Szlakiem: Lengyelországban az Utensilnord

A hétvégén a lengyelországi Szlakiem Grodow Piastowskich szakaszversenyén szerepel az Utensilnord csapata.

A 2.1-es megmérettetés a World Tour sorozatba tartozó Lengyel Körversenyt követően az ország második legnívósabb viadala, amelynek első kiírására 1966-ban került sor.

Az Alsó-sziléziai verseny jelenlegi formájáról 2005 óta beszélhetünk. Az elmúlt öt év tekintetében kétszer nyert Marek Rutkiewicz (2010, 2012), 2011-ben a szlovén Robert Vrecer, míg tavaly a cseh Jan Barta (Netapp-Endura) győzedelmeskedett.

A mai napon egy az összetett versenybe nem számító kritériumra kerül sor Legnica városában, amelynek távja 32 kilométer.

Pénteken Swidnica és Dzierzoniow között 156, 7 kilométer lesz az első etap penzuma, öt első és két második kategóriás emelkedővel megspékelve, melyek közül előzetesen a 810 méteren magasodó Jugowska tűnik a legkomolyabbnak. Nem sokat habozva a mezőny rögtön a királyszakasznak ugorhat majd neki.      

A második szakaszon Zlotoriya és Polkowice között 161,7 kilométerrel folytatódik a megmérettetés. Ezúttal csak három kisebb dombocska nehezíti majd a kerekesek dolgát, várhatóan így mezőnyhajrá dönthet a helyezések sorsáról.

A záró napon pedig egy 30,2 kilométeres egyenkénti időfutam tesz pontot a mondat végére Polkowice körül. A kronó lényegében teljesen sík.   

A szervezők előzetesen 17 csapatot hívtak meg a viadalra – 1 Pro-Kontinentális, 14 kontinentális és 2 nemzeti válogatott formájában.

Természetesen a hazai profi sor a CCC Polsat Polkowice, Marek Rutkiewicz és Davide Rebellin kettősével toronymagasan a verseny esélyese. De itt lesz a mezőnyben a dán Christina Watches-Kuma (Stefan Schumacher, Enrico Rossi), a japán Vini fantini-Nippo (Grega Bole, Alessandro Malaguti), az Omega Pharma utánpótláscsapata az Etixx (Jan Hirt, Lukasz Wisniowski), a jövőre már Pro-Kontinentális licencben gondolkodó német Stölting (Silvio Herklotz), a Meridiana Kamen (Davide Mucelli, Emanuel Kiserlovski) valamint természetesen a lengyel kontinentális csapatok java és zöme.

Az Utensilnord gárdája Stubán Ferenc vezetésével a Bernárd Bendegúz, Holló Botond, Kenyeres Ábel, Lengyel Zoltán, Gennaro Maddaluno, Alessandro Mazzi és Rózsa Balázs alkotta hetessel igyekszik felvenni a harcot.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes