Remekül szerepeltek a magyarok Szerbiában

A Tour of Vojvodina két különálló egynaposán szerepelt a magyar válogatott illetőleg a MugenRace csapata is.

A szerbiai újvidéken versenyzett a magyar válogatott, amelyet ezúttal a juniorok illetőleg az Utensilnord csapata közösen alkotott, de ott volt a mezőnyben a MugenRace legénysége is.

Szombaton 133 kilométer várt a kerekesekre. Viszonylag hamar kialakult egy 15 fős elmenés, amelybe két magyar kerekes - Dér Zsolt és Lengyel Zoltán - is beverekedte magát ennek ellenére hátul is viszonylag nagy volt a tempó. A szökevények végül hazaértek, s Lengyel Zoltán az előkelő harmadik helyen érkezett., miközben Dér Zsolt a hatodik lett.

Közben hátul a fiatal Gönczy Gergő készült a sprintre akit Bernárd Bendegúz vitt előre, s végül ez kifizetődött, hisz Gergő a juniorok között a harmadik helyet szerezte meg.

Másnap 155 kilométer volt a penzum. Ezen a napon szintén elment egy nagyobb szökevénycsoport, akiket úgy 100 kilométer környékén utolért a mezőny. A felnöttek között ismét a pályát remekül ismerő Dér Zsolt villogott, aki ezúttal a harmadik helyen zárt. A fiataloknak is jól sikerült a hajrá, hisz Móricz Dániel a juniorok között a második, míg Gönczy Gergő a harmadik helyen zárt.   

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes