Magyar Nemzeti Kritérium Bajnokság

2014. május 24-én, szombaton a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség (MKSZSZ) és a Körös Bike Kerékpáros Egyesület rendezésében, Újkígyós Város Önkormányzata, valamint Szebellédi Zoltán, a település polgármesterének fővédnöksége alatt kerül megrendezésre Újkígyóson a Magyar Nemzeti Kritérium Bajnokság.

Magyar Nemzeti Kritérium Bajnokság
Országúti Kerékpárverseny
2014. május 24., Újkígyós

Teljes korcsoportos kritérium bajnokságnak Békésben utoljára 2005-ben és 2006-ban, Békéscsaba belvárosa adott otthont, utóbbi esetében az esti, villanyfényes lebonyolítás adott különleges körítést a versenynek, amely egy 2000 méteres körpályán zajlott. Újkígyóson az elmúlt három évben négy országúti bajnokság került megrendezésre, így az idei kritérium bajnokság megrendezése a sokéves rendezési referenciáknak köszönhető. Már az év elején, a kerékpáros versenynaptár egyeztetései kapcsán megszavazta a város képviselő testülete a rendezvény támogatási rendszerét. Ekkor került be a verseny a szövetség hivatalos versenynaptárába.

A verseny célja, a Magyar Kritérium Bajnoki címek eldöntése és a kerékpársport népszerűsítése mellett a tehetséggondozás és -kutatás, ennek megfelelően a versenyen igazolt és amatőr futamok is lebonyolításra kerülnek. Az előzetes nevezések alapján mintegy 250 sportoló áll rajthoz a verseny különböző futamaiban, ami igen népes mezőnynek számít az országúti kerékpársportban.

A verseny az alábbi korcsoportok és kategóriák számára került kiírásra:

Igazolt korcsoportok

Fiú U13
Fiú U15
Férfi U17
Női U17
Férfi U19
Női U19
Férfi U23
Férfi felnőtt (Elite)
Női felnőtt (Elite)

Amatőr kategóriák

I. korcsoport (6-7 év között)
II. korcsoport (8-9 év között)
III. korcsoport (10-12 év között)
IV. korcsoport (13-14 év között)
V. korcsoport (15-17 év között)
VI. korcsoport (18-23 év között)
VII. korcsoport (24-35 év között)
VIII. korcsoport (36-50 év között)
IX. korcsoport (51-60 év között)
X. korcsoport (60 év felett)

A korcsoportos futamokon, a gyorsasági hajrákban legtöbb pontot összegyűjtött versenyző szerzi meg a győzelmet egy 5-3-2-1-es pontrendszer alapján. A király, tehát az Elit kategória esélyese Dér Zsolt, az Utensilnord Continental Team sprintere, aki ezen a versenyen tér vissza egy sajnálatos balesetből felépülve. A kiváló versenyző a Marokkói Körversenyen egy bukást követően állt vissza a versenybe, sérülten folytatva azt. 80 km megtétele után térde erősen vérezni kezdett – mint később kiderült, a bukás során térdkalácsát törte. Mellette ismét szurkolhatunk Molnár Istvánnak is, aki hétvégén is megtesz mindent, hogy a legjobb helyet szerezze meg a bajnoki rangsorban.

A pálya egy 1400 méteres kör Újkígyós belvárosában, amely a polgárőrség közreműködésével kerül zárásra, kialakítva ezzel a szükségszerű biztonsági feltételeket. A pálya egy technikás és versenyzőt próbáló nyomvonallal rendelkezik, mert öt letörést tartalmaz, amely intervall részek mozgósítására kényszeríti a versenyzőket.

A verseny indulási sorrendje:

09:00 Amatőr I-II. kcs. 2 kör 2.8 km
09:20 Amatőr III-IV. kcs. 4 kör 5.6 km
09:50 U-13 8 kör 4 hajrá 11.2 km
10:15 U-15 12 kör 6 hajrá 16,8 km
10:50 U-17 18 kör 6 hajrá 25,2 km
11:30 WU-17 12 kör 6 hajrá 16,8km
12:00 U-19 24 kör 8 hajrá 33.6 km
12:55 WU-19 14 kör 7 hajrá 19.6 km
13:40 WU – Elit 18 kör 6 hajrá 25.2 km
14:20 Amatőr V-X. kcs. 20 kör 4 hajrá 28.0 km
15:10 Elit – U-23 30 kör 10 hajrá 42.0 km

MKSZSZ Sajtóanyag

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes