Stubán Ferenc válasza Dr Bátorfi Bélának

Dr. Bátorfi Béla nyílt levelére Stubán Ferenc szövetségi kapitány, egyben az Utensilnord csapatának sportigazgatója válaszolt.

Tisztelt Dr. Bátorfi Béla!

Ezúton kénytelen vagyok válaszolni a személyem ellen irányuló alaptalan vádjaira, bár megjegyzem ez most nem szolgálja kerékpársportunk előremenetelét. Leveléből világosan látszik, hogy Önt vagy félreinformálták vagy egyszerűen nincs tisztában a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szabályzataival, illetve helytelenül értelmezi azokat, valamint téves információk birtokában van, ami a magyar országúti kerékpársport elmúlt 13 esztendejét illeti.

2. Olimpiai kerettagság elvei

Az olimpiai  "A" keret tagja az a versenyző lehet, akinek csapata garantálni tudja a nemzetközi szinten történő versenyeztetést és az olimpiát megelőző évben nemzetközi mércével mérhető eredményt ért el a versenyeken. 2012-ben a Londoni Olimpiát megelőzően egy szűk 3 fős keretet jelöltem ki, az olimpiai részvételt illetően: Lovassy Krisztián, Kusztor Péter és Szeghalmi Bálint személyében. 

- Lovassy Krisztián: 2011-ben csapatomban, az Ora Hotels - Carrera színeiben 103 Europe Tour pontot gyűjtve a 143. helyet szerezte meg az Europe Tour sorozat egyéni ranglistáján, ezáltal  1 részvételi jogot szerzett Magyarországnak a Londoni Olimpia országúti mezőnyversenyére. 2012-ben csapatom sajnos financiális problémák miatt nem kapta meg a kontinentális bejegyzést, ezért Krisztián a román bejegyzésű Tusnad Cycling Team kontinentális csapatába szerződött.

- Kusztor Péter: 2011-ben az Atlas Personal svájci bejegyzésű kontinentális csapat színeiben 80 Europe Tour pontot szerzett és 2012-ben is ugyanennél a formációnál kapott versenyzési lehetőséget (Atlas Personal - Jakroo).

- Szeghalmi Bálint: 2011-ben a Lampre - ISD World Tour csapatában versenyzett, különösebb kimagasló eredmény nélkül. Mivel szinte az egész szezont végig tekerte a világ élvonalával, joggal remélhettük azt, hogy csapatától újabb szerződést fog kapni. Bálinttal többször egyeztettem telefonon ebben az időszakban és mikor véglegesen kiderült, hogy nem fog szerződést kapni, akkor kénytelen voltam a keretet 2 fősre szűkíteni.

Valószínűleg Ön azért kifogásolja a 2012-es Olimpiai keretet, mert versenyzője Fejes Gábor nem volt tagja annak. 

- Fejes Gábor: 2011-ben a Team Bátorfi Agria Ktk. csapatában versenyzett, a 730. helyen végzett az UCI Europe Tour végleges ranglistáján 14 pontot szerezve. Ezt a 14 pontot 2 időfutam versenyen érte el  (Időfutam OB, Memorial Davide Fardelli), országúton számottevő eredménye sajnos nem volt. Még az országúti bajnokságot sem tudta limit időn belül befejezni. Ezen eredmények alapján nem tudtam Gábort az Olimpiai "A" keretbe beválasztani.  

2012-ben az aktuális csapatom a Close2 - Carrera - Giesse névre hallgatott, melyből egy versenyző sem volt tagja az olimpiai "A" keretnek. 

4. 

a.

Az ismételtet nem is értem. Valóban versenyzőm Cador Rida 2011-ben az Országúti Bajnokságot követő doppingvizsgálaton pozitív mintát produkált.

Szervezetében muskátli mag olaj kivonatot találtalak, mely egy táplálék-kiegészítőket forgalmazó boltban vásárolt zsírégetőből származott. Az esetet a Magyar Antidopping Csoport vezetője Dr. Tiszeker Ágnes kivizsgálta és többek között azt is megállapította, hogy én semmilyen szállal nem fűződök ahhoz az üzlethez, ahol versenyzőm ezt a terméket vásárolta. Szóba sem jöhettem volna a Magyar Olimpiai Bizottságnál a kiemelt edzői státusz betöltésére, ha ebben az ügyben a gyanú árnyéka rám vetült volna.

Soha semmi beleszólásom nem volt, abba, hogy mely versenyzőknek kelljen a Magyar Antidopping Csoport számára holléti  (amit Ön doppingellenőrző jelenléti listának nevez) információval szolgálnia. Amennyiben kétségek merülnének fel Önben állításomról, kérem informálódjon erről a Magyar Antidopping Csoportnál. 

b.

Mivel az elmúlt években a magyar országúti kerékpársportból nagyon sok szponzor eltűnt, ezért fiatal versenyzőinknek nincs lehetőségünk anyagi juttatást biztosítani, ezáltal addig sportolnak ameddig ezt családjuk finanszírozni tudja.   

c.

Víg Aurél 2004-ben 26 évesen lett országúti bajnok, a következő évben még levezetésként kerékpározott és szerelőként tevékenykedett aktuális csapatomnál (P-NÍVÓ - Betonexpressz 2000). 2006 óta egy kerékpárüzlet tulajdonosa. 

Garamszegi Lászlót a 2005. évi Magyar Bajnokot, Bodrogi László a következő évben megfosztotta bajnoki címétől és ezután hagyta abba, de aztán 2009-ben újból versenyzésre adta a fejét és egészen véletlenül az általam irányított csapatban (Betonexpressz 2000 - Limonta). Laci jelenleg edzőként tevékenykedik a magyar kerékpársportban.

Simon Péter 2013-ban utolsó éves U23-asként nyerte meg a korosztályos (U23-as) magyar bajnokságot, így a szabályok értelmében idén nem tudta volna megvédeni azt. A már említett financiális problémák miatt Petinek sem tudtunk jövedelmet biztosítani, szülei erőn felül 22 éves koráig tudták finanszírozni sportolását, aki jelenleg Törökországban dolgozik.

Cador Rida esetében már az Ön levelében megfogalmazódik az ellentmondás, hiszen ismételt dopping esetről szó sincs, valamint Rida nem lehetett címvédő, mivel bajnoki címétől doppingvétsége miatt megfosztották, ráadásul  2012-ben nem abbahagyta, hanem eltiltását töltötte és "valamely csoda folytán" 2013-ban az általam képviselt Utensilnord - Ora24.eu csapat hasznos tagja volt. 

d.

Kivéve: Kusztor, Lovassy, Fejes, Solymosi akik jelenleg is versenyeznek. Valamint akik U23-asként kerültek hozzám és felnőtt kategóriába is versenyeztek és azután hagyták abba, vagy külföldre szerződtek (Arany, Lengyel T., Garamszegi, Cziráki, Haiszer, Madaras, Vízer)

e.

2009. január 1. óta a kontinentális csapatok működéséhez elengedhetetlenül szükséges egy minimum 20.000 Euróról szóló bankgarancia, amit a mindenkori csapatfőnöknek (Team Manager) kell prezentálnia, melyen a bank neve, az összeg, a Team Manager és a kedvezményezett szövetség világosan fel van tüntetve. Utoljára 2008-ban töltöttem be kontinentális csapatnál ezt a tisztséget ebben az időben még nem szükségeltetett bankgarancia. Egyébként 2011-ben valóban kifogás merült fel csapatunk az Ora Hotels - Carrera néven futó formáció bankgaranciája ellen - a Team Manager Iacovozzi Antonio Úr mutatta be-, ami a későbbi vizsgálatokat követően minden előzetes gyanú ellenére megfelelt. 

f.

Tisztelt József! Itt álljunk meg egy szóra, azért hívom Önt Józsefnek, mert levelének valóságtartalma ugyanannyi, mint ahogy Önt Józsefnek hívják.

Az említett országúti bajnokság az UCI az MKSZ és az MKSZSZ szabályai szerint került megrendezésre. A célvonalnál álló, az autókban és a motorokon ülő zsűritagok még szóban, sem figyelmeztették csapatunkat azon kívül, hogy fiam ifj. Stubán Ferenc csapatunk 2. számú kísérőautójával a Fejes, Pelikán, Rózsa triót követve az Ön  első számú versenyzőjének Fejes Gábornak az utolsó körben adott egy kulacs vizet, mivel sajnos a Bátorfi Agria Ktk kísérő autója éppen nem volt ott, ezáltal nem tudott asszisztenciát nyújtani versenyzőjüknek. Azt kérem írja meg, hogy ezen kívül mikor és hol juttattam etikálatlanul jogosulatlan előnyhöz a versenyzőimet, ígérem, hogy ezeket a vádakat is tisztázni fogom. Amennyiben nem tud ilyen konkrét esetet megemlíteni kérem fejezze be a vagdalkozást.     

g.

Ez már a fertelem kategóriába tartozik. Ön úgy beszél, mintha a fizetés az ott lenne a polcon és én azt nem adnám oda a versenyzőknek. Fizetés nincs, azért mert nincs szponzor, aki biztosítaná a versenyzőknek a fizetést. Egyébként a hír "igaz" a versenyzőim kapják a Gerevich ösztöndíjat, ezáltal elvéve a lehetőséget a többi klubban versenyző sportolótól: a csapatomból Dér Zsolton kívül senki, ismétlem SENKI nem kap 1 fillér juttatást sem a Gerevich Alapítványtól. 

h.

Az elmúlt 8 szezonban az általam felvázolt olimpiai és világbajnoki kvalifikációs stratégiákat sikeresen megvívtuk, kivéve a 2010-es és a 2014-es esztendőt. Magyar és külföldi szponzorok bevonásával ezekhez a stratégiákhoz én teremtettem elő a következőket: autópark, kerékpárok, tartalék alkatrész ellátás, ruházat, esetenként biztosítás a versenyzők számára, 2006 és 2009 között fizetés a versenyzőknek stb. Ezekért minden egyes alkalommal anyagi felelősséget vállaltam az illetékesek felé. A szakági szövetség teljes vállszélességgel mögé állt az általam felvázolt koncepciónak és lehetőségeihez mérten támogatta azt (üzemanyag, edzőtáborok). Az, hogy Ön tényként említi, hogy csak az egyéni listákról tudtuk a tárgy évi kvalifikációkat megoldani, bebizonyítja számomra, hogy halvány fogalma sincs az országúti kerékpársport szabályzatairól. Azok a versenyzők, akik az egyéni ranglistáról kvalifikálják a nemzetet az adott világversenyre (VB, Olimpia) ezt az országúti bajnokságokról (mezőnyverseny, időfutam) és az Europe Tour versenyeiről tehetik meg. A World Tourt most azért nem említem meg, mert jelenleg sajnos nincs magyar versenyző ebben a sorozatban. Nyilvánvalóan az országúti bajnokságokon megszerezhető pontok nem elegendőek egy VB vagy olimpiai kvalifikációhoz. Az Europe Tour sorozatban pedig csak kizárólag csapatok nevezését fogadják el (meghatározott létszámmal), ahova prezentálni kell egy komplett stábot, kiszolgáló személyzettel, versenyzőkkel, autókkal, kerékpárokkal (valószínűsíthető, hogy ez az oka annak, hogy az Ön által irányított csapat az elmúlt 4 évben összesen HÁROM! ilyen versenynapot tudhat a magáénak). Ezeken a versenyeken egy csapat dolgozik annak érdekében, hogy az aktuálisan legjobb formában lévő versenyző Europe Tour pontokban mérhető eredményt érjen el. Beszélhetünk nemzeti illetve egyéni listás kvalifikációkról, azokat 90%-ban csapatom versenyzői szerezték meg (mivel 2012-ben Lovassy Krisztián a Tusnad Cycling Teamhez igazolt). 

Köszönöm, hogy a zsebemben turkál, de a pontosítás végett Bay Béla ösztöndíjat nem kapok és a kiemelt edzői fizetésemből finanszírozom a szakmai stáb további tagjainak (szerelő. masszőr, sofőr) juttatásait.

Az idei év eredménytelenségéről, a páratlan sérüléshullámról valamin fiatal versenyzőink (Kenyeres, Lengyel Z., Pelikán, Rózsa) örömteli fejlődéséről az idei év értékelésében olvashat, amelyet a következő napokban fogok elkészíteni.     

Sajnálom, hogy ilyen rágalmakra kell válaszolnom, abban az időszakban, amikor csapatom jövő évi megerősítésén és elhunyt barátom Riczu Imre emlékversenyén dolgozom. Remélem, hogy a Batárofi Agria Ktk. is részt vesz majd szombaton az I. Riczu Imre emlékversenyen illetve a jövő évben Europe Tour viadalokon is megméretteti a csapatát, ahelyett, hogy állami támogatásért harcoljon ahhoz a koncepcióhoz, hogy versenyzői amatőr eseményeken utasítsák maguk mögé a hobbi szinten kerékpározókat.

Tisztelettel

Stubán Ferenc
Utensilnord Cycling Team
Sportigazgató
Magyar országúti válogatott
Szövetségi kapitány
Kerékpáros szakedző

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes