GP Sarajevo: Dér Zsolt a legjobb magyar

A szlovén Matej Marin (Gourmetfein-Simplon) nyerte a Sarajevoi Nagydíjat, amelyen még Christian Prudhomme a Tour versenyigazgatója is tiszteletét tette.

Sarajevo környékén első ízben került megrendezésre a GP Sarajevo 1.2-ese amelyen az Utensilnord illetőleg a Mugenrace Team Prológ is képviselte hazánk színeit.

Előbbi a Dér Zsolt, Alessandro Mazzi, Rózsa Balázs, Daniele Scampamorte és Gianfranco Visconti ötössel míg utóbbi a Hartmann József, Hemmert János, Molnár István illetőleg Varga Péter kvartettel utazott.

A rangos mezőnyt olyan sorok képviselték mint az osztrák Gourmetfein-Simplon, az orosz Itera-Katusha vagy éppen az olasz MG Kvis-Trevigiani.

A táv ugyan csak 135 és fél kilométer volt, de két igencsak nehéz emelkedő nehezítette a versenyzők dolgát, amelyek közül a célhoz közelebb fekvő Igman 1150 méteres magasságával, ahogyan az várható is volt szépen megrostálta a mezőnyt.

A győzelmet végül a szlovén Matej Marin (Gourmetfein-Simplon) szerezte meg, miután az első csoportban végül csak mintegy 16 kerekes tudott megragadni. A második Christian Delle Stelle (MG Kvis-Trevigiani), míg a harmadik Andrea Vaccher (Marchiol-Emisfero) lett. Legjobb magyarként Dér Zsolt (Utensilnord) a 30. helyen zárt.

Eredmények

1. Matej Marin (Gourmetfein-Simplon) 2:56:05

2. Christian Delle Stelle (MG Kvis-Trevigiani) + a.i

3. Andrea Vaccher (Marchiol-Emisfero) + a.i

.

25. Gianfranco Visconti (Utensilnord) + 4:43  

30. Dér Zsolt (Utensilnord) + 4:43

50. Hartmann József (Mugenrace) + 10:21

53. Hemmert János (Mugenrace) + 10:21

54. Varga Péter (Mugenrace) + 10:21

55. Rózsa Balázs (Utensilnord) + 10:21

DNF Molnár István (Mugenrace)

DNF Alessandro Mazzi (Utensilnord)

DNF Daniele Scampamorte (Utensilnord)

A verseny érdekessége volt, hogy a Tour de France képviseletében több jeles személy is tiszteletét tette, például a díjakat Christian Prudhomme versenyigazgató adta át.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes