Tisztes helytállás a Szebeni Körversenyen

Két félszakasszal zárult a Szebeni Körverseny, amelyet végül a horvát Radoslav Rogina nyert meg.

Délelőtt a 3a etap keretében egy 17 kilométeres csapatidőfutam várt a kerekesekre. A viszonylag technikás pályán egy nehezebb emelkedő is nehezítette a csapatok dolgát. A legjobb időt végül a lengyel CCC Polsat Polkowice futotta a szlovén Adria Mobil illetőleg a német LKT Team Brandenburg ellenében. Az Utensilnord csapata végül a 19. helyen zárt 2 perc 41 másodperccel elmaradva a győztestől.

Délután Nagyszeben körül egy 158 kilométeres penzummal zárult a viadal, amely végre valahára a sprintereknek kedvezett.

A rajtot követően Sigurd Nesset (Froy-Bianchi), Jonas Koch (LKT Team Brandenburg), Sebastian Forke (Christina Watches-Kuma) illetőleg Samir Jabrayilov (Synergy Baku) kvartettje keveredett szökésbe.

Közben a mezőnyben történt egy sajnálatos bukás, minek következtében Pelikán János kénytelen volt feladni a viadalt.

Az elmenés legnagyobb előnye 4 perc 35 másodperc volt, azonban több csapat is sprintet szeretett volna, így a szökevényeket szép lassan utolérték.

A mezőnyhajrát végül az olasz Marco Zanotti (Parkhotel Valkenburg) nyerte Cristian Delle Stelle (MG Kvis-Trevigiani) és Antonio Parinello (Androni Giocattoli) előtt. Legjobb magyarként Kusztor Péter (Amplatz-BMC) a győztessel azonos idővel a 28. helyen érkezett.

További eredmények

32. Rózsa Balázs a.i

52. Gennaro Maddaluno + 15 mp

77. Lengyel Zoltán + 54 mp

91. Alessandro Mazzi + 1:25

101. Dér Zsolt a.i (bukás miatt)

Összetettben megtartotta előnyét a horvát Radoslav Rogina (Adria Mobil), aki több mint egy perccel előzte meg a címvédő Davide Rebellint (CCC Polsat Polkowice) valamint csapattársát Primoz Roglict (Adria Mobil). Legjobb magyarként Kusztor Péter (Amplatz-BMC) a 22. lett 10 perc hátránnyal.

További eredmények

38. Gennaro Maddaluno + 23:07

60. Rózsa Balázs + 34:31

64. Dér Zsolt + 36:23

92. Lengyel Zoltán + 52:03

102. Alessandro Mazzi + 1:01:18

Fotók: közösségi média, Utensilnord

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes