Edit)

-  Felnőtt női teremkerékpár: Zagyvai Anita (Romhányi SE, edzője: Kovács Balázs)

Forrás: MKSZ.com

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes